2016. április 27., szerda

Mű-szépség

Ha az ember megnéz egy szépségápolásról szóló reklámot vagy hirdetést, rögtön rondábbnak érzi magát, mint amilyen valójában. Miért? Egyrészt mert a képek retusáltak, sehol egy szeplő, egy pattanás, egy karcolás, egy szőrszál, a nő persze több mérettel soványabbra van photoshop-olva. Másrészt mert a modellek mindenféle mű-eljárással teszik „széppé” (inkább szexissé?) magukat. De miért akar mondjuk egy negyvenes, többször szült édesanya, egy friss húsú tizen-huszonéves, „tökéletes” modellhez hasonlítani?
És vajon tényleg az a szép, aki makulátlanul tökéletes? Hiába sugallja ezt a média, ne higgyünk neki! Egy nőre kell néhány ránc, a szarkalábak például, hogy mutassák, milyen sokat mosolygunk, egy kis husi (nem túl sok!), hogy legyen mit fogni.
Másrészt, tényleg az a szép, ami mű? Nézzük meg azokat a nőket, akiket a média ma szépnek tart vagy annak állít be. Elemezzük ki őket részletesen:
  • festett haj, többnyire szőke, abból is a hidrogénezett fajta
  • természetellenesen egyenesre vasalt vagy bongyorosra göndörített hajtincsek
  • kilónyi alapozó, ami ugyan elfedi a bőrhibákat, mégis egyfajta maszkot képez az arcon
  • vékonyra kiszedett szemöldök
  • sok színes szemfesték, nehogy már a szemhéj szemhéj-színű legyen
  • hosszúra göndörített vagy mű-szempilla
  • vastag feketével kihúzott szem
  • erőteljes színű rúzs, csókos ajkakat imitálva
  • hatalmas mellek (persze műcicik)
  • színes-díszes hosszú műkörmök (Ezekkel hogy törlik ki a feneküket?)
  • kigyúrt test, tökéletes izomzat, kocka has, kerek popsi
  • teljesen simára szőrtelenített test, sehol egy pihécske se
Én most nem azt mondom, hogy az ember ne sminkelje magát meg ne járjon fodrászhoz meg ne szőrtelenítsen. Nem kell átesni a ló túloldalára sem. Félévente egyszer én is festetem a hajam, és ha olyan alkalom adódik, diszkréten ki is festem magam. Na de nem kilónyi mű-cuccal! És nem teljesen eltérve az eredeti adottságaimtól! Higgyétek el, még soha senki se lett attól boldogabb, hogy szilikonbetéttel megnagyobbította a mellét vagy átesett egy zsírleszíváson.
A „szépségápolási termékek” néven futó izék többnyire mesterséges fogyi-tabletták, kapszulák-ampullák, mű-cuccok. Nem is tudom, hogy tudok élni szempilla-göndörítő meg csillogó körömdíszek, hámlasztó bőrradír és dermaroller (??? Ez mi?) nélkül. A hajsimító, hajkreppelő és hajgöndörítő gépekről nem is beszélve. (Miért nem elégszik meg a nő a Jóisten által adott sima, hullámos vagy göndör hajával?).
Egyébként a természet mindent megadott nekünk a szépségápoláshoz, és erről a későbbiekben majd sokat fogok írni itt a blogban. Ráadásul ezek mind ingyen vannak. Mert bizony a szépségápolás iparág, és nem szól másról, csakis a pénzről. Hogy a nőknek minél jobban leapadjon a pénztárcája, a cégeknek meg gyarapodjon a bankszámlája.
Én amúgy már több férfit is kikérdeztem arról, hogy mit szólnak a kifutókon lépdelő manökenekhez meg a reklámokban szereplő modellekhez. Nos, a közvélemény-kutatásom nyilván nem reprezentatív, de azért szembeötlő, hogy az általam megkérdezettek közül SENKINEK sem tetszettek a piszkafa-vékony, mosolytalan nők (Nők? Inkább hervatag tinilányok), sem a szilikoncicijű, műmosolyú csajszik.
A férfiak valódi, hús-vér nőkre vágynak, természetes szépségű nőkre! Egy normális férfi tudja, hogy negyven körül már nem várhat egy nőtől szabályos homokóra alkatot és totálisan feszes bőrt. Fogadják el őket így, kicsit megereszkedett mellekkel, kicsit narancsbőrösen, kicsit ráncosan. Mint ahogyan mi is elfogadjuk a kicsit kopaszodó, kicsit pocakosodó, de nagyon is szerethető hús-vér férfiakat.

