Függetlenség - Felelősség

Ha ráhagyok valamit a gyerekemre, az önállóságra nevelés vagy felelőtlenség? Ha állandóan ösztönzöm, piszkálom, ellenőrzöm a gyerekeimet, akkor az felelős szülői magatartás, vagy a szabadság elfojtása? Ezen töprengek mostanában, természetesen a saját gyerekeim példáin kiindulva.

Ha pl. készülünk a vizsgára, mi a jobb megoldás, mikor vagyok jobb szülő? Ha folyamatosan nyomatom, kisfiam, ideje leülni a könyvhöz, kislányom, vedd már elő a füzetedet, olvass, számolj, írj! Nekem olvas hangosan, velem együtt oldja meg a matekpéldát, nekem számol be arról, mit olvasott a könyvben, együtt nézzük a térképet, stb. De hol van itt a gyermeki önállóság?

Avagy: kisfiam, tudod, hogy földrajz a következő vizsga, tudod, hogy mely részeket kérik számon, elolvasod, kijegyzeteled, vaktérképes játékkal begyakorolod, ennyi. Kislányom, itt a természetismeret könyv, a téma a tájékozódás, az emberi test, az őszi erdő, akármi, olvasd el az x. oldalon az y. fejezetet, nézd meg a képeket, rajzold le a virág részeit, a rovar részeit, hazánk nagytájait, ennyi. De hol van itt a szülői felelősségvállalás?

Vegyünk még konkrétabb példát, ami nem tényleges iskolai tanuláshoz köthető. A gyerek elkezd valamilyen délutáni elfoglaltságra járni. Angol korrepetálás, gitáróra, rajzszakkör, fociedzés, akármi. Eljár egy ideig, eleinte lelkesedik, aztán egyszer csak azt mondja, hogy már nincs kedve járni. Mert nehéz, unalmas, az összes gyerek hülye ott, vagy szadista a Béla bácsi. Laza szülőként ráhagyom, és javaslok helyette balett-órákat vagy drámaszakkört, megkínálom minél több választási lehetőséggel? Hogy színes legyen az élete és sokoldalú személyiséggé váljon? Igaz, de hogy tanulja meg így azt, hogy amit elkezdünk, azt be is fejezzük? Nem azt sugallom ezzel, hogy a problémák elől megoldás az elmenekülés? Hogy lesz így belőle kitartó felnőtt?

Vagy szigorú szülőként ráparancsolok, hogy márpedig ha már egyszer belekezdtél, vidd is véghez? Nem azért fizettem be a díjat, nem azért jártál x. héten, hónapon át, hogy aztán a pénz és az erőfeszítés semmivé váljon. Tessék folytatni a hegedű-gyakorlást, márpedig tovább fogsz teniszezni, azonnal irány a korcsolyapálya, és meg ne lássam, hogy meglógsz a zongoravizsga elől! Összeszedett, pontos, kitartó gyerek lesz belőle, de nem nyomorítom meg egy életre a lelkivilágát a kényszerrel?

Hol a határ a laza és a szigorú szülőség között? Lehet, hogy én azt hiszem, hogy laza anyuka vagyok, de a gyerekeim még azt a pár szabályt is szigorúságnak értelmezik. Lehet, hogy én úgy érzem, szabadon hagyom a gyerekeket, tanuljanak, amit akarnak, legyen az a hobbijuk, amit akarnak, aztán meg felnőttként megkapom, hogy miért nem fogtam őket szorosabb pórázon, miért hagytam, hogy mindenben ők döntsenek.

Egyik ismerősöm mesélte, hogy kislány korában valami mozgásra járt, művészi torna, szertorna, ilyesmi. Aztán egyszer, nem is tudja már, miért, közölte szüleivel, hogy neki nincs kedve tovább járni, hadd hagyja abba. A szülők ebbe egyből beleegyeztek. Most pedig felnőttkorában bánja, hogy akkor nem voltak vele keményebb kezűek a szülei, mert visszagondolva érzi, mennyire jól ment volna neki tovább egy kis erőfeszítéssel, és talán sikeres sportoló lett volna, ha a szülők nem annyira engedékenyek.

