2017. december 31., vasárnap

Páros magány

Sokan félnek a magánytól. Nem szeretik a csendet, utálnak egymagukban lenni. Sokan viszont a páros magánytól is rettegnek. Van mellettük egy nő vagy férfi, akit valaha szerettek, és most félnek beismerni, hogy már semmi közük sincsen egymáshoz.
Hány olyan párt látni, akik évek, évtizedek óta élnek együtt, színlelt-boldogságban. Látszólag működő életközösséget sikerült kialakítaniuk, anyagilag viszonylag stabil lábon állnak, és gyermekeik is születtek. Ők azok, akikre azt mondják, hogy szép család, sikeres család. Nagyék milyen szép házat építettek fel. Kovács úr a város megbecsült polgára, Kovács asszony pedig a helyi hagyományőrző kör alapítója. Kissék fiából ügyvéd lett, a lányuk pedig az orvosi egyetemen végzett. Hát igen. Ez az.
De vajon hányan látnak a függönyök mögé? A látszat ugyanis sokszor hazudik. Aki élénk társadalmi életet él, az a feleségével alig vált szót. A klubesteken ragyogó asszony otthon, a férje jelenlétében összeroskad. Hová lesz a siker és megbecsülés, mikor hazamennek a vendégek, és ők ketten ott maradnak egymásnak?
Mi marad a feleségnek? A süteményreceptek és a kötésminták? Híradót néző férj, akit a Fradi-meccs jobban érdekel, mint az asszony. Ezek a nők szerelmet már csak dél-amerikai sorozatokban látnak, meg a Romana-regényújságok olvasgatása közben álmodoznak róla.
Mi marad a férjnek? Házsártos nő pongyolában? A régi kívánatos húsból hájtenger lett. Akinek fontosabb a portörlés, mint a simogatás.
Csodálkozunk rajta, hogy utálnak kettesben maradni? Vagy eljárnak az asszonykörbe meg a kocsmába, vagy a házban két külön helyiségben töltik a legtöbb időt. A nő a konyhában sertepertél, a szomszédasszony javaslatára most egy csipettel több fűszert rak a pörköltbe, a férj meg a nappaliban kitölti a legújabb totószelvényt, és meghallgatja Orbán Viktor évértékelő beszédét. Ha le is ülnek egymás mellé a kanapéra, egyikük a keresztrejtvénybe bújik, másikuk a Népsportba. Egymáshoz nem szólnak, csak olyan alap mondatokat, hogy „Halkítsd már le a rádiót!” vagy „Hozd ide a sörömet!”.
Unják egymást, ez a tény. Totális a közöny. Félnek a másik társaságában lenni, mert lelepleződnének egymás előtt.
Azon merengek, vajon mi tartja őket össze. A külvilág számára felépített kép? Amit ők maguk is elhisznek egy-egy pillanatra, mikor Rózsika dicséretet kap utolérhetetlen krumpli-salátájáért, Józsi meg közismerten a legjobb ezermester széles e vidéken. Ez a kép azonnal szertefoszlik, amikor az ajtók becsukódnak.
Miért maradnak még mindig együtt, ebben a páros magányban? Megszokásból? Mert jobbat már úgysem kapnának? És jobb benne lenni az ismerős trutymában, mint kilépni a vágyott világba.
Sőt, sokszor már nincsenek is álmok. Már a szappanoperák hazugságát sem hiszik el. Már csak altatóval és füldugóval tudnak elaludni.
Hány és hány ilyen pár él hazánkban? Ők nem rontják a válási statisztikát, tehát joggal hihetnénk, mennyivel jobb nekik. Már brit tudósok is bebizonyították, hogy aki házasságban él, az boldogabb másoknál. Vajon tényleg boldogabb? Ki és hogyan méri a páros magányban élők boldogság-indexét?
Itt vannak az ünnepek. A neten több a boldog(nak látszó) pár, mint bármikor. A töltött káposzta befalatozása után Katika bezsebeli az elismerő pillantásokat, majd felrakja a facebook-ra a diós bejglije fotóját, hogy az összes barátnője pukkadjon meg az irigységtől. Béla hangos pukkantással húzza ki a dugót a pezsgőből, és hahotázva meséli újabb vicceit a sógorának. Kattognak a fényképezőgépek, estélyi ruha, frissen dauerolt haj, öltöny nyakkendővel. Nem szívből, hanem pénztárcából jövő ajándékok, csillogó csomagolópapírok, dezodor és borotvahab, pénzesebbeknél aranylánc és karóra.
Eleinte még elpottyan egy-két könnycsepp, még elhangzik egy-két méltatlankodó mondat. Később már az sem. Elzárva az érzelem-csap, kiürülve a mondandós zsák.
A szeretet ünnepére megszűnik a szeretet.

