2016. március 31., csütörtök

A kert, ha nőies

Nem tudom, más hogy van vele, de én már nem tudnám úgy elképzelni az életemet, hogy ne lenne kertem. A látvány, az illatok, a hangok és az egész életérzés...
Az a sok ezerszínű virág, a szélben hajladozó faágak, és az a szééép zőőőd gyep... A virágzó gyümölcsfák illata, a körülöttük keringő méhek zsongása, madárcsivitelés és levélsusogás...
A régieknél mindig a nők, különösképpen az eladósorban lévő lányok feladatának számított a virágok ültetése, gondozása. Hátul volt a veteményes meg a pajta, istálló, ól – de az első traktusban rögtön egy szépen kialakított virágoskert fogadta az érkezőt. Ezzel igyekeztek odacsalogatni az udvarlókat, mint a színes virágok a pillangókat. Akinek ma nincs kertje, csak mondjuk egy erkélye, az is muskátlit, petúniát ültet a virágládákba, sőt, akár paradicsomot is nevelgethet a balkonon.
A kert szerintem minden nő életében kettős szerepet tölt be. Esztétikum és praktikum egyaránt. Lehet benne gyönyörködni és kikapcsolódni – de lehet frissen kihúzni a veteményesből az újhagymát meg a retket, lehet a fáról érett mosolygós almát szakítani, ide lehet teregetni a ruhákat, hogy a nap melege és a szél ereje szárítsa őket meg, itt lehet komposztálni a szerves hulladékot, ami nem a benti szemetesben bűzölög...
Nem kell külön programot csinálni a játszóterezésből, bőven elég kizavarni a gyerekeket a szabadba, hogy ott ordítozzanak és rohangáljanak. Aki lakásban él, és nem családi házban, annak nem kell magyaráznom, mennyire szörnyű, mikor a csemeték egy kicsiny zárt térben nyúzzák egymást. Egy gyereknek szüksége van mozgásra és arra, hogy jól kieressze a hangját, és erre a kert a legalkalmasabb (bár Isten óvja szegény szomszédokat...).
Véleményem szerint a nő is és a kert is úgy jó, ha szép és ápolt, de természetes. Mint ahogyan egy nőnek sincs szüksége kilónyi sminkre és felesleges cicomákra ahhoz, hogy vonzó legyen, egy kertben sincs helye a formára nyírt sövénynek meg sok négyzetméternyi térkőnek. Kerti törpékről, márványszobrokról, és mű-reneszánsz kőpárkányokról nem is beszélve. Furcsállom a mai kor divatját, a természetes növényzetet kipusztítását, majd pázsitot létesítését és tuják ültetését. Mennyivel szebb egy gyümölcsfákkal és virágzó, termést érlelő cserjékkel tagolt kert, ahol nincs kétcentisre nyírva a fű, hanem vadvirágok nyílnak!
Tipp: Ha nincs kerted, szerezz be szobanövényeket vagy tegyél ki virágcserepeket az erkélyre! Ha van kerted, dobd fel valamilyen nőies szépséggel: alakíts ki rózsalugast vagy egy kör alakú virágoskertet!