Mi tehát a helyes megoldás? Hogyan lehet függetlennek, felelősségvállalónak nevelni a gyereket, úgy, hogy közben összeszedett személyiséggé is válhasson?

Örömmel várnám a ti véleményeteket, konkrét saját példákkal alátámasztva. Köszönöm!

Tipp: Te mennyire érzed magadat szigorú avagy laza szülőnek? És vajon a gyerekeid is ugyanezt tartják rólad? Ki vállalja a felelősséget a gyerekek sorsáért: te vagy ők maguk?

Baba-Mama bőrkontaktus

Két hete el kezdett foglalkoztatni az érzékelések témája, amit több oldalról igyekszem itt a blogon körbejárni. Írtam a párkapcsolatban nagyon fontos érintésekről, a szexualitásban szerepet játszó illatokról-szagokról, most pedig az anyaság témájához kapcsolódóan az édesanya és kisbabája közötti szoros testi kapcsolatról fogok.

Valójában két ember között sehol sincs olyan szoros kapcsolat, mint anya és gyermeke között, hiszen a baba legbelül is hozzáérhetett az anyja testéhez, sőt, annak kilenc hónapig szerves része. A születés után a kisbaba megfosztva érzi magát ettől az egységtől, és az a vágya, hogy minél többször, és minél intenzívebben élhesse át, ha nem is azt, de legalább egy ahhoz hasonlatos élményt.

Ha jól belegondolok, több módja van annak, hogy baba és mama szoros bőrkontaktusba kerüljenek egymással. Ideális esetben rögtön a születés után egymáshoz érhet a két bőr, amikor a kisbabát édesanyja hasára-mellkasára helyezik (attól függően, hogy milyen hosszú a kölökzsinór). Épp ezért ér rögtön korai sokk-élmény egy olyan babát, aki mondjuk császárral született, és az anyukája altatásban van, tehát nem tudja rögtön magához ölelni. Vagy azt, aki ugyan hüvelyi úton született, mégis fontosabbnak tartják a kórházban megméricskélni, meg a magzatmázat levakargatni róla (mekkora egy marhaság amúgy is, hiszen ez rövidesen felszívódik, táplálva a baba bőrét!), mint azt, hogy a mamájához bújjon. Legjobb az otthonszülés, mert ott nem vágják el rögtön a köldökzsinórt (csak ha már nem pulzál), tehát így is megmarad még a korábban említett összekapcsolódás. Ráadásul senki sem akarja rögtön mérlegre tenni az újszülöttet, sőt, még csak felöltöztetni sem. A kis babust tehát anyaszült meztelenül az édesanyjára teszi a bába, és állítólag az ilyen első tapasztalatot szerzett bébik kevésbé lesznek sírósak, mert megkapják a korai biztonság-élményt.

A csecsemővel töltött mindennapokban is van több lehetőség a bőrkontaktusra. Az első természetesen a szoptatás. Aki úgy vélik, hogy ez csak és kizárólag a táplálásról szól, az el van tévelyedve. Sajnos a mi generációnkat felnevelők ezt így hallották, olvasták („éljen” dr. Spock és a szoci kor védőnői), ezért rövid ideig szoptattak minket, azt is az előírt 3 órás rend szerint. (Hát hogyne, ez a „természetes”, a felnőttek is óramű-pontossággal szoktak enni, és percre pontosan 3 óra telik el a reggeli és a tízórai között, nem? Jaj…). Szóval mi cici helyett az üveget markolásztuk, és bőr-fedte mellbimbó helyett gumiból készült cumit szopiztunk. Ma egy igény szerint táplált kisbabának már megvan a lehetősége, hogy édesanyja bármikor mellre tegye, és a finom anyatej mellett kialakulhasson közöttük egy szoros kapcsolat is.