Tipp: Először fesd ki magadat nagyon erősen, rikító színekkel, aztán pedig enyhén, diszkréten. Kérdezd meg a párodat, melyik tetszik neki jobban!

2016. április 25., hétfő

Áldás a bejövőnek

Ha megkérdezünk nőket arról, melyik a kedvenc helyiségük az otthonukban, valószínűleg ilyesmi válaszokat fogunk kapni:
A konyha! A ház szíve, ahol a főztömet eszik a szeretteim. - A nappali! A társasági élet központja, ahol összegyűlik a család és a sok jó barát. - A háló! A nyugalom szigete, ahol szerelmesen együtt lehetünk, és persze ki is pihenhetem magam. - A műhely/dolgozó/kézműves-sarok! Csak az ÉN területem, itt alkotok, önkifejezek, itt igazán önmagam vagyok. - A fürdő! A felfrissülés, relaxálás, megtisztulás, megújulás szigete.
Egészen biztos vagyok benne, hogy senki sem említené meg az előszobát. Az előszoba olyan megtűrt szükséges valami, mint a szegény rokon a családban. Szükséges, mert kell egy szerencsétlen helyiség, ahová belépünk, ami átmenetet képez a kint és a bent között. Sokan csak felraknak a falra egy fogast, ahová az érkezők ledobhatják a kabátjaikat, aztán ennyi. Néhol akad egy cipős-szekrény vagy egy nagyobb tükör is. Az esernyőtartó meg a kalaptartó már inkább luxusnak számít.
Pedig nagyon is nem mindegy, milyen az a helyiség, ahová mi magunk, illetve vendégeink először lépnek be. Itt szerzik rólunk az első benyomásokat. Mert akárki akármit mond, igenis fontos az első benyomás, ami igazából nem is az előszobában, hanem még korábban keletkezik.
Vegyük rögtön szemügyre a bejáratot. Jobb esetben van egy szép előkert, virágokkal-bokrokkal, de én most igyekszem magára a lakásra szorítkozni. Szóval mi a legeslegelső pont, ami a külső tér és a magántér határa? Bizony, a bejárati ajtó.
Sokak számára csak az a fontos benne, hogy biztonságos legyen, az esztétikumról el is feledkeznek. Eleve jó, ha kétrétegű, azaz van egy külső ajtó, ami a hang- és hőszigetelést, valamint a védelmet látja el, és van egy belső ajtó, ami üveges, így átereszti a fényt. Aztán jöhet a díszítés. Egy évszaknak-ünnepnek megfelelő koszorú vagy virágcsokor nagyon fel tudja dobni a hangulatot. Ha meg egy „Isten hozott” vagy egy „Áldás a bejövőnek” feliratot is biggyesztünk ide, az felteheti a pontot az i-re. Hoppá, bocsánat, a lábtörlőről elfeledkeztem. Ami sok helyütt csak egy ronda gumiszőnyeg, de nekem sokkal jobban tetszenek a háncsból készült darabok, még akkor is, ha azok hamarabb tönkremennek, mint a praktikus, de csöppet sem esztétikus társaik.
Lépjünk be végre az előszobába, ami ideális esetben akkora, hogy ott le tudunk ülni egy kis sámlira legalább cipőt húzni (én a lépcsőre szoktam). A panellakások egyen-tükre helyett szemet gyönyörködtetőbb egy faragott keretes, míves darab. Előszobafal... A szocreál idők „csodálatos” terméke furnérból. Mennyivel kellemesebb látvány ehelyett egy régi népies fogas. Szakemberek azt tanácsolják, hogy ide a könnyen tisztítható hidegburkolat a nyerő, bár én akkor is leraknék a földre egy színes rongyszőnyeget. Nálunk a sapkák-sálak-kesztyűk fonott kosarakban vannak a földön, és ide dobom be a szomszéd gyerekek által nálunk felejtett vízipisztolyt, babát, mesekönyvet.
Az előszobák sötétek... Sajnos általában igen, de falak áttörésével, üvegtégla berakással, az innen nyíló ajtók beüvegezésével segíthetünk a gondon. Logikus megoldás a szűk, sötét tér miatt a világosabb falfestés vagy faburkolat, bár szerintem vidám színekkel is elérhető a megfelelő hatás. A lényeg, hogy mi is, és vendégeink is örömmel lépjenek be hozzánk.
Tipp: Nézd meg jól a bejárati ajtódat és az előszobádat! Ha úgy érzed, némi hangulatváltásra szorul, koszorúval, ajtódísszel, színekkel dobd fel egy kicsit, hadd örüljenek a vendégeid és te magad is.

