Pedagógusok

A bölcsődei gondozónő, az óvodapedagógus (már nem kizárólag óvónő, mert szerencsére léteznek óvóbácsik is), tanítók, tanárok, egyetemi oktatók – ők mind pedagógusok. A pedagógus ugyebár neveléssel és oktatással foglalkozik, az eredeti görög szó jelentése „gyerekvezető”.

A főiskolán, úgy huszon-éve tanultam ugyan neveléstörténetet, most ehhez a cikkhez kicsit felelevenítettem ismereteimet. Habár jómagam leginkább a természetes, közösségi gyermeknevelés pártján állok (lásd. 9 év otthontanulás), azért azt jó tudni, hogy oktatási intézmények már az ókorban is léteztek. Egyiptomban írnokokat képeztek, Kínában buddhista szerzeteseket. Már ekkor sem volt ritka a testi fenyítés.

Nem valami kellemes a tudat, hogy az elvileg gyerekszerető pedagógusok nemcsak verték, de éheztették vagy hideg vízben fürösztötték őket. Nagymamám a katedrán térdepeltetésről mesélt, édesanyám a körmösről, és még én is emlékszem Marika néni fülhúzásaira, meg szemüvegeket leröptető pofonjaira.

Nemcsak a testi fenyítés volt a jellemző, de az is, hogy (szinte) csak a fiúgyermekek részesülhettek oktatásban. A lányok csak sokkal később tanulhattak, főleg nevelőnőktől vagy az apácáktól. Az volt a művelt lánygyermek, aki tudott franciául, szépen hímzett, és jól zongorázott.

Mindannyian tanultunk a kemény spártai nevelésről illetve az athéni iskolákról. Az egyik katonákat nevelt, a másik tudományokat oktatott. Athénban, minő vicc, a paidagogosz egy rabszolga volt, aki iskolába kísérte a gyerekeket. Vajon manapság mennyire valósul meg a hét szabad művészet egyensúlya? Akkoriban a zenei vagy képzőművészeti nevelés legalább olyan fontos volt, mint a matematika vagy a grammatika. Ma pedig, nézzük csak meg: heti 3-4 magyar- meg matekórájuk van a gyerekeknek, viszont csak egyetlen ének- vagy rajzórájuk.

Szent Ágoston szerint a gyermek eredendően rossz (hmmm, ilyen volna egy szent???), de azért nyugodjatok meg, a pedagógus, mint lelki pásztor segítségével jó útra terelhető… A középkorban liturgikus műveket olvastak a deákok és gregorián énekeket tanultak. Ekkor még nagyon is megbecsülték a tanárokat!

A humanizmus frissítően hatott az oktatásra is: fontosabb volt ekkor a logika, mint a lexikális magolás (ezek szerint manapság visszatértünk a középkorba?). Végre rájöttek, hogy a gyerekek sajátosságaihoz kell igazodnia az oktatásnak. Egészség, edzett test, nyelvtudás, ráadásul személyre szabottság, gyermekek megfigyelése, természet közelsége is jellemezte az ekkori iskolákat.

3-400 évvel ezelőtt jöttek rá, hogy nem árt, ha a pedagógus szereti is a gyerekeket. Keresztény vallás, erkölcsösség volt a 17-18. század iskoláinak jellemzője.

Csak a felvilágosodás korában kezdődött el az egyházi mellett a világi oktatás is. A gyermek személyiségének fejlesztése, lelkének formálása lett az ekkori cél.

És csupán a XX. században kerültek elő olyan eszmék, mint a pedagógus-diák kapcsolat, a közösségfejlesztés, vagy a motiválás. Igaz, nálunk a nemzetiszocializmusra, később a kommunizmusra való nevelés is ott volt. Ezek szerint a pedagógus a kor szellemének a közvetítője is? Vagy báb az aktuális hatalom kezében?

