Búcsú

Három éve vágtam bele ebbe a blogba. Akkor úgy éreztem, hogy a Réka útja maradjon meg az én személyes életem krónikájának, a Boldog nő pedig szóljon általánosabb témákról. 

Írtam kertészkedésről, környezetvédelemről, otthonteremtésről, lakberendezésről, háztartásról, az egészség megőrzéséről és szépségápolásról. Szóltak cikkeim párkapcsolatról, szexualitásról, várandósságról, szülésről, anyává válásról, gyermeknevelésről. Szóba kerültek még a különböző közösségek és az önmegvalósítás, hivatás.

Eltelt három év, és egyre inkább kényszernek éreztem a heti cikkek megírását, melyek aztán az utóbbi időben el is maradtak. Örömből szeretek írni, és mostanság ezzel a bloggal kapcsolatban már nem éreztem ezt. Ezért hát úgy döntöttem, hogy az évforduló alkalmából be is fejezem.

Ez tehát itt a búcsú-cikk. Ha tetszett az oldal, kérlek, ajánld másoknak. Személyes írásaimat továbbra is megtalálod a Réka útján, szakmai témákról pedig a Réka Life Coach oldalon írok.

További boldog életet kívánok minden kedves olvasómnak!!!

Babszem kisasszony szereti Kukorica úrfit

A manapság szokásos gazdálkodás során a kártevők ellen csakis a vegyi védelmet tudja az emberek nagyobb része elképzelni. Tényleg, végül is mennyivel könnyebb kiszórni a permetet, mint tudatosan gazdálkodni! Arra nem gondolnak, hogy azok a mérgek nemcsak a rovarokat pusztítják el, hanem a természet más tagjait is, például madarakat, apróbb emlősöket.

Ma már egyre közismertebb tény, hogy a növényeknek nem mindegy, hogyan társítjuk őket. Rossz szomszédság, török átok, ez nemcsak az emberekre vonatkozhat, hanem a növényekre is. Azaz mit minek a közelébe ültetünk. Pedig nem is ennyire újkeletű ez, nem a biokertészek hozták be a köztudatba, hanem például már a régi indiánok is tudták, hogy a babot kukorica mellé kell vetni, és őket a tök is szereti.

Érdemes tehát a borsóhoz karalábét, a hagymához retket, a káposztához zellert, a paradicsomhoz petrezselymet, a sárgarépához fejes salátát, vagy a kígyóuborkához fokhagymát tenni.

Ennél talán még fontosabb az, hogy mi mit utál. Tilos például egymás közelébe rakni a babot a hagymával, a burgonyát a borsóval, a karalábét a paprikával vagy a paradicsomot a kukoricával társítani. Aminek közös a kártevője, az kerülje el egymást.

Ennek a módszernek nemcsak az a lényege amúgy, hogy elriasszák egymás kártevőit. Hanem az is, hogy az azonos mennyiségű vizet és napfényt szeretnek, vagy nem veszik el egymástól a tápanyagokat a talajból.

Vannak kifejezett védő-növények is, mint például a bazsalikom vagy a fokhagyma. Annyira erős az illatuk, hogy ha a paradicsom közé ültetjük vagy az eperpalánták mellé duggatjuk őket, akkor garantált az őrző-védő funkció. Ilyenkor a főnövényért ők úgymond áldozatot hoznak.

Én ezt már egy jó ideje alkalmazom a kertemben, és tényleg nem sok kártevővel találkoztam eddig.

Tipp: Ha veteményezel, próbál ki ezt a módszert! Mit mi mellé vetettél? Észrevetted, hogy kevesebb a kártevő a növénytársítás alkalmazása után?

Nőnapra

Ma, amikor nekiállok ezt a cikket megírni a nőnapról, már meg is kaptam az első nőnapi virágomat, pedig még csak március 7. van. A 14 fős tanári karunkból 3 férfi, tőlük kaptunk mi nők egy-egy árvácskát. Kedves gesztus volt, bevallom, jól esett. Odafigyelés, puszi, virág (ráadásul nem vágott, ami hamar elpusztul, hanem cserepes, hogy sokáig tartson).

Pedig épp arról akartam volna értekezni, mekkora nagy marhaságnak érzem az ilyen hivatalos ünnepeket. Valentin nap, nőnap, anyák napja... Minek kijelölni mindennek egy-egy napot, ahelyett, hogy az egész év során foglalkoznánk a nőkkel, az anyukánkkal, a szerelmünkkel?

Amikor ezt korábban meséltem valakinek, ő azzal vágott vissza, hogy ilyenkor nekünk azokra a nőkre kellene gondolnunk, akik úgy száz éve kimentek az utcákra, és kiharcolták nekünk az egyenjogúságot. Lehet, hogy szavazati jogot kaptunk és egyetemeken is tanulhatunk, de azt ugye senki se mondja, hogy mára megvalósult a világon a teljes egyenlőség? A másik gond az, hogy az egyenlőség eszméjét aztán valakiknek sikerült egyformasággá torzítani, így lettek mára nőies férfiak és férfias nők.

Furcsának tartom azt a trendet, hogy manapság nők (is) köszöntik nőtársaikat eme napon. Én még azt szoktam meg, hogy ekkor a fiúk-férfiak fejezik ki figyelmességüket a lányok-nők felé. Emlékszem, amikor ötödikesek voltunk, és osztályunk 22 lánytagja (a fiúk csak 7-en voltak!) a padján talált egy kedves képeslapot (sokáig őriztem), és egy csokor hóvirágot (akkor még nem számított védettnek).

Apropó fiúk-lányok – és a XXI. század. A lányom ma mesélte, hogy a tavalyi március 8-án csupán egyetlen fiú örvendeztette meg őket virággal. Pedig ők még palacsintával is készültek a srácoknak…

Ugyanő ma megkérdezte a férjemet, hogy neki mi a véleménye a nőnapról. Ő azt válaszolta, hogy szerinte baromság, és visszakérdezett, hogy miért nincsen akkor férfinap? Tényleg, miért is nincs? Állítólag van, de az nem kap ekkora hírverést. Mi nők, anyák miért érdemlünk kiemeltebb figyelmet, mint férfitársaink?

Ahogy közeleg az este, sokasodnak a facebook-on a nőnapi posztok. Az egyik szerint: „Képzeld el, ahogyan öltönyben ön feléd egy szál vörös rózsával.” Kezdjük azzal, hogy a férjemnek nincs is öltönye. Virágot tényleg nagyon ritkán kapok tőle, viszont megteremti saját kezével a közös otthonunkat. Mi ér többet: az év egyetlen napján egy virág (és a többin közöny vagy veszekedés), vagy virág helyett az év 365 napján törődés és odafigyelés?

Mellesleg a „nőnap” ősi hagyományunk szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, azaz március 25., de sajnos ez kezd végleg kikopni a köztudatból.