Tipp: Huh, sikerült egy nagyon komor bejegyzést alkotnom az év utolsó napjára. Remélem, nálad azért jobb a helyzet, mint Kovácséknál. Simogass, beszélgess, nyisd ki az érzelem-csapot és a mondandós zsákot! Éltesd a szerelmet!

2017. december 20., szerda

Szőr

1980-as évek vége, 90-es évek eleje. Én akkor voltam kamaszlány. Visszanézve a fotókat, egész szépecske lányka. Természetesen, úgy, ahogy a Jóisten megteremtett. Vastag szemöldökkel, és szőrrel mindenütt. Egészen addig nem volt vele gondom, amíg egy srác, akinek elvileg talán tetszettem, nagy poénként meg nem eresztette a következő mondatot: „Olyan a lábad, mint egy őzikéé.” Először bóknak vettem, de aztán hozzátette: „Nem azért, mert annyira karcsú, hanem mert annyira szőrös.”
Na, ez betette a kaput! És elindított a változás útján. Egyrészt ettől a pillanattól kezdve a fiú elásta magát nálam, másrészt ekkor kezdődött meg az a szőrtelenítési folyamat, ami egészen a mai napig tart.
Akkoriban a gyantázás volt a menő. Anyukám el is kísért a lakótelep kocka-épületében lévő kozmetikába, ahol a fehér köpenyes nő kis láboskában melegítette a nem túl bizalomgerjesztő sötét trutymát. Már ez önmagában eléggé elborzasztott, hát még amikor a tűzforró massza a lábamra került. Azt hittem, eljött a vég, pedig ekkor kezdődött csak a haddelhadd: a tépkedés. Illemtudó lányként az öklömet gyömöszöltem a számba, nehogy az üvöltésemtől zengjen az egész óbudai paneldzsungel.
Aztán persze szép lassan hozzászoktam a kb. havonkénti tortúrához. Főleg hogy később elkezdtem komolyabban pasizni, tehát eljött az idő, amikor a bugyi körülötti területet is kezelésnek kellett alávetnem. Az ottani érzékenyebb bőr miatt ez még szörnyűségesebb volt, mint a láb-szőrtelenítés. Az pedig visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy már 18 éves is elmúltam, amikor életem legelső hónalj-gyantáztatásán (kínzásán) túlestem.
Manapság persze ennél sokkal korszerűbb a gyantázás a patronos megoldásnak köszönhetően, textilcsíkokkal tépdesi ki a kozmetikus a szőrt, ráadásul van otthon használható, és hideg gyanta is (ez utóbbi nekem amúgy totális kudarc volt).
Édesanyám a hetvenes években a kor divatjának megfelelően vékony csíkra szedte ki a szemöldökét. Emlékszem, mindig intett ettől engem, nehogy később megbánjam a kiszedett vonalat. De az én szemöldököm nem átlagos volt, hanem boszi-pamacs. Középen is némileg összenőve, alul szinte a szemhéjig leérve. Ahogy nőiesedtem, egyre kevésbé tetszettem magamnak. Először titokban csentem el a csipeszt, és a fürdőszobába zárkózva csipkedtem ki a nemkívánatos szálakat, aztán már legálisan alakítottam egyre keskenyebbé a vonalát.
A szemöldök-kiszedése persze nem ördögtől való dolog, de tényleg arra kell figyelni, hogy kósza divathullámoknak hódolva az ember ne essen abba a hibába, hogy egyszer nagyon megritkítja, és aztán hiába akarja mégis visszanöveszteni, esetleg mégsem nő vissza. Amúgy ma már mindenre van megoldás: a fenti tévedés korrigálására, vagy a ritkás szemöldök sűrűbbé tételére, a nem tetsző ív módosítására ott a szemöldök-tetoválás.
Később más módszerekkel is kísérleteztem. Hiszen a gyantázás drága és fájdalmas. Kipróbáltam a krémet, ami azon kívül, hogy nagyon büdös, azért sem tetszik, mert az a sok vegyi anyag mind belekerül a szennyvízbe, és rombolja a környezetet.