Szoros testi kontaktusra van akkor is lehetőség, ha a babát nem babakocsiban tologatják, hanem hordozzák. A kendőben szorosan az anya testére kötött baba együtt mozdul, ring, himbálózik vele, majdnem úgy, mint amikor még a hasában volt. El szokott fogni a szomorúság, mikor látok az utcán kocsiban vigasztalanul síró kisbabákat, akiket az anyjuk kétségbeesetten ide-oda tol-húz, a karfát fel-lenyomva ringat, végső megoldásként pedig egy cumit nyom a szájába. Néha kedvem lenne odaszólni, hogy ugyan vegye már fel magához, szorítsa jól a testéhez, és vigye úgy tovább, hogy oda van kötözve a hasára vagy hátára. Nagyon remélem, hogy az „El lesz kapatva a gyerek! Ne vedd fel, még elkényezteted!” szöveg már a múlté. Pici babát igenis felvenni, megölelni, cicire tenni kell. Később szuper önálló gyerek válik majd belőle, ha észrevesszük a leválási kísérleteit, és ezekben támogatjuk is. Sajnos sok anya egyébként itt rontja el a kötődő nevelést, hogy túlzottan ragaszkodik a gyerekéhez akkor is, amikor az már önállósodna, hogy akkor is folyton cicire teszi, amikor egy kenyércsücsök vagy egy simogatás is elég volna, és felköti akkor is, amikor már rég egyedül totyogna.

Még egy bőrkontaktus-lehetőség jutott eszembe, és ez az együtt alvás. Ez az egyetlen téma, amiben nem értek egyet Vekerdyvel, mert ő azt szorgalmazza, hogy mihamarabb önálló ágyba, gyerekszobába kerüljön a gyerek. Szerintem az első időszakban nemcsak az újszülöttnek jobb, hogy ott szuszoghat az anyja közvetlen közelében, hanem az anyának is sokkal kényelmesebb. Ha éjjel felsír a babája, akkor nem kell hozzá átmenni egy másik szobába, vagy kimásznia a puha, meleg ágyból a rácsos ágyhoz, hanem csak balra vagy jobbra fordulni, cici elő, és a baba csammogásával egy időben a mama már csúszhat is vissza az álomvilágba. Nem fogja agyonnyomni, meg hasonló marhaságok. Amíg kicsi(k) a gyerek(ek) a lehető legjobb megoldás, ha egy kupacban alszik a család, valami ezt alomnak hívja, így nemcsak az anyatejet kaphatja meg a babus, hanem a szülők, sőt, a testvérek testi közelségét is.

Ha a párunknak megkapja a simogatást, ölelést és puszit (lásd. az „Érintések” című írásomat), akkor a babának is jár mindez.

Tipp: Ha kisbabád van, igyekezz olyan gyakran közeli kapcsolatba kerülni vele, amennyire csak lehet. Ha úgy érzed, kevesebbet kapott belőled a gyermeked, amikor baba volt, mintsem szeretted volna, akkor sem késő bepótolni. Még ha nem is vallják be, a kamaszok is vágynak a puszinkra!

Illatok és szagok

A múltkor a párkapcsolat témájában az érintések fontosságáról írtam. És eközben elgondolkoztam a különböző érzékszervek tudatos illetve tudattalan hatásán.

Amikor vonzódni kezdünk a másikhoz, először nyilván a látványa érint meg minket. Különösen igaz ez mondjuk az internetes társkeresésre. Ha a szemükkel érzékelve nem találjuk a másikat vonzónak, ott a többi érzékszervnek már nem sok esélye van. Bár arra is van példa, hogy elsuhan mellettünk az utcán egy illat, nem is látjuk, kié, mégis ösztönösen utána fordulunk, és megnézzük magunknak az illetőt. És itt jön a csűrcsavar: ha találunk egy számunkra jó illatú, ámde külső vonásaiban nem túl vonzó valakit, akkor vajon melyik érzék fog győzedelmeskedni?

