Baba-Mama-Papa Alom

Amikor múltkor az érintések fontosságáról, a baba-szülő bőrkontaktusról írtam, a szoptatáson és a hordozáson kívül az együtt alvást említettem meg.

Az a baj, hogy valahogy a közös ágyban alvás az emberekben önkéntelenül is a szegénység képzetét kelti. Öreganyáink aludtak fejtől-lábtól hármas-négyen is egy ágyban a régi parasztházakban. A hatvanas-hetvenes években aztán jöttek a babaágyak (járóka, hempergő és hasonló szörnyűségekkel együtt), és mi szép lassan természetesnek vettük azt, hogy a kisgyereknek rácsok mögött van a helye. Ami furcsa, hogy mostanában pont a tudatosabb társadalmi réteg fedezte fel magának, hogy ez mennyire nem oké így, és hogy ehelyett mennyivel jobb az egy kupacban alvás.

Nálunk eleve külön gyerekszoba hiánya, a házaink mérete és elrendezése miatt szóba se jöhetett. De a nagyobbik gyerekeimmel még használtunk a rácsos ágyat, mert… Mit tudom én miért, mert azt írta a dr. Spock! Aztán meg szenvedtünk miatta nem keveset. Főleg én, persze.

Különösen az éjszakai felébredésekkor szentségeltem, mikor ki kellett kászálódnom a jó meleg paplan alól, odamenni a babához, kivenni az ágyából, betenni a mi ágyunkba, és ezután jöhetett a szoptatás. Ennek végeztével aztán babát (aki sok esetben bealudt a szopizásba) ki kellett venni az ágyunkból (nekem újra kikászálódni a jó meleg paplan alól), visszatenni az ágyába, visszamászni az ágyunkba. Igen nagy volt az esély, hogy a felemeléskor vagy a letevéskor a baba felriadt, felsírt, és kezdődhetett újra előről az egész. Ördögi kör.

Nézzük csak, kinek jó, ha a baba a mamája (esetleg a papája) mellett alszik. A babának mindenképp, odasimulhat anyukája-apukája bőréhez. Álmában is érezheti, hogy szeretik, és hogy biztonságban van. Az anyának meg azért, mert nem kell kikelnie az ágyból, hanem elég csak oldalra fordulnia, és máris indulhat a szoptatás. Ha elszundított a baba, nem kell őt sehova átpakolásznia, arról nem is beszélve, hogy a mama is simán belealudhat a szopizásba. Még nagyon jó benne, hogy a testvérekkel is egy alomban lehet a babus. Ehhez ajánlott már egy extra nagy ágy. Mi például a jurta felénél egy megemelt, félkör alakú dobogót csináltunk, és azon aludt a héttagú család minden tagja.

Lássuk a parákat, amiket az együtt-alvással kapcsolatban szoktak mondogatni. Agyonnyomjuk a gyereket! Szerintem az emberben megvan az az önkéntelen reflex, hogy ez ne következhessen be. Mint ahogyan az ágyról sem szoktunk lezuhanni, mert valamiféle reflex ebben megakadályoz. A másik, hogy annyira el lesz így kapatva a gyerek, hogy később nem akar majd saját ágyban, saját szobában aludni. Látott már valaki kamasz-gyereket a szüleivel együtt aludni? Na ugye! Csakúgy, mint az ujjszopásról és a bepisilésről, egészséges gyerek erről is idejében le tud szokni. Sőt, ha már igazán nagylánynak/nagyfiúnak érzi magát, ő maga fogja ezt kérni.

Most pedig kicsit magam ellen fogok beszélni, és összeszedem, mi az, ami NEM jó az együtt-alvásban. Például az, hogy a baba túlzottan érzi anyja minden rezdülését, és sokkal nagyobb az esélye, hogy annak önkéntelen mozdulatára, hangjára felriadhat. A mamát (papát is persze!) érhetik orrba öklözések, arcon csapások, hasba rúgások, sőt, könnyen elképzelhető, hogy reggelre a padlón találják magukat. Az tény, hogy ha a mama jól ki akarja pihenni magát, nem árt néha külön aludni a babától.