2016. április 24., vasárnap

Mi leszel, ha nagy leszel?

Ezt a kérdést mindannyian megkaptuk gyerekkorunkban. Míg a fiúknál a klasszikus „tűzoltó, rendőr, mozdonyvezető” a leggyakoribb válasz, addig a lányok arról álmodoznak, hogy hercegnők lesznek (micsoda szakma!), óvónénik vagy fodrászok.
Arra már nem emlékszem, mit is válaszoltam piciként erre a kérdésre (talán a villamosvezető rémlik), de nyolcadikban már író, újságíró és lakberendező akartam lenni. Ha ezt már 14 évesen tudtam, miért kellett több évtizedet várnom a megvalósításra? Miért van az, hogy sokan nem azt a hivatást választják maguknak, amire valóban hivatottak?
Úgy veszem észre, a szülők nagyon nem veszik komolyan a gyerekek álmait, és olyan pályát akarnak rájuk erőltetni, ami megfelel a társadalmi normáknak vagy a családi tradícióknak, egyszóval mindennek, csak magának a gyereknek nem.
„Menjél ügyvédnek, azok jól keresnek. Beveszlek a családi vállalkozásba, legjobb volna neked ehhez a pénzügyi vagy a közgáz." Hány olyan ember van, aki szülői nyomásra választ pályát, és nem saját akaratából...
„Apám akarta, hogy jogász legyek. A családi hagyományt viszem tovább és orvosnak tanulok. Mint az anyám, én is tanárnő leszek.” Kérdés persze, hogy miért megy bele egy fiatal abba, hogy a szülei döntsenek helyette, és nem saját maga.
Most nézz szét a környezetedben, és vedd sorra a nőismerőseidet. Közülük is azokat, akik épp nem háziasszonykodnak-babáznak, hanem akik (akár munkahelyen, akár otthon) dolgoznak. Vajon közülük hányan csinálják azt, amit anno 14 vagy 18 évesen választottak? A legtöbben megszerzünk egy diplomát, mert az ma már kell, anélkül nem ér semmit az ember. Aztán, magyarán szólva, a hátsó felünket kitörölhetjük vele. Tele van az ország állástalan diplomásokkal. Tele van az ország boldogtalan diplomással, akik valamilyen multicégnél robotolnak, és még szerencsések, ha legalább jól megfizetik őket, de a „lelkük a vállalatot illeti meg”...
Vannak viszont, akik a babázás közben-után gondolnak egy nagyot, és változtatnak. Talán épp azért akkor, mert gyerekeit figyelve az ember is újra kicsit gyerek lesz, és akkor jut eszébe a régi álom. A szerencsésebbje-ügyesebbje meg is valósítja gyerekkori álmait: cukrászdát vagy családi napközit nyit, babahordozós tanfolyamot szervez, otthonában hajat vág, nyelvet tanít, ékszert készít vagy szőnyeget sző, blogot vagy könyvet ír...
Így lesz szakmából hivatás, állásból örömmel végzett tevékenység.
Tipp: Te azt a munkát végzed, amiről gyerekként álmodtál? Hivatásod van, vagy robotként dolgozol? Gondolj ebbe bele, és ha kell, változtass!