2016. március 28., hétfő

Társas lények

Az ember társas lény. Micsoda közhely! De még ennél is nagyobb igazság az, hogy a nő társas lény. A nő, úgy általában, akkor érzi jól magát, ha más emberi lények veszik körül. Persze én is ismerek olyan nőneműt, aki nemcsak hogy jól elvan magában huzamosabb ideig is, hanem kifejezetten magányos típus. Az azonban tény, hogy a férfiak között sokkal több az elvonult remete, és most nem kell egyből egy erdőben gubbasztó szakállas öregre gondolni, elég csak az íróasztala mögé bújó vagy szobájába videó-játékokkal bezárkózó férfi képét magunk elé idézni.
Ha nők ismeretlenül összetalálkoznak, az biztos, hogy pár perc, de legalábbis fél óra elteltével már szinte mindent tudnak egymásról. Határok, korlátok, titkok alig vannak, két nő nyíltan tud és szeret beszélni egymással a szexről, a párkapcsolati gondokról vagy a hülye anyósukról. Míg a férfiak beszélgetéseinek nagy részét a munka és a hobbi határozza meg, és lelkizés alig-alig van, addig a nők sokkal többet beszélnek az érzelmeikről és könnyebben tárják fel bensőjük legmélyét.
Sok nő vallja be, hogy néha azért nagyon jól esne neki, pár perc, vagy óra, esetleg nap a családja nélkül. Gyertyafényes fürdőzésről álmodoznak, vagy csak egyszerűen arról, hogy bekuckóznak a fotelbe, és kiolvassák a régóta halogatott könyvet. De egy idő múlva csak furcsa lesz az a csönd és hiányozni kezdenek a hangok, a trappoló lábak, a dudorászások.
Persze ha jobban belegondolunk, egyedül lenni sok szempontból könnyebb. Nem kell senkihez alkalmazkodni, az ember tök hangosan hallgathatja a kedvenc zenéjét, akár három napig is a földön hagyhatja a szennyes zokniját, kelhet délben és rendelhet pizzát éjfélkor.
Ez viszont csak látszólagos könnyebbség. Ha társak vesznek körül, megismerhetünk más, a miénktől akár gyökeresen eltérő álláspontot. Habár a más álláspontok óhatatlanul nézeteltéréseket eredményeznek, ezek, ha ügyesen kezeljük a konfliktusokat, mindig fejlődést hoznak nekünk. Ha társakkal vagyunk, megtanulunk másokhoz alkalmazkodni, másokról gondoskodni, emberien kommunikálni. 
Én most egyik szempontból sajnos túl sokat vagyok egyedül, más szempontból túl keveset. Egyrészt jó lenne kicsivel több idő, amit a gyerekek nélkül töltök, másrészt jó volna sokkal több idő, amit társakkal együtt. Pár, barátnők, közösség...
Valahogy az arany középutat kell megtalálni ebben: meglegyen a nyugodt magánszféránk, de amikor akarunk, tudjunk társakhoz kapcsolódni.
Tipp: Keresd fel egy rég nem látott barátnődet, elevenítsd fel a kapcsolatot volt osztálytársaiddal, kollégáiddal! Menj át a szomszédasszonyhoz, vigyél neki egy kis sütit, és ismerkedjetek, beszélgessetek!

2016. március 25., péntek

Szülni természetesen

Mostanában a „Rózsák forradalma - Másállapot a szülészetben” nevű mozgalom erőteljesen ráirányította a közvélemény figyelmét a szülés témájára. Meg az enyémet is. A borzalmasabbnál borzalmasabb beszámolók olvasása közben óhatatlanul is felidéztem magamban a saját szüléseimet. Volt belőlük öt...
A mondás igaz, hogy az idő mindent megszépít. Amikor az anya a karjaiban tarthatja az újszülöttet, mikor a kicsi elégedetten cuppog a cicin, mintha elfújták volna a fájdalmat és a kellemetlenségeket. Már aki egyáltalán a karjaiba kapja és szoptathatja a babáját a szülés után. Az egyik gond a sok közül épp az, hogy közvetlenül a szülés után az anyáktól indokolatlanul elveszik az újszülöttet, vizsgálgatják, méricskélik (mintha egy-két óra múlva nem tök ugyanakkora lenne az a gyerek), lemosdatják. Pedig a magzatmázat tilos volna eltávolítani, főleg nem olyan brutális módon, kefével vakargatva, ahogyan az a legnagyobb lányommal tették... Úgyis rövidesen magától beszívódik a baba bőrébe, táplálva azt.
És hát a szoptatás... Vagy nem teheti egyből az anya a mellére az újszülöttet, vagy ha igen, akkor se kap segítséget a szoptatáshoz. Köztudott (legalábbis annak kéne lennie), hogy a tejbelövelléshez idő kell, sokszor több nap, de ilyenkor szokás azzal riogatni az anyákat, hogy a gyermekük éhezik. És persze jön a cukros víz meg a tápszer. Pedig az előtej kellő mennyiségű és rettentő fontos az immunrendszer védelméhez. A tej pont akkor fog beindulni, ha a babát gyakran teszik mellre, nem mindenféle vacaksággal veszik el az étvágyát – ezzel együtt a mama önbizalmát is. Még jó, hogy ma már nem divat a valamikor egy eszement által kitalált háromóránkénti etetés.
A mozgalom szót emel az indokolatlan beavatkozások ellen is. Ha visszagondolok, nekem szinte minden „jóban” volt részem. Borotválás, beöntés, oxitocin, gátmetszés, császármetszés, CTG, kengyel, hanyatt fekvés...
Szerencsére a hasamra nem könyökölt egy orvos sem, hogy kinyomja belőlem a gyereket, de az oxitocinnal gyorsították a folyamatot. Miért nem lehetett megvárni, hogy a vajúdás a saját tempójában haladjon?
Gátmetszéshez csak egyszer volt „szerencsém” (máig megvan a nyoma), a továbbiakban gátvédelemmel szültem, és „csodák csodájára” nem repedtem be. Orbáncfű olaj és gátmasszás, csak ennyi kellene, hogy nők ezrei megússzák ez a fájdalmas beavatkozást. No meg a testhelyzet megválasztása, hisz függőleges helyzetben a gát is jobban tágul.
Manapság, hiába léptünk be már jó ideje a XXI. századba, a legtöbb helyen a szülő nő nem választhatja meg a számára kényelmes testhelyzetet, hanem szülőágyra teszik, lábát kengyelbe szíjazzák. Próbáljon valaki ilyen hátára fordított teknősbéka-helyzetben nyomni... Csak azért, hogy az orvosnak kényelmes legyen. Bezzeg a bábám lehajolt, leült elém a földre, mikor támogatott guggolással, a gravitációt természetes módon kihasználva toltam ki a babámat.
És hát az orvosok meg szülésznők meg csecsemős-nővérek gyakran brutális, pofátlan és lekezelő hozzáállása... Tisztelet persze a kivételeknek. A fent említett mozgalom épp azért küzd, hogy ne kivételes eset legyen az emberi bánásmód és az anyák tisztelete, hanem a lehető legtermészetesebb dolog. Hiszen életek múlnak rajta: egy anyáé, meg egy épp világra jött gyermeké.
Tipp: Természetes volt a szülésed vagy tele szükségtelen beavatkozásokkal? Gondold át, vajon befolyásolta-e ez az anya-gyerek kapcsolatot?