Ami nagyon nem jó szerintem, hogy ha az apuka az egész szoptatós időszakban külön ágyon alszik. A szülés után eleve mellőzöttnek érezheti magát, de így aztán végképp elkülönül a családtól. Az nem kifogás, hogy másnap neki korán kell kelnie, és dolgoznia kell. A babával az anya is korán kel, és a gyerekezés is igencsak fárasztó „munkának” tekinthető. Másrészt az a tapasztalatom, hogy éjjel felsíró gyerekre a mamák sokkal könnyebben felriadnak, mint a papák. Láttam én már üvöltő gyerekeivel körbevett apukát, aki édesdeden aludta álmát.

Ha már az apukáról van szó, igen kényes kérdés az együtt-alvás és a szex összeegyeztetése. Vannak, akik arra esküsznek, hogy ott a sötétben, alvó gyerekek között is kiválóan lehet szeretkezni. De mi van, ha felébrednek? Tudjuk-e/tudják-e kezelni ezt a helyzetet? Aki pedig hangosabb, aktívabb, annak már végképp nehezen elképzelhető ez a megoldás. Ilyenkor jön az, hogy a klasszikus ágy helyett a nappali kanapéja vagy a fürdőkád (konyhapult, előszoba-padló, stb.) lesz a szerelmeskedés helyszíne. Ha úgy fogjuk fel, ennek még kamaszos romantikája is van.

Nálunk most már mindenki nagy lett, néhány éve külön alszanak tőlünk a gyerekek. Néha nosztalgiával gondolok az alom-időszakra, de most már örülök neki, hogy ők a tetőtérben, külön kuckókban, mi pedig a saját hálószobánkban térünk nyugovóra.

Tipp: Ha kisbabád van, mindenképp aludj vele együtt! Vagy legalábbis tegyetek egy kísérletet, hogy érezd ennek jótékony hatásait. Nincs is jobb az álomszagú bababőrnél.

Mozgás!

Pörgettem a blogon, hogy miket írtam eddig az egészségről, étkezés meg gyógynövények meg víz, és rádöbbentem, hogy kihagytam az egyik leglényegesebbet. Pedig a mindennapjaimat olyan erőteljesen határozza ez most meg, hogy nem is értem, hogyan feledkezhettem meg róla. Lehet, hogy azért, mert olyan természetes részévé vált az életemnek a MOZGÁS?

Az átlagember baromi keveset mozog, ez már lassan közhely, és ha te egy átlagember vagy, akkor mindjárt érvek  ezreit fogod felhozni, hogy te miért nem. Sok a munka, ott a család, vinni kell a háztartást, nyakadon lóg egy baba, satöbbi, ne is mondd tovább. Amúgy is, kit akarsz ezzel meggyőzni, engem, vagy saját magadat?

Ezek csak kifogások! Ha én, negyvenhárom éves, ötgyerekes, otthontanulós anyaként meg tudom csinálni, te, akárhány éves, bármennyi gyerekes vagy gyermektelen nő miért ne tudnád? Férjem egyik kedvenc mondását idézném: minden a fejben dől el.

Fontos hozzá ismerned a saját bioritmusodat. Mostanra már csak sikerült megfigyelned, hogy a nap melyik részében érzed magadat kirobbanó formában, és mikor tör rád az energiahiány. Én például hajnali pacsirta vagyok, nekem nem esik nehezemre a nappal együtt vagy még korábban kelni, és nekiállni a tornámnak. Mire kivilágosodik, és a gyerekek ébredeznek, én már végeztem is a napi gyakorlataimmal, és frissen indulhat a nap. De vannak az éjszakai baglyok, nekik bizonyára az a jobb, ha a napi robot végeztével mennek el egy késő délutáni edzésre, vagy este futnak egyet a parkban. (Minden tiszteletem az övék, én ilyenkorra mosogatórongyként dőlök ki.)