2016. április 18., hétfő

Testem, vérem

Test-vér... Milyen csodálatos szó! Egy apából, egy anyából származom valakivel. Olyan ősi kötődést sugall, igaz?
Aztán jönnek a hétköznapok. Mikor pont az egy testből, egy vérből való gyerekek ölik egymást. Egy anya számára szerintem nincs annál nagyobb szomorúság, mikor azt látja, hogy a belőle született csemeték között megy a küzdelem (sokszor épp vérre menő). Általában számunkra úgy tűnik, egész apróságokon kapnak hajba, mint egy ceruza vagy egy hajgumi. Meg azon, hogy ki legyen a megmondó, kastélyt építsenek vagy rablótanyát, és ki legyen a fogó vagy a hunyó.
Legtöbbször a magántulajdon vagy a magánterület védelme a konfliktus oka, meg a felnőttkorba is átnyúló hatalmi drámák.
Szeresd a testvéredet! Segítsétek egymást! Épp nektek kellene a legjobban kitartani egymás mellett. Fájdítjátok az anyai szívemet.
Ilyen mondatokkal feddjük őket, bár azt hiszem teljesen feleslegesen. Persze, hogy nem azért csinálják ezt, hogy nekünk direkt szomorúságot okozzanak... Amúgy sem gondolom, hogy tudunk és kell bíráskodni felettük. Azzal sem értek egyet, hogy mindig hagyni kell őket, hogy maguk oldják meg a problémát, mert van olyan pont, ahol kötelességünk közbeavatkozni. Fel kell ismerni, mi az a helyzet, amikor kifejezetten jó, ha hagyjuk őket összetűzni (szóbeli nézeteltérések), viszont ha átlépnek egy határt, és pl. durva verekedésbe csapnak át, akkor igenis határozottan közéjük kell lépni, és véget vetni a csatározásnak.
Vajon tényleg azért születtek ezek a sokszor nagyon különböző emberpalánták egy családba, hogy feltétel nélkül szeressék és támogassák egymást? Nem lehet, hogy épp azért, hogy tanuljanak, tapasztaljanak? Sokszor épp a rengeteg nézeteltérés kapcsán.
Az biztos, hogy nem azért ilyenek, mert utálják egymást vagy hogy fájdítsák anyai szívünket. Én úgy érzem, hogy azoktól tudják a legtöbbet tanulni, akikkel a legszorosabb kapcsolatban, nap mint nap együtt vannak. Ahol lehet konfrontálódni és közösen csiszolódni.
A testvérek közötti kapcsolatnak is van egyfajta dinamikája. Míg babaként imádják egymást, totyogósként kezdődik a harc, mert elvette a homokozólapátomat! Ovis korban jó együtt babázni vagy legózni, de iskolásként már jön a „hülye fiúk, hülye lányok”, és egyáltalán, a „hülye öcsém/bátyám/húgom/nővérem” korszak. Kamaszként ez elmehet az egészen durva gyilkolászásig, de átfordulhat egyfajta véd és dacszövetségbe is, sokszor persze a szülők ellen irányulva.
És hogy mi marad meg ebből a kapcsolatból felnőttkorra? Szomorú, főleg a szülőknek, de van, amikor kenyértörésre kerül a sor, és düh, bosszú miatt teljesen megszűnik közöttük a kapcsolat. Sokszor egészen ellaposodhat a testvérek közötti viszony a távolság miatt, értek ez alatt fizikai vagy életmód- és életfelfogásbeli távolságot egyaránt. Nekik valószínűleg csak a felnövekedés időszakáig volt egymással dolguk. Végül vannak azok az örvendetes esetek, ahol a testvéri jó és szoros kapcsolat életük végéig megmarad, a legjobb barátokká válnak, gyermekeik együtt nevelkednek. Mindenkinek ilyet kívánok!
Tipp: Gondold át a kapcsolatodat a testvéreddel. Mi (volt) a közöttetek lévő konfliktusok oka? Ha még ma is harag van köztetek, kezdeményezz őszinte beszélgetést, és igyekezzetek békét kötni egymással!