2016. március 23., szerda

Veled vagy nélküled?

Ha egy nőt megkérdezünk arról, mitől boldog, egyik első helyen fogja említeni a párkapcsolatát. Vagyis inkább közelítsük meg a dolgot fordítva: ha boldogtalan, szenved és panaszkodik, akkor az esetek nagy többségében a párkapcsolata miatt teszi azt. Vagy azért, mert nincs is neki olyanja, vagy azért, mert még új és bizonytalan és táv, vagy pedig azért, mert régi és megunt és nem működik jól, vagy egyáltalán sehogy sem.
Pedig olyan egyszerű lenne mindez! A kedvenc Assisi Szent Ferenc-es idézetem itt is megállja a helyét: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
Azt hiszem, mi nők ez utóbbinál szoktunk elvérezni. Egyszerűen nem tudjuk eldönteni, meddig ragaszkodjunk egy nem jó párkapcsolathoz, és mikor mondjuk ki: vége. Mindkét hiba elkövetésére rengeteg példát látok a környezetemben (és persze saját életemben is!). Vagy túlzottan benne ragadunk egy kapcsolatban, és húzzuk-nyújtjuk a végtelenségig, mikor már réges-rég ki kellett volna belőle lépnünk, és nem benne dagonyáznunk a posványban. Vagy pedig hirtelen felindulásból szakítunk, egy kis botlást, hibát, idegesítő szokást nem megbocsájtva, apróságokon felidegesedve azonnal lépünk ki – majd utána jókat bőgünk, eláztatva a kispárnánkat.
Kívülállóként igen nehéz megmondani, mikor jött el a szakítás ideje. Biztos ti is ismertek olyan párt, akik egyik pillanatban halálra szekálják egymást, de a másikban már imádják, és ők, állításuk szerint, nagyon is jól megvannak ebben a se veled, se nélküled viszonyban. A kibicek persze mindig baromi okosak, mikor egy ismerős párkapcsolati válságáról van szó. „Én már rég kidobtam volna a helyedben azt a szemetet!” Bezzeg mikor a saját párjukról van szó, már nem olyan határozottak.
Sok mindent kell mérlegelni, hogy együtt maradjon-e a pár, és a szerelem csak egyetlen tényező a sok közül. Jól működik-e a szex, vagy már csak hébe-hóba nyúlnak egymáshoz, akkor is csak úgy rutinból? Tudnak-e egymással beszélgetni, vagy a társalgásuk leredukálódott a „Hozd ide a sörömet! Vidd le a szemetet!” szintre? Van-e közös hobbi, vagy hétvégente az egyik megy meccsre meg a haverokkal kocsmázni, a másik pedig edzőterembe és önmegvalósító kurzusokra a barátnőkkel, de soha egy mozi vagy kirándulás együtt? 
És aztán ott a sok, csúnyán realista tényező is, mint az anyagi függés, vagy a gyerekek érdeke... Nagyon sokan csak azért nem lépnek ki egy vacak kapcsolatból, mert hogy mi lesz a gyerekekkel (én is így voltam ezzel), vagy mert nem tudnának hol lakni, és miből megélni a szakítás után.
Tipp: Vizsgáld meg jól a párkapcsolatot, amiben élsz! Boldog vagy benne? Ha nem, döntsd el, érdemes-e még arra, hogy tegyél érte, és akkor bizony cselekedj, vagy le kell zárnod, de azonnal, és akkor határozottan mondd ki: ennyi volt!