Kérdés, hogy egyedül fogsz-e hozzá, vagy társakkal. Én spec. tornázni nagyon szeretek egyedül, sokszor be is csukom a szememet, és jól elvagyok a magam gondolataival. A futás viszont nekem akkora mumus, hogy eddig csak akkor voltam rá képes, amikor jött velem valaki (mint pl. tavaly a „vejem”). Idén ebben is áttörés mutatkozott, mert rájöttem, hogy kis családomban az égvilágon senkit sem bírok arra rávenni, hogy velem együtt lihegjen, ezért nekem kell a tettek mezejére lépni. Nem mondom, hogy könnyű, de mostanság már néha elfutok a boltba, vagy teszek egy kört itt a környékbeli utcákon. A nekiindulás katasztrofális, fújtatok, vánszorgok, de mikor frissen, lendületesen hazaérek, akkor mindig rájövök, mennyire megéri ez.

De miért? Jó lenne motivációt találni a mozgásra. Valami értelmes okot. Hogy egyáltalán tudd, miért is emelgeted a súlyzókat, meg hajlítgatod a lábadat. A látszólag értelmetlen körbe-körbe futásról ne is beszéljünk. Sokaknak a fogyás a cél, meg hogy jól nézzenek ki. Nem mondom, én is örülök, amikor látványosan kisebb lesz a hasam, vagy feszesebbnek érzem a fenekemet. Tehát már csak azért is megéri, hogy ne az „Úristen!” egyen az első reakciónk tükörbe nézéskor. És hogy a párunk elismerő pillantása is azt tükrözze: „Ej, de dögös nő a feleségem!”

Ez volt hát a szépség. És az egészség? Az smafu? Hogy haldoklás nélkül tudsz a busz után futni? Hogy könnyedén le bírsz hajolni cipőt kötni? Hogy nem esel össze öt perc fogócskázás után?

Vannak olyan dolgok, amik segítenek az ösztönzésben. Nekem például az vált be, hogy rendszeresítettem erre egy sztrecs-gatyát, amiben jól látszik a combom, meg trikókat, amikből kivillannak „hiper-szuper” izmaim. Így baromira sportos nőnek érezhetem magamat már akkor, amikor még csak nekiállok gyötörni magamat.

A tornámat a zene lendíti előre: megadja a ritmust, belefeledkezem a dallamba. Bevallom, ilyenkor mindig „jobbnál jobb” house, elektro, dance és hasonló fincsiségeket hallgatok, de engem valahogy ezek pörgetnek fel. Amikor meg végzek, táncolok még egyet (kettőt, hármat), mert a néptánc vagy a Nia nekem a csúcs: zene és mozgás együtt.

Eddig végig csak külön mozgás-időről beszéltem, torna, edzés, futás… De a legjobb beleépíteni a mozgást a mindennapokba. Egyszerűen nem szabad elpunnyadni, hogy az ember még időskorára is megmaradhasson aktívnak. Ha elment a villamos az orrod elő, nehogy már ne tudjál egy-két megállót legyalogolni? Biztosan lifttel akarsz felmenni egy első emeletre? Miért kellene taxit hívni ahhoz a néhány ásványvizesüveghez, mikor te magad is haza tudod őket cipelni? Én pl. nagyon szeretek átsétálni a réten a vasútállomáshoz. Vagy kész párterápia esténként tenni egy kört a természetben, a jó levegőn (erdő, park, akármi), és lemozogni a vacsorát, meg persze kibeszélni a napot.

A lényeg: a mozgás!

Tipp: Kis lépéssel kezdd. Építs bele a mozgást a hétköznapjaidba! Gyalogolj többet, menj dolgozni biciklivel! Válassz magadnak egy kedvenc mozgásformát, és azt űzd legalább egy héten háromszor. Éljenek a fitt nők!

Terasz

Kapcsolat a külvilággal, kapocs a ház és a kert között.