A többség biztosan azt állítaná, hogy a látvány, és annyiban igazuk van, hogy a szemünkkel tényleg sokkal tudatosabb az érzékelés. Ám nem szabad a tudatalattit sem elhanyagolni. Van egy sanda gyanúm, hogy úgy van ez az érzékelés-téma, mint az a bizonyos jéghegy: tizede tudatos, a többi pedig, ami az alap és a többség, tudattalan. A szaglás pedig a legtudattalanabb és legösztönösebb érzékelés, és az illatok/szagok sokkal erőteljesebben hatnak az emberre, semmint azt sejtenénk.

Még egy átlagember is kb. tízezer féle illatot képes megkülönböztetni, melyek egy része szexuális vágy ébresztésére is képes. Az afrodiziákumok csoportjába nemcsak a szexuális vágyat fokozó ízek, hanem illatok is tartoznak. Ilyen például az orchidea, rózsa, jázmin, vanília, fahéj, ánizs vagy szegfűszeg. Ha csábítani akarunk, használjunk ilyen illatú füstölőt a szobában, ilyen illóolajat párologtassunk vagy permetezzünk szét abban a helyiségben, ahol a szerelmi légyottra sor kerül. Ha az erős aromájú fűszerekből sütünk süteményt, a csábítás szinte garantált. Az asztalon álljon egy rózsacsokor, vagy az ablakban egy cserép orchidea. A testünkre is kerülhet néhány csepp a fenti illatokból, méghozzá azokra a területekre, amelyek felerősítik az intenzitást, például a fülcimpa mögé, a halántékra, vagy a csuklóra.

Ám ha jobban belegondolunk, az egész egy nagy humbug. Manipulálni akarjuk a másikat ezzel, ismerjük be. Megfogni, az ujjunk köré csavarni, nemde? Pedig az igazi az (lenne), ha a párunk mindenféle magunkra kent, szórt illat nélkül is imád minket szagolgatni. Végeztek egyszer egy olyan kísérletet, hogy bekötötték emberek szemét, és tíz ember ruhaarabját szagoltatták meg velük. A legkellemesebb illatúnak mindig a szerelmesük szagát találták. És ez a természetese testszagra vonatkozik, nem mindenféle mű-parfümre! Persze itt a nagy kérdés, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Azért szerettünk bele az illetőbe, mert vonzó az illata, vagy azért találjuk vonzónak az illatát, mert bele vagyunk szerelmesek?

Azt is kimutatták, hogy egy nő az illata alapján olyan párt választ magának, akinek a DNS-állománya leginkább eltér az övétől, ezért a lehető legnagyobb sikere garantált a szaporodásnak. A férfiak pedig akkor találják a párjuk testszagát a legkellemesebbnek, amikor annak peteérése van.

Vannak nők, akik az igazi kőkemény izzadtságszagra buknak. Volt ismerősöm, aki azt mondta, inkább szagol egy csapat nyári napon megizzadt munkásembert, mint olyanokat, akik mindenféle mesterséges kölnivel fedik el testük valódi illatát.

Vegyük az ellenkező nem példáját. Akármennyire is tisztálkodik egy nő, azért a nemi szervének megmarad egy jellegzetes… hmmm… szaga? illata? Döntsék el ezt a kérdést a férfiak. Akik szerint a punci valójában halszagú, bár az is szörnyű, ha teljesen szagmentes. Ezért nincs hát szükség semmiféle intim szappanra, gélre meg hasonló találmányra.

A férfiak hiába kevésbé érzékenyek a szagokra, mint a nők, azért a lábszag, a szájszag vagy az altest nem megfelelő higiéniája őket is taszítja. Ezért fontos akkor is rendszeresen és alaposan tisztálkodni, amikor már nem a kapcsolat elején járunk. Hiszen nem megfogni nehéz a másikat, hanem megtartani. És ehhez a vonzó illat is nagy mértékben hozzájárul.  

Tipp: Ma este illatokkal csábíts el a párodat! A cikkben leírt módszerekkel fokozd a vágyát. Ha ez nem tetszik, nyers testszagodat vesd be az ügy érekében.