2016. március 22., kedd

Egész-ség

„Minden mindegy, csak egészség legyen.” Ugye, az öregektől gyakran hallani ilyen mondatokat? Huszonévesen, mikor a gépezet még tökéletesen működik, az ember kedvesen legyint az ilyen mondatokra. Ugyan, dehogy mindegy! Hisz épp a pasim, meg a karrierem, meg a gyerekem, meg a főnököm... Szóval százmillió sokkal fontosabb dolgot felsorolnak, ami előbbre való, mint az egészség.
Bezzeg amikor egyszer hiba kerül abba a bizonyos gépezetbe, hogy felértékelődik az egészség jelentősége! Másban is így van, ugye? Csak akkor értékeljük valaminek/valakinek a jelenlétét életünkben, ha megtapasztaltuk a hiányát is.
Egyszóval a nő akkor boldog, ha egészséges, és nemcsak ő maga, hanem a családja is, hiszen a betegápolás többnyire női feladat szokott lenni.
Egyébként az egészség szerintem korántsem jelenti csak a betegség hiányát. Inkább azt, hogy a kerek egész jól, egy egységként működik.
Egész-ség. Jaj, de szemléletes ebben az esetben is a magyar nyelv! Miféle részeknek is kell egésszé összeállniuk? Egyrészt a különböző szerveinknek, mert én hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg, és egy testrészünk hibás működése a többire is kihat. Másrészt el kellene végre felednünk, hogy az egészségről csakis a testünk jut az eszünkbe. Hiszen ott van a szellemi és lelki egészség is. Bizonyított tény, hogy jó lelkiállapotban a gyógyulás is gyorsabban megy – és aki vacakul van lelkileg, az sokkal fogékonyabb a betegségekre.
A magyar nyelv azért is nagyon szemléletes, mert bármilyen tünetünk van, ha ügyesen mondjuk ki, és figyelünk a jelképekre, rögtön rá is jövünk, milyen lelki okok állnak a bajaink hátterében. „Felfordul tőled a gyomrom. Fojtogatja a torkomat a bánat. Sok teher nyomja a vállamat. Rá fáj fogam. Félreléptem.” Ilyeneket mondunk lépten-nyomon, és közben csodálkozunk, ha utolér minket a hasfájás vagy az ízületi bántalmak.
Aki ügyes, az a másikat (nemcsak a mondatait, hanem az arcát, testtartását, gesztusait) jól megfigyelve rájöhet arra, hogy miféle gondok rejlenek az illetőnél a mélyben. Nálam már többször volt olyan, hogy ránéztem egy emberre, és az volt az ösztönös első reakcióm, hogy az illető beteg.
Nem akarok előttetek szuperhősként tetszelegni, nálam is vannak az egészségemben megingások, most is köhögök épp, és olvasószemüvegem is van. De igyekszem odafigyelni a testem jelzéseire, akár egy kezdődő allergiás reakcióról, akár a ciklusomról, akár egy bennem bujkáló nátháról van szó.
Tipp: Figyeld meg egy mostanában jelentkező vagy rendszeresen visszatérő egészségügyi problémádat, és igyekezz rájönni, vajon a testi tünet milyen belső lelki gondokról árulkodhat!