Réges-régóta vágytam egy teraszra, valószínűleg azért, mert amolyan igazi nekem soha nem volt. Panelházban nőttem fel, ahol persze teraszra esélyem se lehetett, de erkéllyel szerencsére rendelkezett a lakásunk. Igaz, ez amolyan bútorraktár félének számított, ilyen-olyan komódokkal meg ládákkal teli, amikben nagymamám számtalan, „majd jó lesz egyszer valamire” holmija rejlett. Én viszont kényelmes külső térként tekintettem rá: kitelepedtem a ládára az uzsonnámmal meg egy kis nassolnivalóval, és ott írtam a házi feladatot, meg ott tanultam meg a leckét. Időről időre a tájat is néztem, azaz a betonerdőt.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy teraszt kempingszékek vagy fehér műanyag székek, nyugágyak és napernyők jellemeztek. Akkoriban feladata a tökéletes pihenés biztosítása volt, szerintem egy jó terasz ma már ennél sokkal többet tud. Ennek ismérvei, á lá Réka:

- Annyira nagy, hogy a nyári időszakban gyakorlatilag itt él a család. Kiköltöztetik a bútorokat tavasszal, és csak az első fagyok idején cuccolnak vissza.

- A terasz olyan, mint egy kinti étkező. Áll itt egy hatalmas asztal, körülötte sok szék, hogy mindenkinek jusson hely. Az alap máris megvan egy jó kis szabadtéri bulihoz.

- Annyira az otthon részeként tekinthetünk rá, hogy akár itt is lehel aludni. Például kiteszünk ide egy kanapét, ami napközben ülőalkalmatosság, éjszakára meg ágynak lehet kihúzni. Télre érdemes nejlonnal letakarni, hogy a nyirkos időben ne dohosodjon be. A tetőtérből lehozhatunk ide szivacsokat, ezekkel gyakorlatilag beborítható a terasz, és itt rendezhetnek a gyerekek pizsama-partit.

- A teraszunk lehet a nyári konyhánk is. Kerülhet ide egy téglából épített vagy tapasztott tűzhely, egy klasszikus sparhelt, esetleg egy sütőkemence is. Mennyivel jobb kint befőzni azt a sok lekvárt meg befőttet a szabad levegőn, mint egy 40 fokos konyhában!

- A terasz tetejére kerülhet egy aszaló. A tető alatti térben, a magasba felfüggesztett tálcán száradhatnak az épp aktuális idénygyümölcsök. Itt kellően meleg van, és jól átjárja a szél. Csak arra kell figyelni, hogy szúnyoghálóval akadályozzuk meg a darazsak dézsmálását.

- Ha viszont nagyon ki van téve a szélnek a terasz, akkor érdemes egy szélfogó falat építeni arra az oldalára, ahonnan az uralkodó szelek támadni szoktak. Ez lehet egy áttört rács, amit növényekkel futtathatunk be.

- Nem hidegburkolat a padlója, mint például beton vagy kerámia, hanem fa, hogy a hűvösebb időben is kellemes érzés legyen mezítláb kilépni rá. Bár a szívemhez a rusztikus terméskő-burkolat is közel áll.

- A jó teraszt mindig befedi valami, ha nem is állandóan, de ideiglenes lehetőségként mindenképpen. Soha nem értettem azokat a fotókat, amikor textilborítású kanapék pihe-puha párnákkal meg lágy esésű kelmékkel kint vannak egy fedetlen teraszon. Mi van akkor, ha leesik az eső? Gyorsan bepakolnak mindent? Vagy szétázik az összes holmi? Épp ezért legalább egy kihúzható napárnyékoló legyen fölöttünk, de legjobb az állandó tető. Eshet az eső, mi nem ázunk el, záporban is kint lehetünk a jó levegőn. Ha átlátszó a tető (üveg vagy műanyag), akkor sok fény jut be a teraszra, aminek tavasszal meg ősszel örülünk. Viszont nagy melegben itt dúl a szauna-életérzés, ezért érdemes bambuszrolókkal, függönyökkel leárnyékolni az erős napsugarakat.

- Itt aztán tényleg játszhatunk a természetes anyagokkal. A fonott fotel ideális választás. Az asztalt boríthatjuk csempe-mozaikkal. És kirakhatunk ide egy faládát is, ami elnyeli a sok kint felejtett gyerekjátékot, viszont a tetejére is felkucorodhatunk, ha sok a vendég.