Epilátor egyetlenegyszer volt a kezemben, de az első húzós pillanatok utána rögtön ki is kapcsoltam a szerkezetet. Mert az oké, hogy tartósan szőrtelenít, na de milyen áron! A gyanta is fáj, egy pillanatig, míg a csíkot letépik, de az epilátorral vagy fél óráig kell végigmenni a területen, mire tökéletesen sima lesz. Ezt csak mazochistáknak ajánlom.
A végleges szőrtelenítés igazán csábítóan hangzik. Viszont marha drága, és a reklámoknak nem szabad bedőlni, egyetlen alkalomtól természetesen nem tűnik el az összes szőrszál. Ráadásul ami a borsos árán kívül még nagyon ellene szól számomra, az az a tortúra, ami ezt megelőzi. Egy ismerősöm mesélte: egész nyáron át tilos volt, hogy nap érje a szőrteleníteni kívánt területeket, tehát hetekig, hónapokig nem mehetett ki a szabadba trikóban, rövidnadrágban, lenge szoknyában, pláne nem fürdőruhában. Megéri?
Ha belegondolok, hogy a múltban a nők mit meg nem tettek a sima bőrért… Kígyóvér és kecskeepe – hogy csak kettőt említsek az ősi anyagok közül. A cukorból és méhviaszból készült „gyantát” viszont szerintem simán elirigyelhetnénk Kleopátrától. A középkorban a homlokkopasztást macskavizelettel végezték, és a szemöldök teljes kitépkedése mellett a szempilláikat is eltávolították. Ha azt hiszitek, hogy az intim szőrtelenítés újkori divat, hát nagyon tévedtek: már a viktoriánus korban ez volt a menő. A csupasz lábak trendje pedig a miniszoknya elterjedésével esett egy időbe.
Bevallom, én magam a jó öreg borotvára esküszöm. Egyrészt olcsó, ha az ember nem egy-két használat után dobja el, hanem csak akkor, ha tényleg kezd eltompulni a pengéje. Másrészt viszonylag környezetbarát, a kukában alkalmanként landoló használt pengét kivéve. Nem kell hozzá otthonról elmenni, zuhanyzás közben villámgyorsan megoldható. Néhány perc, és kész is.
A reklámokkal ellentétben tök mindegy, hogy rózsaszín vagy kék a színe, semmi szükség speciális női borotvára. Szinén egyre megy, hogy mivel puhítja az ember a szőrt, nem kell habot venni hozzá, elég egy sima szappan is. Meg kell nedvesíteni a bőr-felületet, jól felhabosítani a szappant, és utána pikk-pakk lehúzni. Van egy nagyon jó javaslatom. Ha szoktál együtt fürdeni a pároddal, próbáljátok ki, hogy ő borotváljon le téged. Nagyon intim, sőt, erotikus élmény (saját tapasztalat)!
Egyáltalán, minek az a totális simaság? Miért nem jó, ha azok a szőrök ott vannak? Sajnos tényleg a közízlés hatását kell most megemlítsem. Manapság tényleg szinte mindenki megütközik, ha meglát egy szoknyából kivillanó szőrös lábat, trikóból kikandikáló hónaljszőröket, vagy a strandon a bikiniből előbukkanó szőrszálakat. Az intim részeknél azért megoszlik a vélemény, van, aki a nulla-szőrre esküszik, mások viszont a kis csíkra.
Fontos még szólnom a férfiakról. Vagy azt hittétek, eddig csak a nőkről írtam? Tulajdonképpen igen, mert a szőrtelenítés divatja persze először a nőknél hódított teret. Aztán úgy 10-20 évvel ezelőtt megkezdődött a hímneműek csupaszítása is. Megmondom őszintén, nekem (amolyan indiános hatásra) korábban tetszettek a sima bőrűek, a szőrös férfiak pedig kifejezetten taszítottak. Ízlésem azóta megváltozott, és mostanság sokkal férfiasabbnak tartom azt, ha valakinek szőrös a mellkasa, a hónalja, az intim részekről nem is beszélve. Az rendben van, hogy léteznek olyan férfiak, akiket a természet nem áldott meg erős szőrzettel. Na de akiket igen, az minek akar tőle megválni? (Kivéve talán a majomszerű hát-szőrzetet.)
Mindegy is, hiszen a szőr-kérdés legalább annyira megosztó jellegű, mint az otthonszülés vagy a politika. Véleményemet ebben is egy kifejezés jellemzi legjobban: „Aranya középút”.