Édes otthon

Belépsz valakinek a személyes terébe, és rögtön el tudod dönteni, hogy az otthon, vagy csupán lakás. Bútorok és kiegészítők esetleges egymás mellé pakolása, avagy egységes rendszerbe foglalt, hangulatos megoldásokkal tarkított egész.
Valahogy talán a nők ösztönösebben otthonossá tudják tenni a teret. A férfiak inkább a praktikumot nézik, elférjen az íróasztal a sarokban, és szemben legyen a kanapé a tévével. A nők viszont hozzácsempésznek egyfajta pluszt, rafinériát, fűszerezést... (Na persze jártam én már olyan nőnek az otthonában is, amire a kupi szó volt a legjellemzőbb!)
Mitől függ az otthonosság érzése? Nagyon nehéz ezt összetevőire szétszedni, legalább olyan nehéz, mint ha valakire azt mondod: szép, és erre megkérdezik, hogy miért? Mi tetszik benne? A szeme, a mosolya, az arcának a karaktere?
Ugyanez áll az otthonra is. Nagyon sok mindenen múlik, hogy belépve megcsap-e minket az otthonosság érzése. Kell, hogy az otthont megteremtő átlássa a tereket, és az igényeknek megfelelően ossza azt fel funkciókra. Fontos az is, hogy a bútorok stílusa egységes legyen, essék szó akár modernről, akár klasszikus polgári berendezésről, akár rusztikusról (az én szívemhez persze a természetes, vidéki stílus áll a legközelebb.) Bár némi kis huncutság nem árt, például szigorúan minimál hangulatú otthon egyik sarkában egy kis biedermeier komód...
Nagy szerepet játszanak a gonddal összeválogatok textíliák, a színek harmóniája a függönyökön, terítőkön, párnákon. A megfelelő tájolás és a fények: az ablakon besütő felkelő nap fénye, délután a rejtett hangulatvilágítások, este pedig a mécsesek pislákolása. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ott vannak a kiegészítők, és talán az otthonosság érzését ezek határozzák meg leginkább. Családi fotók a falon, faragott keretű ódon tükör, kovácsoltvas gyertyatartó, fonott kosárkák... És akkor még az illatokról nem is beszéltem: kertből szedett tavaszi virágcsokor, levendula-zsákocska, szantál füstölő, a kemencében sült kenyér illata ha belengi a házat, az teszi fel a pontot az i-re.
Egyébként ezt is lehet még tovább fokozni. Egyrészt azzal, ha ezeket a tárgyakat nem mondjuk az IKEÁ-ban vesszük, hanem mi magunk készítjük el, például az adventi koszorút vagy a rongyszőnyeget.
S ha hiszitek, ha nem még ez sem elég. Kell bele az otthonteremtők lelke is! Szerintem a nő alaptermészetéhez hozzátartozik az, hogy boldogan, szívvel-lélekkel szépítse az otthonát. Közhely, de tényleg ez adja az egésznek a sava-borsát. 
Tipp: Díszítsd fel az otthonodat egy virágzó gyümölcsfaággal vagy húsvéti dekorációval!

2016. március 21., hétfő

Isten hozott!

Isten hozott, Kedves Olvasó!
A "Réka útja" egy személyes blog, mely az életemet, életünket igyekszik bemutatni. A "Boldog nő" viszont egyfajta tudástár, tippek gyűjteménye, elmélkedés a női létről, a boldogságról... 
Hiszen olyan sokan kértek tőlem tanácsot... "Réka, mondj már valami jó vega receptet! Hogyan lehet öt gyereket úgy felnevelni, hogy az ember nem lesz komplett idegroncs? Romokban a házasságom, segíts! Te hogy lábaltál ki a válás utáni válságból? Képtelen vagyok összeegyeztetni a hivatást és a családot!"
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel, problémákkal kerestek meg nap mint nap. Sajnos, azt tapasztalom, sokan vagytok boldogtalanok... 
De vajon mitől is boldog egy nő? Összeszedtem, és ebben a blogban azokról a témákról fogok írni, amelyektől szerintem a nők boldogsága függ. A női lét különböző szeleteiről, legyen szó háztartásról, párkapcsolatról, öltözködésről vagy önkifejezésről.
Nekünk, nőknek igenis nagy boldogság olyan süteményt sütni, amit a családtagok másodpercek alatt tüntetnek el a hasukba. Boldogság egy új függönnyel vagy egy szép gyertyatartóval szépíteni az otthonunkat, és muskátlival teleültetni a virágládát. Boldogság, ha a kisbabánk ránk mosolyog vagy a gyermekünk a fülükbe súgja: "Szeretlek, Anya!" Boldogság a szeretett férfi karjaiban lenni, aki dicséri a szépségünket és kedvességünket. És boldogság olyan tevékenységet végezni, legyen szó akár hivatásról, akár hobbiról, amiben kiteljesedhetünk. 
Nos, ezekről mindről, és még sok másról is írok is, a "Boldog Nő" blogban. Igyekszem minél gyakrabban új bejegyzéssel jelentkezni.
Olvassátok, osszátok meg, iratkozzatok fel, kövessetek a facebook-on, írjátok a rekautja@gmail.com-ra.
Köszönöm!
Réka