- A terasz annyira szerves kapcsolatban lehet a kerttel, hogy élő fából készülhetnek a tartóoszlopai. A hántolt, de göcsörtös természetességében meghagyott fa szerintem a legideálisabb anyaga a korlátoknak, gerendáknak.

- Ha fellógatunk a gerendára egy szélcsengőt, akkor a fa kongóbb, vagy a fém csilingelőbb hangja nyugtathat meg.

- A teraszon sokféle módon elhelyezhetők olyan növények, melyeket aztán hidegebb időben be lehet vinni a télikertbe, hogy ott teleljenek át. Balkonládába muskátli, függő-kaspóba petúnia rakható, nagy kerámiacserepekbe számtalan féle szobanövény, dézsába pedig akár egy kisebb citromfa is.

- Ha kint eszünk, óhatatlanul is lemorzsázunk a földre. De ennek van egy pozitívuma: a sok finomság odavonzza a madarakat. Nincs annál kellemesebb látvány, mint kinézni a teraszra, és látni a korláton egy odaröppent cinkét, ugrándozni egy verebet. Ha télen is ide akarjuk csalogatni szárnyas barátainkat, akkor télire függesszünk fel egy madáretetőt a tető alá.

Tavaly megvettük a házunkat, aminek egy, a fentiekhez hasonló terasza van. Nagyon szeretek kint lenni! És most már nem panelházakat látok a teraszról, hanem fákat.

Tipp: Ha kertes házban laksz, mindenképp alakíts ki teraszt! Igyekezz minél természetesebb stílusban megvalósítani ezt a kert-ház kapcsot. Törekedj az egyediségre, hogy az otthonodnak ez a része is téged türközzön.

Ez a cikkem a "Női szemmel" című online magazinban jelent meg:

http://www.noiszem.hu/terasz-kapocs-haz-es-kert-kozott/
Ott lakberendezési magazinok képei illusztrálták, itt viszont saját fotók. 

Helikopter-anyák

Azt hiszem, mélyen magamba kell néznem, hogy megértsem, miért is idegesítenek engem az úgynevezett helikopter-anyák (angolul "overprotective", azaz túlzottan védelmező). Tudjátok ők azok, akik folyton a gyerekük körül köröznek, mint egy helikopter, minden lépésüket ellenőrzik, mindentől féltik, mindenben segítik és mindenbe beleszólnak. Minden akadályt félregördítenek előle, akár a hóeke (nevezik őket „hóeke-anyáknak” is).

A helikopter-anya szuper anyának tartja magát, mert ő ott van minden szülői értekezleten, sőt: ő lesz a szülői munkaközösség vezetője is. Beíratja a gyerekeit intenzív angolra, balettre, hegedűre, ki tudja még mire. Kikészíti a ruháját, elkészíti a tízóraiját, még a tizenévesnek is. Mindent ő csinál meg helyette. Szép magyar kifejezéssel: kinyalja a s.ggét.

Még egy kisgyerek körül is szörnyű egy helikopter-anya jelenléte, kamaszkorban, sőt, fiatal felnőttkorban viszont kifejezetten káros. Ezek az anyák gátolják a természetes elszakadási folyamatot, mert amikor a gyerek kezdene önállósodni, ők elveszik tőle ennek minden lehetőségét.

Bár az önállósodást nem lehet elég korán kezdeni. Amikor a kisgyermekben felébred az én-tudat, és mindent ő akar csinálni egyedül (Én! Én! Én!), akkor miért ne hagynánk kibontakozni? Sőt, támogassuk őket bátran! Már egészen kicsi korában felvághatja magának a zöldséget, felmászhat a fára, és biciklizhet egyedül a faluban. Egy vonat vagonjában nyugodtam mászkálhat egyedül még a baba is, nem kell kézen fogva vezetgetnünk. Legfeljebb egy-egy kanyarban fenékre huppan.