Tipp: Ne hallgass se a divatra, se a barátnődre; találd meg a bőrtípusodnak, pénztárcádnak és ízlésednek legmegfelelőbb szőrtelenítési módszert! Sőt, ha neked bejön a szőr, vállald fel bátran!

2017. december 13., szerda

Lelki egészség

Amikor meghalljuk az „egészség” szót, sokkal előbb jut eszünkbe a mozgás vagy a táplálkozás, mint lélek egészsége. Pedig a magyar nyelv nagyon szemléletes, itt is benne rejlik a szóban a lényeg: egész-ség. Na persze ez csak abban az esetben igaz, ha hiszünk abban, hogy az ember nemcsak hústömeg, hanem test, lélek és szellem egysége.
Ezen alapul a holisztikus gyógyítás, ahol az embert kerek egésznek tekintik. Amikor panasza van, nemcsak a tüneteket kezelik, hanem megpróbálják megtalálni a probléma gyökerét, megszüntetni a betegség forrását. Ez pedig nagyon sokszor (az én véleményem szerint mindig) lelki okokban keresendő. A fizikai betegségek arra utalnak, hogy az ember egyensúlya felbomlott, és ez nem feltétlenül a szervei működését jelenti, hanem a lelki egyensúlyt is. Az ember nagyon nem csak az anyagi világban létezik, hanem van spirituális vagy szociális kiterjedése is. Ha nincs rendben a másokkal való kapcsolata, az érzelmi élete vagy a mindenségbe vetett hite, akkor ezek a kibillenések könnyedén testesülhetnek meg testi betegségekben.
És nem úgy van ám, hogy vedd be ezt a pirulát, idd meg azt az orvosságot, és ágyő betegség! Meglehet, hogy a fájdalomcsillapító tényleg csillapítja a fájdalmat – egy időre. És ezen van a hangsúly, a pillanatnyi megoldáson. Az adott helyzetet tényleg megszűntetheti, de ne legyünk már annyira naivak, hogy elhisszük: örökre! Felületi kezelés ez, mint mikor egy rogyadozó házat kívülről toldozunk-foltozunk, pedig evidens, hogy az alapok nem stabilak.
Ez is nagyon fontos, hogy a lelki egészség az alap, és arra épülhet rá a testi egészség, nem fordítva. Megközelíthető persze ez úgy is, hogy ha friss vizet iszom, tiszta levegőt lélegzem be, bio-kaját eszek és háromszor körbefutom a Margitszigetet, akkor a kedélyállapotom és a lelki stabilitásom is pozitív irányba változik, és ebben tényleg van is valami. De sokkal jobb, ha alapból jó a hangulatom, türelmes és kedves vagyok az emberekkel (nehogy azt higgyétek, hogy én mindig így vagyok ezzel!), akkor legnagyobb valószínűséggel a betegségek is el fognak kerülni.
Ez az, amiben a szkeptikusok nem hisznek, sőt, harsányan kiröhögik. Pedig épp elég megfigyelni édes anyanyelvünket, és a rejtélyről máris lehull a lepel. Korábban már írtam a magyar nyelv azon szépségéről is, hogy milyen jelképesen kapcsolódik össze test és lélek. Vegyük csak azt az egyszerű példát, amikor az ember nagyon izgul egy vizsga vagy egy munkamegbeszélés miatt, és reggel tízpercenként jár a vécére, annyira görcsöl a hasa.
Manapság sok helyütt tartanak egészség-napokat. Ilyen eseményeken általában lehet vérnyomás méretni, táplálék-kiegészítőkről előadást hallgatni, makrobiotikus élelmiszert kóstolni, vagy zumba-órán részt venni. Figyelitek mi maradt ki? Hát persze, hogy a lelki egészség!
Mentálhigiéné – így hívják azt a tudományt, ami az egészséges lelki élet kialakításában és fenntartásában segíthet. A mentálhigiénés szakember is holisztikusan szemléli az embert, akinek ugyanolyan fontos az önértékelés, mint a társadalom támogatása, az érzelmi érettség, mint a jó minőségű környezet. Ezek ugyanis mind részei a lelki egészségnek.
A lelkileg egészséges ember többnyire nyugodt és békés, képes saját érzelmeinek a megfelelő kifejezésére, és mások érzelmeinek felismerésére, tudatosítására. Elfogadja önmagát, bízik másokban, és harmonikus emberi kapcsolatai vannak. Akinek egészséges a lelke, könnyebben megbirkózik a stresszhelyzetekkel, és jobban ki tudja bontakoztatni képességeit.
Ma már trendi az egészséges életmód, a nők pilates-re járnak és vitamintablettákat szednek, organikus alapanyagokból készítik el a tízórait és rendszeresen járnak rákszűrésre. De vajon ugyanennyire sikk szakemberrel beszélgetni a problémákról? Érdekes, ha valaki rosszul lesz, rögtön tudjuk, hogy kell neki elsősegélyt adni (stabil oldalfekvés, mellkas-kompresszió, szájból szájba lélegeztetés). De ha valaki szomorú, depressziós a hangulata, tudunk neki lelki elsősegélyt adni?
A végére összeszedtem pár ilyen módszert.