És ma mi a szerepe? Kevésbé érzem az információadást, jobban a személyiség nevelését. A lexikális tudás helyett az alkalmazható ismeretek közvetítését. Kevésbé lehet már irányító, sokkal inkább segítő.

Tipp: Emlékezz vissza egy kedves tanárodra! Mitől volt olyan jó? Milyen személyiségjegyekkel rendelkezett? Szerinted milyen az ideális tanár?

Kollégák

Soha nem dolgoztam klasszikus munkahelyen, azaz olyan cégnél, ahol sok ember van egy helyen, ahol megvan a vezérigazgató-igazgatók-osztályvezetők-csoportvezetők hiererchiája. Amikor meghallom azt a szót, hogy „kolléga”, nekem önkéntelenül is sokkal inkább a könyvekből-filmekből ismert pletykálkodó titkárnők, egymást furkáló managerek jutottak eszembe, mint egy egymást támogató közösség.

A fordításnál, írásnál az ember egyedül dolgozik, a magántanításnál, coachning-nál nincs ott más, csak a tanítvány vagy az ügyfél. Saját magam főnöke vagyok, nincsenek kollégáim. Ez egyrészt jó, mert nyugi van, nincs beleszólás semmibe, de aki nem eléggé önálló és határozott személyiség, az könnyen érezheti magát magányosnak egy ilyen munkaformában.

A tanári munkáim során ugyan voltak munkatársaim, de velük inkább mondhatom, hogy egy helyen dolgoztam, semmint együtt, egy csapatban. A nyelviskolában jöttek-mentek a hozzám hasonló nyelvtanárok, és köszönésnél több kapcsolat nem volt köztünk. A közoktatásban már volt tanári szoba meg értekezletek, de akkor sem úgy él bennem ez az időszak, hogy mi valami hű de sok időt töltöttünk volna egymással. Néhányan megmaradtak közülük fb-ismerősnek és ennyi.

Sok év kihagyás után nemrég álltam vissza a klasszikus értelemben vett munka világába. Az izgalom és örömteli várakozás mellett természetesen jócskán volt bennem aggodalom is. Például az elektronikus naplótól, az égetnivalóan rossz kölyköktől ( J ), és, bármily furcsa is, a kollégáktól. Vajon csupa fásult, kiégett arcot fogok látni? Feszült lesz a hangulat a tanáriban? Kakukktojásnak fogom magamat érezni közöttük, mert az enyémtől eltérő a habitusuk vagy az életszemléletük?

Megmondom őszintén, csalódtam – de pozitívan. Egész jó fejek! A szünetekben sokat beszélgetünk egymással a tanáriban, vagy ha ügyelünk, akkor a folyosón, jó idő esetén a kertben. „Nálad milyen X? Hogy kezeled Y-t? Te ezt milyen módszerrel tanítod? Van ötleted arra, hogy…?” Ha valaki maga alatt van, mindig akad olyan kolléga, aki meg tudja vigasztalni. Velem is történt olyan, hogy a minősítésemre való készülés során csalódás ért, vagy úgy éreztem, nem bírom már ezt a nyomást, és akkor nemcsak személyesen kaptam tőlük vigasztalást, de a később levelek formájában is. A munkatársak esetében tehát nemcsak a kommunikáció, hanem a támogatás is fontos. A harmadik pedig a humor. Ha jó a hangulat, attól igazi csapattá kovácsolódhatnak össze a munkatársak.

Most már tudom, érzem: a jó kolléga kincseket ér! Annyira sok nehézség van a tanári (és gondolom minden más egyéb) munkában, legalább az együtt dolgozók tartsanak össze!

Tipp: Gondold végig, milyen viszony van közted és kollégáid között! Mit tudnál tenni, hogy a kapcsolatotok javuljon? Hogyan lehetne az egy helyen dolgozó egyéneket munkatársi közösséggé formálni?