A helikopter-anyák szerint a világ veszélyes, és ők ettől akarják megóvni a csemetéjüket. Egyrészt igyekezzünk, hogy minél kevésbé legyen veszélyes a környezet, pl. egy városi útkereszteződésen átkelni tényleg sokkal félelmetesebb, mint átvágni egy erdőn. Másrészt bízzunk a gyermek ösztöneiben.

Aki olvasta az „Elveszett boldogság nyomában” című könyvet, az biztosan emlékszik arra, hogy a jekana indiánok az egészen kis totyogósok elől sem zárnak el semmiféle szerszámot, és nincsenek folyton a sarkukban. Amint kikerült a baba a hordozókendőből, bármerre mehet, bármihez hozzányúlhat. Bozótvágóval játszik, egy meredek szakadék szélén egyensúlyozik, mégsem történik semmi baja. Mert szabad és támogató légkörben nevelkedik.

Bezzeg a helikopter-anya! Megkeni még az iskolás gyerek szendvicsét is, ráadja a kabátot, lesegíti a buszról (nem tud járni az a gyerek?), ő viszi helyette a nehéz iskolatáskát, stb.

Így a gyerek soha nem tapasztalja meg a kudarcot, a küzdést. Nem tanulja meg, hogy egy utat kitartóan végig kell tudni járni a célig, úgy is, hogy nincs mellette anyucika. Kell néha a pofára esés, hogy tudja: hogyan kell talpra állni. Bizony nemet is kell tudni mondani neki. Máskülönben a gyerek képtelen lesz önálló döntésre, nem fog tudni felelősséget vállalni saját tetteiért.

Egy így nevelkedő gyerekből kétféle felnőtt lehet. Vagy egy tutyimutyi anyámasszony katonája, aki még 30 évesen is a mamahotel lakója. Vagy pedig kamaszkor táján annyira terhessé kezd válni számára ez a túlzott féltés és gondoskodás, hogy egyszer csak betelik a pohár, és kirobban belőle a lázadó. Akár annyira áteshet a ló túloldalára, hogy évekre, vagy örökre is megszakítja kapcsolatát az anyjával.

Vajon miből fakad az anyák ilyen hozzáállása? Szerintem mérhetetlen nagy félelemből. Nem biztosak magukban, így a gyerekben (plusz a gondviselésben) se bíznak. Saját önbizalomhiányukat pedig ezzel a fajta neveléssel szépen tovább is adják a következő generációnak.

Ez nem azt jelenti, hogy teljesen szabadjára kell a gyereket engedni! A túlzott szabadság könnyen átcsaphat szabadosságba. A kontroll nélkül felnőtt gyerekek nem ismernek határokat, eléjük senki sem állított korlátokat.

Tehát amikor nekik szükségük van ránk, és ezt jelzik is, segítsünk. Amikor ők fordulnak hozzánk segítségért, forduljunk mi is feléjük teljes lényünkkel. Finoman terelgethetjük őket, támogathatjuk az elhatározások meghozásában, de a döntést bízzuk rájuk.

A végére hagytam, hogy tulajdonképpen miért is idegesítenek engem ezek az anyák. Hát azért, mert gyerekkoromban körülöttem is körözött egy helikopter-nagymama. Szeptembertől áprilisig sapkában jártam, a játszótérre madzagon eresztette le az erkélyről zacskóban a megmosott, meghámozott, felszeletelt almát. Ő írta meg, vagy legalábbis sugallta a fogalmazásaimat. Amikor az öcsém egyszer leesett a csúszdáról hetekig lelki-beteg volt miatta.

Ebből okultam, így az én gyerekeim már egészen másképp nevelkednek. Persze mindegyikük esett már le valahonnan egyszer-kétszer, történtek sérülések (érdekes, csonttörés egyszer sem), de természetesen túlélték. Az én gyerekeim már egyben, héjastul szedik a fáról a gyümölcsöt, ahová maguk másztak fel.
Tipp: Nézz mélyen magadba.! Aggódós szülő vagy? Hagy elég szabadságot a gyerekednek? Ha úgy érzed, te is ilyen "helikopterszerű" anya vagy, tedd fel magadnak a kérdést: Mitől félek? Miért nem bízom a gyerekemben?