Tipp: meditáció, segítés egy rászorulón, nevetés, jelenben élni, pozitív életszemlélet, emberi érintések, környezet megszépítése, és persze: life coach.

2017. december 6., szerda

Mosás

Hogy a csudában lehet cikket írni a mosásról? Az ember berakja a gépbe a szennyes ruhákat, a mosóport, az öblítőt, eltekeri a megfelelő tekercset, megnyomja a megfelelő gombot, aztán ha lejárt a program, kiveszi őket tisztán.
Kezdjük rögtön azzal a témával, hogy mi számít szennyesnek. Amióta a köztudatba beépült a túlzott higiénia fogalma, azóta a háztartásokban a hét minden napján pörög a gép. A magyar háziasszonyok folyamatosan mosnak. De mi a csudát? Oké, fehérneműt naponta vált az ember. Az egyetlenegyszer, nyugodt tevékenységek közepette hordott öltözék viszont számomra nem tartozik a szennyes kategóriába. Éjszakára a székre terítve szépen kiszellőzik, másnap még simán hordható. A szétizzadt munkásruha meg a tornapóló természetesen nem tartozik ebbe a csoportba. Volt viszont olyan ismerősöm, aki a gyerekek kezeslábasát, bundagatyáját minden egyes nap kimosta. Nekem eszembe se jutna ilyet elkövetni. Hiszen másnap úgyis ugyanúgy belefekszik vele a hóba, nem?
Nálam egy héten egy adag világos és egy adag sötét ruha mosódik ki, kb. kéthetente egy színes. Amikor törülközőket és ágyneműt cserélek, akkor az természetesen nagyobb falat, a legnagyobb pedig a napforduló táji nagymosás, amikor a függönyök és huzatok is megtisztulnak. De a mindennapi mosásból nem csinálok túl nagy faksznit.
Túl lazán fogom ezt fel? Majd megírjátok. De amióta megtapasztaltam a mosás alternatív módjait, erősen átértékelődött bennem a „szennyes” fogalom jelentése. Ezekről később írok, most folytassuk azzal, hogy milyen szereket rakunk bele a gépbe.
Természetesen nem a megszokott mosószert. Az öko-bio háziasszony fürdőszobájában nincs helye szintetikus mosópornak, öblítőnek pláne nem. Olyanokat érdemes választani, amelyek természetes anyagból készültek, és le is bomlanak a természetben. Ilyen például a mosószóda vagy a mosódió. Még alternatívabb nők maguk készítik mosószerüket hamulúgból vagy gesztenye-léből.
Tudjátok-e, hogy igazából mi az öblítők rendeltetése? Nem, nem a finom illat, bár én ezt nem is nevezném finomnak. Amikor véletlenül az öblítős-sor közelébe tévedek egy boltban, megcsap az émelyítő, túl mesterséges szag (bocsi, de számomra ez nem illat). Szóval a valódi céljuk, hogy a szintetikus mosópor maradványait maradéktalanul eltávolítsa a ruhákból. A mosószódázóknak vagy mosódiózóknak azonban erre semmi szükségük. 
