Manapság igencsak divatos kifejezés
lett az „én-idő”. Míg az eddigi apák és anyák csakis a
munkájukért és családjukért éltek, mostanában egyre fontosabb
lett, hogy önmagukra is szánjanak egy kis időt. A férfiak
megisznak egy korsó sört a kocsmában, focimeccsre mennek vagy
megmásszák a Kékestetőt. A nők pedig beülnek egy kávéra a
csajokkal, fitness-terembe járnak, gyöngyöt fűznek, mandalát
festenek, esetleg körbefutják a Margitszigetet.
Kis időnek el kellett telnie, mire a
nők kiharcolták az uruknál, hogy bizony nekik jár egy kis
magánidő, és hogy a hastánc-tanfolyam vagy a hímzőszakkör nem
ördögtől való tevékenység. Sajnos egyébként még ma is vannak
olyan férjek, akik nem engedik el (!!!) a feleségüket ilyen
helyekre, még a barátnőjükkel cukrászdába sem, és a lakásukba
sem engedik be a nejük ismerőseit. Erre egyszerűen nem találok
szavakat, de most vegyük a jobbik esetet, amikor a férj belátja,
hogy ennyi a párjának is jár.
Oké, hurrá, fellélegezhetünk, végre
nagyjából a társadalom is elismerte ezt a jogot, a nőnek lehet
saját ideje. Tehát azok után, hogy a munkahelyén a kollégákkal,
otthon pedig a gyerekekkel van, önmagára is fordíthat figyelmet.
De hoppá! Mintha a fenti felsorolásból
kimaradt volna valaki. Ha figyelmesen megnézitek, bizony igen,
méghozzá a párjuk! Egy lazább közvélemény-kutatást végeztem
a barátnőim körében, hogy ők milyen gyakran ruccannak ki
kettesben a társukkal, és az eredmények egyszerűen siralmasak
lettek. Havonta max. egyszer volt a legkedvezőbb válasz, de akadt
olyan is, aki az elmúlt évben mindösszesen egyetlen napot töltött
kettesben a férjével!
Igazából nem is volt szükség
körbekérdezésre, hiszen maguktól is panaszkodnak ők, hogy de jó
nekem, hogy elmegyünk a kedvesemmel moziba, meg túrázni, meg
koncertre, meg utazni. Bezzeg ők! A férj munkamániás, sosincs
otthon, ha meg hazaér, lerogy a kanapéra és vagy rögtön
elalszik, vagy a tévét bámulja, a számítógépet nyüstöli.
Tehát az a szomorú helyzet áll fenn,
hogy a nők többsége azzal tölt el legkevesebb időt, akit anno
élete párjának választott.
A barátnőm egyszer megkérdezte,
vajon nem szólnak-e be nekem mások, hogy alkalmanként eljárok
ide-oda a párommal kettesben. És nem sérelmezik-e ezt a gyerekeim.
Kezdjük azzal, hogy mások véleményére magasról tojok. A
gyerekekére persze nem, és először nagyon furcsa is volt nekik,
hogy tizenakárhány éves kizárólagos gyerekezés után már nem
full-time-mummy szolgálatot látok el, hanem néha nélkülük is
töltök el időt a párommal.
Annyira egyébként nem is
panaszkodtak, de ha netán igen, akkor azzal vigasztaltam őket, hogy
ilyenkor egy sokkal nyugodtabb, kipihentebb, energiával feltöltődött
anyukát kapnak vissza.
A nagy kérdés sokak számára az,
hogy ilyenkor hová rakják a gyerekeket. Ötleteim: nagyszülő,
szomszéd néni, barátnő, testvér, és ha ilyen sincs, akkor
bizony baby-sitter. Gondolom, ha az a férj annyit dolgozik, akkor
keres is annyi pénzt, hogy alkalmanként fizessenek a
gyerekfelügyeletért, és kettesben lehessenek.
Ám én valahogy azt veszem észre,
hogy a párok ebbe nem hogy pénzt, de időt, energiát sem igen
fektetnek. Pedig megéri! A szeretetnyelvek közül (testi kontaktus,
szívességek, elismerő szavak, ajándékok) az ötödik a minőségi
idő. Nagyon sokan úgy érzik, hogy legjobban kettesben töltött
idővel fejezhetné ki társuk az irántuk érzett szeretetüket.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég
egy esti séta vagy egy pizzázás, hogy az energiatankok
feltöltődjenek. Nem beszélve a szexről, mert sajnos sok
házasságban erre sem marad idő és energia.
Tipp: Vizsgáld meg jól, hogy
mennyi időt töltesz a pároddal kettesben. Ha kevesled, javíts az
arányokon. Hetente egy délután, havonta egy hétvége, minden
évszakban egy pár napos utazás mindenkinek jár.