Téli szünidő

Drága anyatársak, ugye amennyire vártátok már a téli szünidőt, ugyanannyira nem vártátok? A gyerekeknek mindez az ajándékokról, a pihenésről szól. És az anyáknak? Süteménysütés, sokfogásos menü főzése, ajándékok kitalálása, beszerzése, becsomagolása, fadíszítés, programok megszervezése, vendégül látni Manci nénit és Ödön bácsit, leutazni a világ végére Mamáékhoz, túlélni Papa morgolódásait… Mire elérkezik a valódi szünet, addigra az anyák többsége kipurcan.

Hogyan éljük akkor túl anyaként a téli szünetet?

Először is úgy, hogy hagyjuk békén a gyereket - már ami a tanulást illeti. Normális tanár eleve nem ad házi feladatot a szünetre. Az a hozzáállás, hogy úgyis ott van ez a tíz nap, akkor úgyis ráér a gyerek megtanulni a Toldit, részemről elítélendő. Utolsó tanítási napon a tankönyvek szépen kerüljenek fel a polcra, és csak a szünet utolsó napjának délutánján kerüljenek onnan le.

Azért úgy vélem, attól még, hogy a gyereknek tanulnia nem kell, a háztartásba ugyanúgy belesegíthet, mint eddig. Vagy ha eddig nem segített bele, akkor most épp itt van az ideje neki! Az ünnepekre készülve segíthet süteményt sütni. Ha leesik a hó, mehet apával ki a kertbe havat lapátolni. Anya is megérdemli, hogy a szorgos manók teregessék ki helyette a ruhákat.

Persze jó, ha ekkorra tudunk valamilyen családi programot betervezni. Elutazhatunk pár napra valamelyik vidéki városba, lehet fürdőzni, múzeumba menni, vagy kirándulni a téli erdőbe.

Ha amúgy is megyünk a nagyszülőkhöz az ünnepekre, akkor a gyerekeket pár napra ott is hagyhatjuk náluk, mi pedig jól megérdemelt kikapcsolódásunkat tölthetjük kettesben. Olyan különleges tevékenységeket végezhetünk, mint amit utoljára talán kamaszkorunkban: mozi, olvasás, koncert. Ráadásként egy kis wellness. Eközben a gyerekek megtanulhatják a nagypapától, hogyan kell fát vágni vagy begyújtani a kályhába, a nagymamától pedig néhány hagyományos karácsonyi étel készítését leshetik el.

Ekkor találkozhatnak a gyerekek a ritkán látott vidéki (vagy külföldön élő) unokatestvérekkel, távol lakó barátokkal.

Fontos, hogy minél több időt töltsenek kint a szabadban. Azt hiszem, fölösleges is sorolni: szánkózás, hógolyózás, korcsolyázás, hóember-építés, síelés, stb.

A szünetben a legjobb, hogy nem kell időre kelni, lehet tovább lustálkodni. Ilyenkor tényleg hagyjuk a gyerekeket, főleg a kamaszokat semmit-tenni. Nézzem meg néhány filmet, gubbasszon a sarokban egy jó könyvvel, vagy egyszerűen csak hadd bámuljon kifelé az ablakon, gondolataiba merülve. A szilveszteri buliban pedig addig maradhatnak fent, ameddig csak akarnak. 

A gépezés meg… hmmm… Ismeritek róla a véleményemet, ugye? Tanárként is azt tapasztalom, hogy a diákok nagy százaléka a szabadidejét a telefonjával vagy a számítógép előtt tölti, play station-özik, mainecraft-ozik, stb. Az enyémek szerencsére értelmesebb elfoglaltságokat találnak maguknak, például megpróbálják kiolvasni az ajándékba kapott könyveket, jókat játszanak a karácsonyi társasjátékokkal, illetve ebben a pillanatban éppen feldíszítik a kőkeménnyé vált maradék mézeskalácsokat.

Boldog új esztendőt a Boldog nő” blog minden kedves olvasójának!

(2018-ban több mint 8.500-szor olvastátok a blogomat. Célom 2019-re, hogy legalább ugyanennyiszer nézzétek meg posztjaimat.)