Mell

Ez az a testrész, amivel a nők nagy része nem szokott elégedett lenni. Mert hogy túl pici. Vagy túl nagy. Nem kerek, inkább hegyes. És lóg. Plöttyedt, petyhüdt. Nem olyan szép méretes, kerek, feszes, mint amilyet a modelleken lehet látni.

De miért kellene nekünk úgy kinézni, mint a modelleknek? Hús-vér nők vagyunk, sokan várandósságokon, szoptatásokon túl. Nem szabadna bedőlni az amerikai álomnak, ami a szilikonra alapozza magát.

Bajban vagyunk ám az elnevezésekkel is. Emlőnek csak az orvosok nevezik, kebelnek meg néhai költőink. A kislányok ciciként (cickó) emlegetik, Fekete Pákó pedig didiként, amit oda kellene neki adni… Dédim például didkónak hívta, bár ő annyira szemérmes volt, hogy előtte még a „punci”vagy „nuni” szavakat sem lehetett kimondani, ő azt „testikének” hívta…

A férfiak szerint van egy nagyság-sorrend: a cici, a mell, a kebel, a csöcs, a tőgy, és aztán a „hű b… meg!”. És ahogyan a testalkatból is valakinek a karcsú, valakinek az egész vékony, másnak a teltebb, sőt, akad, akinek az egészen kövér jön be, ugyanúgy van férfi, aki az egészen kislányos apróságokért bolondul, amelyek kis almaként simulnak a tenyerükbe, más pedig az óriási mellekért, melyek között el lehet veszni.

Akinek tényleg épphogy kiemelkedik valami ott elöl, joggal érezheti magát kevésbé nőiesnek, mint akinek dúsabbak a keblei. De nehogy azt higgyük, hogy a bögyösebbeké a világ! Ismerősöm, akinek jóval nagyobb a melle az átlagnál, azért panaszkodott, hogy a férfiaknak folyamatosan csak a szex jut róla az eszébe, semmi más. Pedig ő egy tök hétköznapi, szolid nő, az igaz szerelmet keresi, és mégis… Aki ránéz, egyből a hatalmas melleket látja, és nem a mögöttük megbújó érző szívet. A nagy kebleket egyébként a férfiak tudat alatt a termékenységgel azonosítják, lásd. Willendorfi Vénusz.

A kis mell előnye lehet, hogy nem annyira súlyos, így kevésbé hat rá a gravitáció. Hátránya viszont, hogy alig lehet ebben a méretben jó melltartót kapni. Az enyém épphogy A-s (A-mínuszosnak szoktam hívni), és mikor egyszer be akartam szerezni egy szexisebb darabot, bizony jó néhány üzletet végig kellett járnom.

A nagy mellűek közül sokan arra panaszkodnak, hogy fáj a hátuk a nagy súly cipelése miatt. Nehezebb lehet így mozogni, gondoljunk csak a futásra, amikor fel-alá ugrálnak a súlyos mellek. Hason aludni se lehet túlzottan kényelmes, ha az ember alatt hatalmas mellek vannak.

A nőket persze a méret is zavarja, de még inkább a forma. A modellek melle inkább gömbölyű, ez van ideálisként elfogadva, ezért a hegyes mellűek önbizalma alacsonyabb lehet (pedig nekem ez a forma egyfajta hetykeséget, jópofaságot sugároz). Akiket pedig körte alakkal áldott meg (avagy szerintük: sújtott) az ég, az örök elégedetlenek csoportjába tartoznak.

A lógó melleket persze bele lehet pakolni szexis melltartókba, és akkor igencsak dögösen mutatnak. A kis melleken is nagyon sokat tudnak dobni a mindenféle trükkös melltartók: push-up, szivacs, zselés, ki tudja még micsoda… De azért ne feledjétek, hogy álmaitok férfija egyszer csak ki fogja őket csomagolni, és ekkor szépen lelepleződtök.

A mell megereszkedése az idő elteltével némileg természetes folyamat, mivel a bőr veszít rugalmasságából. Egyes szakemberek szerint úgy tehetünk ellene, ha minél kevesebbszer viselünk melltartót, így a mell edzésben maradhat. A folyamatos fogyás-hízás, a mozgáshiány, a dohányzás mind felelősek lehetnek a mell megereszkedéséért.

Na és akkor ott van a mellbimbók fontos kérdése is. Mert lehet, hogy a mell formája még csak-csak, de a bimbó túl sötét. Világos, alig látszik. Apró, mint egy serdülő lánykának. Hatalmas, tenyérnyi. Lapos, befelé forduló. Annyira kiugró, hogy majd kiszúrja a pólót.