2016. április 14., csütörtök

Forró ágyak

Ej, de sok házasságról lehet hallani, amelyben a hajdani forró ágyak, ahol anno parázs szex-csaták zajlottak, most vagy ellangyosodtak, vagy teljesen kihűltek. Sok helyről értesülök róla, kortársaimtól, akik házasságban élnek és még csak negyvenesek, hogy szinte alig történik köztük valamiféle testi kapcsolat, sőt, olyanokról is, hogy teljesen megszűnt a pár között a szex.
Azt fogom most itt boncolgatni, mi lehet az oka ennek, és hogyan lehet újra fellendíteni az esetleg ellaposodott szexuális életet.
Az egyik dolog lehet a beleunás... Együtt töltött sok-sok év, akár évtized, és mindig ugyanaz a rutin. Már ismerjük minden mozdulatát, az egész forgatókönyvet betéve tudjuk. Semmi változatosság, ő rám fordul, én széttárom, és ennyi... Nem hangzik túl izgalmas szex-sztorinak, igaz?
A másik a testi változások... Nézi a nő a férfit, aki mellette hangosan horkol, borostás, nagy lett a hasa, kopaszodik, kellemetlen a szájszaga... Ez az én emberem? Jaj, hová tűnt az az izmos pasi, akivel anno naponta, vagy akár naponta többször is?
Nézi a férfi a nőt, aki mellette szuszog, ráncos az arca, megereszkedett a melle, és mekkora nagy hasa-segge lett! Jaj, hová tűnt az a formás nőci, akivel anno a parkban, a kocsiban és a konyhapulton is?
A harmadik az időzítés... Mind az életszakaszra, mind a napszakra gondolok. Kismama csecsemővel tuti nem lesz a szülés után rögtön újra dögös vadmacska. A stresszel küzdő férfinak, akit szorongatnak a határidők, biztos nem az lesz a legfőbb gondja, hogy ő lehessen újra a lepedő bajnoka.
Az is tévedés szerintem, hogy a szeretkezés ideje az éjszaka. A legtöbben pont este dőlnek be zsákként az ágyba hullafáradtan, és nem szexre vágynak, hanem egy kiadós alvásra. De ott a hajnal, kipihent testtel és felébredt vágyakkal. Vagy a délelőtt, mikor a gyerekek már elmentek iskolába, mi meg még nem kezdtünk neki a munkának. Esetleg a kora délután, mikor a gyerekek még nem jöttek haza az iskolából...
A negyedik a lelki állapot... Az előjáték ugyanis nem a szex előtti pár perc, ez nagy tévedés. Az előjáték a szeretkezést megelőző egész nap. Ahol hátulról bele kell csókolni a mosogató nő nyakába, át kell karolni a gép előtt dolgozó férfit, a liftben öt másodperces tapizás kell, míg leérünk a földszintre, és fülekbe suttogott szerelmes szavak (vagy mocskos malacságok).
Na és ötödikként itt a nagy kulcsszó, a SZERETkezés. Vajon szeretem én még ez az embert? Vagy csak megszokásból vagyok mellette? Mi tart össze minket, a gyerek, a lakás, a közös vállalkozás? Ilyen érzelmi kapcsolat mellett nehéz elképzelni pezsgő szexuális életet.
Megoldások néhány pontban:
- Változatosság! Mindig kell valami újdonság, mind a helyszínt, mind a mozdulatokat illetően. Legjobbak a spontán ötletek, a hirtelen felindulásból elkövetett „letámadások”. Mindent szabad, ami nem tilos...
- Ápoltság! Tessék mindenkinek odafigyelni magára! Testmozgás, tisztálkodás, satöbbi! Ha azt akarjuk, hogy a párunk megkívánjon minket, legyünk kívánatosak. Másrészt elfogadni az idő elkerülhetetlen változásait, és nem elvárni a másiktól ugyanolyan kockás hasat meg feszes bőrt, mint huszonévesen.
- Türelem! Megvárni, míg a baba kicsit nagyobb lesz, nem ötször ébred éjszakánként, és nem egész álló nap a cicin lóg. Megvárni, míg lezárul az év végi hajrá a cégnél, míg lenyelvvizsgázik az asszony, stb.
- Na és elfogadás, csábítás és sok-sok szeretet, szerelem!!!
Tipp! Ha te is úgy érzed, kezd kihűlni a közös ágyatok, tessék azonnal alkalmazni a fentieket! Ha viszont mindig forró az ágyatok... Akkor nincs semmi különös tennivaló, élvezzétek egymást és az életet! Make love, not war...

2016. április 10., vasárnap

Szép vagyok!