Néhány öko-mami az ecetre esküszik, mint öblítő, hajrá, de minket a világból lehet kikergetni az ecetszaggal, szóval nálunk ez nem jöhet szóba. Ha finom illatot akarunk, kettő ötletem van. Az egyik a boltban vásárolható mosóparfüm, ami sajnos elég drága, a másik pedig a sima illóolaj. Néhány csepp is elég egy adaghoz, annyira intenzív illatot kölcsönöznek a ruháknak. Amúgy is: a legjobb illata a napfénynek és a tiszta levegőnek van.
Most pedig leírom, hogy miért tudom annyira értékelni az automata géppel való mosást. Hát azért, mert körülbelül hét évig nem volt szerencsém hozzá. Eleinte, mikor „csak” vezetékes vizünk nem volt Széplakon, akkor a tűzön melegítettük, majd felülről beletöltöttük a kútvizet a régi típusú mosógépbe, a használt vizet csövön leengedtük, majd a hideg öblítővizet újra bele.
Ezután jött két év áram nélküliség, amikor is a lehető leghagyományosabb módon kézzel mostam héttagú családunk szennyes ruháit. Dédanyám ezen csöppet sem csodálkozott volna, hiszen a régi időkben ez volt a természetes az asszonyoknak. Teknő, mosószappan, kékítő, keményítés… Térdig állva a hideg patakvízben sulykolták tisztára a ruhákat.
Teknőm ugyan nem volt, csak lavórok, viszont volt férjem csinos sulykoló-fát faragott nekem, amivel nem csapkodtam, hanem azon dörzsöltem a ruhákat. A mosószóda eleinte eléggé marta a kezemet, de aztán persze hozzászoktam ehhez (is), mert mindent ki lehet bírni, sőt, még annál is többet. A legnehezebb talán a kézzel csavarás volt, az inkább férfierőt igénylő feladat, különösen a nagyobb darabok esetében. Még a vizes-fazék felrakását, levételét, ide-oda cipelését utáltam benne. Magát a kézzel mosást a legkevésbé.
Hogy kicsit szépítsem a dolgot: ekkor történt, hogy már igencsak megfontoltam, mi szorul mosásra, nemcsak magam megkímélése, hanem víztakarékosság okán is, másrészt a mosásba koruknak megfelelően az összes gyereket is bevontam, szóval azért akadt segítségem.
Ezután lépett be életünkbe a „forgatag”, azaz a régi mosógépből átalakított kézzel tekerős mosó gépezet. Ebbe is ugyanúgy kellett felülről beletölteni, majd csappal leereszteni a vizet, de nem motor forgatta, hanem mi a kezünkkel. Tudom, hihetetlen, de még a legkisebb gyerekünk is tudta tekergetni.
Most már egy éve újra automata mosógéppel mosok. Azért a jó öreg forgatag megvan tartalékban. Jó szolgálatot is tett múlt télen, mikor elfagyott a vízvezeték. Nem estem túlzottan kétségbe, hiszen tudom, hogy ha kell, akár kézzel is menne.
A teregetésről és a szárításról majd külön bejegyzést fogok írni.

Tipp: 1. Becsüld meg, hogy van automata mosógéped! 2. Gondolj dédanyádra, akinek tutira nem volt. 3. Legközelebb ha beraksz egy ruhát a szennyes-kosárba, kérdezd meg magadtól: ez tényleg „szennyes”?