Ezeknek a nőknek sosem tetszik semmi! Pedig a férfiak nagy része a természetes szépségre teszi le a voksát.

Ennek ellenére sokan, egyre többen fekszenek kés alá az elégedetlenkedők közül. Ha valakinek tényleg az implantátum hozza meg az önbizalmát, hát hajrá. Azért érdemes megfontoltan dönteni. Van olyan barátnőm, aki a 3. szülése után szilikont tetetett a cicijébe. Aztán elvált, és az új párjától lett egy babája. Nagy nehézségek árán sikerült csak a szoptatás… A műtét után sokáig fáj a vágás helye, és a heg örökre megmarad.

Egyébként, csak megsúgom: a férfiaknak nagyjából tök mindegy, csak legyen melle a nőnek. Ha egy hölgy megtetszik egy férfinek, pláne ha bele is szeret, biztosan nem fog belőle kiszeretni azért, mert a melle nem pont olyan, mint egy világsztáré. Mint ahogyan mi nők sem állunk ott egy vonalzóval centizgetve, hogy a kiszemelt férfi mérete mennyire tökéletes. Ugye?
Tipp: Tudom, unalmas közhely, de fogadd el a melledet olyannak, amilyen. Ha nem megy, irány a pszichológus vagy a plasztikai sebészet!

Allergia

Előre bocsátom: a következő cikkben csupán laikusként fogok okoskodni, akik tudományosabb megközelítést óhajtanak a témáról, azok böngésszék a netet (vagy kérdezzék meg kezelőorvosukat, gyógyszerészüket).

Szóval, az allergia, korunk egyik nagy mumusa... Kevesen vannak, akik vagy saját tapasztalatból, vagy családtag-barát-kolléga révén ne találkoztak volna vele. Könnyező szem, eldugult orr vagy ömlő takony, folyamatos hapcizás… Az allergiások 100-as csomag zsepiket fogyasztanak el, szemcseppeket vesznek, borogatnak, és szenvednek, mint a kutya.

De olyan törvényszerű ez a szenvedés? Nem lehetne valahogy ezt megúszni?

Az tény, hogy évről évre egyre több embert érint ez a probléma. Hogy lehet ez? 100 éve egyáltalán létezett ez a betegség? Én még a gyerekkoromból sem emlékszem egyetlen ilyen esetre sem. Úgy látszik, ez tényleg a modern kor jelensége.

Mi változott azóta? Hát az életmód. A levegő minősége, a minket körülvevő növények (illetve ezek hiánya), a mozgásszegény életmód, a táplálék, amit az ember a testébe rak. Sokan hajlamosak azt a szerencsétlen parlagfüvet kikiáltani egyetlen bűnösnek. Ami amúgy egy gyógyhatású növény. Parlagfű volt 100 éve is, mégsem folyt egybe az emberek taknya-nyála…

Pár évvel ezelőttig ez a dolog minket sem érintett, amikor is egyik nyár vége felé a fenti tüneteket vettem észre magamon. És szenvedtem, mint a kutya. Hozzá kell tenni, hogy ekkor éltük a legtermészetesebb életmódot, egy erdő közepén, ökofaluban, tiszta levegő, növények, köztünk persze ezernyi parlagfű. Mindegy, túléltem persze mindenféle mű-gyógyszer meg szemcsepp nélkül is, de elhatároztam, hogy nem nyugszom ebbe bele. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy akkor én mostantól fogva allergiás vagyok.

A következő évben már jó előre kitaláltam, hogy tenni fogok valamit azért, hogy többé ilyen ne következzen be. Ekkor javasolta valaki, hogy kezdjem el enni a parlagfüvet. Mellesleg korábban azt se tudtam, hogyan néz ki. Onnantól fogva viszont jártamban-keltemben mindig csippentettem le egy kicsit a növény leveléből. Meg kell mondjam, elég vacak ízű, kesernyés, de szétrágtam, lenyeltem, és ennyi. Később olvastam róla, hogy sokan teát készítenek belőle megelőzésként. A lényeg, hogy mikor eljött az augusztus, némi-nemű tünet még megjelent, de sokkal enyhébb formában, mint előző évben.

Rákövetkező évben is rágcsáltam a leveleket, de már nem olyan intenzitással. Viszont a fejemben rendet tettem ezzel kapcsolatban, és megvolt az erős eltökéltség: márpedig én NEM vagyok allergiás. Az az év szinte teljesen tünetmentes volt már.