Szép vagyok. Elégedett vagyok a külsőmmel. Jó csaj vagyok...
Vajon hány nő mondogat ilyeneket magában vagy akár hangosan a tükör előtt állva? Nem hiszem, hogy rengeteg...
Ha felkelés után, kócos hajjal, karikás szemekkel, vagy fürdés előtt, tök pucéran, narancsbőrösen az ember egyáltalán bele mer tekinteni abba a bizonyos őszinte (túl őszinte!) foncsorozott üveglapba, tuti negatív mondatok hagyják el a száját:
Már megint egy újabb ősz hajszál. Már megint egy újabb ránc. Már megint az ezredik szarkaláb. Lóg a mellem. Pici a cicim. Nagy a hasam. Löttyedt a seggem.
Nem hiszem, hogy él e hazában olyan nő, akinek a fentiek közül legalább az egyiket ki ne mondta volna már. Sőt, gyanítom, hogy ezeknél jóval többet is. Van, aki folyamatosan ostorozza magát a (szerinte) előnytelen külseje miatt, és közben önértékelése szép lassan a béka hátsó fele alá kerül.
De miért van az, hogy az ember (már persze ha nőnemű) egyik nap istennőnek látja magát a tükörben, a másikon viszont csúf banyának? Nem létezik, hogy a ráncok meg a narancsbőr változnának meg hipp-hopp, inkább csak a hozzáállás. Nem lehet (De, igen!), hogy mindez semmi máson nem múlik, mint a belső békén és a lelkiállapoton?
Azért ebben a férfiak is ludasak. Már persze azok, akik nem dicsérik a párjukat, vagy legalábbis nem eléggé (Hmmm, vajon egy nőnek mi számít elégséges dicséretnek?). Mert az „Ugye hogy milyen kövér vagyok?” kérdésre, kedves urak, a „Hát, meglehet...” válasz nem igazán tűnik a legmegfelelőbbnek.
Én például nagyon nem voltam megelégedve a fenekemmel, mindig is az volt a testrészeim közül a mumus. Amióta a párom folyton dicsér, hogy milyen jó a seggem, kezdek vele szép lassan megbékélni. Szóval azt a bizonyos tükörben látott képet nemcsak a mi hozzáállásunk, hanem a párunké is erősen befolyásolja.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... Ha nem is a legszebbnek, de szépnek igenis szeretnénk magunkat érezni.
Néztetek már tükörben közvetlenül egy csodálatos szeretkezés után? Akkor, zilált hajjal, elmaszatolódott sminkkel is istennőnek látjuk-érezzük magunkat. Valahogy ezt kellene megőrizni a mindennapokra is...
Tipp: Nézz a tükörbe, és ezúttal ne a negatívumokra koncentrálj! Keresd meg magadon azokat a részeket, amit tetszenek. Ezeket sorra véve már kialakulhat magadról egy vonzó összkép.

2016. április 5., kedd

Fakanál vagy számítógép?

Ti melyik táborba tartoztok?
Szerintetek a nő helye a konyhában van. A nő kezébe jobban illik a fakanál, mint a számítógép billentyűzete. A nő elsősorban főzzön, mosson, takarítson, és vagy egyáltalán ne dolgozzon, vagy másodlagos legyen számára a munkája, elsődleges a háztartás.
Vagy azt mondjátok, hogy mindez az ósdi felfogás a múlté. A XXI. században élünk, a nők egyenjogúak a férfiakkal, őket is megilleti a munka lehetősége. Joguk van ugyanannyi (vagy akár jóval több) pénzt keresni, karriert építeni. És persze ebbe nem fér bele az olyan alantas tevékenység, mint például a krumplipucolás.
Nem lehet ebben valahogy megtalálni az arany középutat? Munka is, házimunka is?
Elviekben nagyon jól hangzik, hogy tartsuk meg az egyensúlyt a kétféle helyszín és tevékenység között. Ám a gyakorlatban, XXI. század ide vagy oda, még mindig kőkeményen bele van betonozódva a társadalomba az, hogy a házimunka a nő kötelessége.
Hol itt az igazság? És az egyenjogúság? A nők ugyanúgy ledolgozzák a maguk nyolc óráját, de mikor hazamennek, nem a gép vagy a tévé elé ülnek le, nem újságot olvasnak vagy meccset néznek, hanem beraknak egy adag szennyest a mosásba, kiporszívóznak, és megfőzik a vacsorát. (A gyerekekkel eltöltött időről most ne is beszéljünk) (És arról se, hogy a második műszakban kifacsarodott nők este beájulnak az ágyba, és a szex még csak eszükbe se jut...)
A megoldás szerintem az lenne, hogy ha a nő ugyanannyit dolgozik a munkahelyén, mint a férfi, akkor bizony egyformán vegyék ki a részüket a házimunkából is. Míg például az egyik melegszendvicset készít, addig a másik leviszi a szemetet, aztán együtt elmosogatnak.
Ha viszont a nő otthon van (mondjuk azért, mert kisbabája van, vagy a gyerekek miatt főállású anya), akkor ne számítson arra, hogy az egész nap távollévő, reggeltől délutánig dolgozó férje vasalja ki a ruhákat. Ilyenkor a nő kötelessége a házimunka, punktum. Persze a férfi örömet szerezhet neki azzal, ha néha korábban kel, és ő főzi meg a családnak a kakaót és készíti el a gyerekek tízóraiját. 
Így vagyok vele most én is, mint a gyerekekkel itthon lévő anya. És bizony minden nap kakaóval örvendeztetem meg a páromat...
Tipp: A pároddal készítsetek egy részletes munkamegosztási tervet! Melyikőtök hogyan veheti ki a részét a házimunkából úgy, hogy mindketten elégedettek legyetek?