Két külön faj

Két külön faj... Szokta mondogatni a párom, mikor hiába erőlködik, az istennek se érti meg a nők gondolkozásmódját.

Ha nem is két külön faj vagyunk, az tény, hogy a női és férfi (vagyis pontosabban a jellegzetesen nőies és férfias) hozzáállás tényleg gyökeresen különbözik.

A nők érzelemből cselekszenek, a férfiakat inkább az értelmük vezérli. Habár sokak szerint más (azaz a középső szervük, lásd. A mondást: „F... feláll, ész megáll.”). A nő ösztönösen dönt, a szívére, sokszor a teljesen irracionális, első megérzésére hallgatva. A férfi inkább alaposan átgondolja, logikusan megfontolja a dolgot, aztán jut elhatározásra.

Egyik se jobb, vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak MÁS.

A konfliktusok elfogadásában és azok megoldásában is eltérő a két nem. Én persze csak a saját tapasztalataimra, illetve az ismeretségi körben végzett (nem biztos, hogy reprezentatív) felmérésre hagyatkozhatok, de azért általánosságban kijelenthetem az alábbiakat:

Ha a nőket éri sérelem, azt szeretik kibeszélni. Igaz, hogy néha hisztérika stílust felvéve, azaz sírnak, kiabálnak, vádaskodnak. „Mert te mindig... Bezzeg te soha...”, így hangzanak a sztereotipikus női vádak a férfiak felé. A lényeg, hogy szeretnék elmondani, mi bántja őket, és szeretnének megoldást találni a problémára. Vagy legalábbis a problémát ki akarják elemezni, boncolgatni. A nőket valahogy jobban érdekli talán, hogy miért történt az adott dolog, a férfiakat meg az, hogy hogyan lehet belőle kikecmeregni...

Egy férfi kétféleképpen viselkedhet konfliktushelyzetben. Vagy agresszív módon kirobban belőle, dühöng, csapkod (jobb esetben ezt tárgyak bánják, és nem a nő!). Vagy pedig magában tartja a sérelmeit, némán duzzog, nem szól a párjához, hiába faggatja az, hogy mi baja. Hiszen a természetéből fakad, hogy nehezen osztja meg az érzelmeit (pedig, habár a látszat néha csal, vannak neki olyanjai, bár sokszor nagyon jól tudja titkolni). A nő meg nem érti, mi a baja, hiába faggatja százszor is, a hím csak ül a tévé (számítógép, könyv, akármi) előtt némán, mint egy élő kérdőjel.

A nő azonnal akar konfliktus-megoldást, a férfi szívesen ad erre időt. A témát jegeli, ami a nő számára struccpolitikának tűnhet. A nő sürgetné, színvallásra ösztönözné, de ő a saját kis csigaházában kucorog.

A nők a felmérések szerint empatikusabbak, jobban bele tudják élni magukat a másik helyzetébe. Ráadásul alkalmazkodóbbak, jobban törekednek harmóniára, a konfliktusok békés megoldására.

A harcos természetükből fakadóan a versengés, hogy mindig nekik legyen igazuk. A nők meg erre reagálva sokszor behódolnak, bólogatnak, bár belül érzik, hogy nekik (is) igazuk van.

Ezért van aztán az, nagyon leegyszerűsítve, hogy a nők rákban halnak meg, mert belülről emészti őket a sok felgyülemlett sérelem, a férfiak meg szívinfarktusban, a sok kirobbanás miatt. Hajaj, hogyan lehet ebből közös nevezőre jutni, és metszéspontját találni ennek a két, gyökeresen más hozzáállásnak?

Ráadásul más dolgokban is igen nagy a különbség. Közhely, hogy egy férfi egy dologra tud összpontosítani, de arra nagyon, egy nő pedig egyszerre sokra, de arra kicsit felszínesebben. A nő azért szidja a férfit, mert ha az nagy ritkán egyedül marad otthon, se lát se hall, fut körülötte a ház, a gyerek órák óta a kakis pelusban, szétszedve minden, a teremtés koronája meg épp a világ megváltásán dolgozik. A férfi viszont azért bírálja a nőt, hogy sokszor felületes, szétszórt, elfelejt dolgokat, pedig figyel ő mindenre, sok mindenre egy kicsit (Ismerős a százkarú anya fogalma ugye? Aki egyszerre keveri az ételt, töröl feneket, laptopozik, satöbbi).

Az a lényeg, hogy nő és férfi ne ellenségként tekintse egymást, ne azt nézze a másikban, hogy miben különböznek, hanem inkább örüljenek, hogy ennyire jól kiegészítik egymást. Az emberi faj két ellentétes pólusai ők, akik jobb esetben vonzzák egymást, egyetlen kerek egésszé egyesülve.

Tipp: Próbáld a párodat most egy kívülálló szemével nézni! Próbáld magadat jobban beleélni az ő helyzetébe, konfliktusok esetén igyekezz az ő álláspontját is jobban figyelembe venni.