Idén forró és száraz volt a nyár, ez talán csökkentette is a levegő pollen-tartalmát. De nagyon valószínűnek tartom, hogy a hozzáállásom is segített ahhoz, hogy idén már semmiféle allergiás tünetet nem észleltem magamon. Sőt, megmondom őszintén, el is feledkeztem róla, hogy itt a parlagfű-szezon, csak a fb-on értesültem róla. Pedig aztán itt is van körülöttünk bozót meg susnya, ahol biztosan nem irtja senki a gazt, így a parlagfüvet sem.

Tehát azt a következtetést vontam le ebből az egészből, hogy sem az életmód, sem a lelki hozzáállás nem mindegy ebben az esetben (és persze bármely betegség esetében, tegyük hozzá). Az első alaplépés ehhez, hogy nem szabad elfogadni a címkét. Mondjuk én ezt más esetben is így gondolom, pl. SNI meg ilyesmik. Aki kimondja magáról, hogy ő allergiás, az az is marad, míg így gondolja.

A másik az életmód. Természetesebb környezetben élni, természetesebb táplálékot magunkhoz venni, friss levegőt szívni… Ezek is alaplépések a gyógyulás felé. A test ahhoz tud alkalmazkodni, amit már ismer, főleg ha már kicsinykora óta kapcsolatban volt vele az ember. Az a baba, aki vadvirágos réten kúszik-mászik, akire nem szólnak rá, hogy „Fúj!”, amikor a szájába veszi a füvet vagy levelet, aki élete első három évében megeheti azt a bizonyos „másfél kiló koszt”, sokkal ellenállóbb lesz a külső hatásokkal szemben, legyen ez akármilyen betegség – vagy allergia is.

Nem irtani kell hát a parlagfüvet, hanem hozzászoktatni a szervezetünket. A természettől annyira eltávolodott embernek visszatalálni hozzá. Ez a Réka-féle gyógymód. Aki nem hiszi, járjon utána. (Vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét…)
Tipp: Ha allergiás tüneteket észlelsz magadon, először ne automatikusan gyógyszert vegyél be, hanem próbálj ki természetes módszereket is!

Rend a lelke mindennek

Mostanában divat lett a rendrakás. Marie Kondo megírta híres-neves könyvét, amiből egész rendrakási mozgalom támadt. Sorra indultak a Konmari klubok, csoportok, az emberek (na jó, mondjuk ki, főleg a nők) mániákusan selejtezgetni, pakolgatni kezdtek. (Meglehet, a férfiak pedig átkozták Konmairit, miután a feleségeik a nagy rendrakás közepette az ő holmijukat is eltűntették.)

Bevallom, nem olvastam a könyvet, de amiket hallottam a módszerről itt-ott, az gyakorlatilag egybevág azzal, amit én már évek, évtizedek óta csinálok, csak úgy magamtól, mindenféle „konmarizás” nélkül.

Nézzük csak először, hogy mi is a módszer néhány alapköve:

- Egy körülbelül hat hónapos időszak alatt az ember teljesen áttekinti az otthona minden szegletét, és ott megteremti az alap-rendet.

- Elképzeli, hogy hogyan fog kinézni ideális otthona, és ehhez próbál a lehető legközelebb kerülni. Pozitív megerősítéseket használ, mint például „lakásom rendezetté válik”, vagy „házamban egyre kevesebb a lom”.

- Megérti és tudatosítja motivációját, amiért el szeretné érni ezt a rendezett állapotot. Egy gondolat-spirál segítségével egyre mélyebbre hatol, hogy megtalálja az alap-motivációt.

- Elengedi a birtoklásvágyat, és megválik egy csomó felesleges dologtól. Selejtezés közben minden tárgy esetében megkérdezi magától, hogy szüksége van-e rá, szokta-e használni, vagy hogy kedves-e számára. Csak akkor ússza meg a tárgy a selejtezést, ha a három kérdés legalább egyikére „igen” a válasz.

- A selejtezés és a rendrakás mindig csoportokban történik, és egy csoporton belül az összes tárgyat át kell nézni. Kondo fontossági sorrendet is felállít a tárgyak között, úgy mint: ruhák, könyvek, iratok, és egyebek. Nem tudom, hogy mondjuk az edények, konyhai eszközök, a fürdőszobai kellékek, szerszámok, a játékok vagy tisztítószerek nála milyen kategóriába esnek, mert a legtöbb családban ilyen tárgyak is vannak otthon. De végül is mindegy sorrend, a lényeg, hogy mindent nézzünk át.

- A selejtezés helyes sorrendje: előbb kidobálni, utána visszatenni a helyükre a megmaradt tárgyakat.

Aki olvassa a személyes blogomat („Réka útja”), az tudja, hogy a selejtezés és rendrakás régóta a vesszőparipám. Nekem persze megvolt az alapos okom arra, hogy ne halmozzak fel magam körül tárgyakat, hiszen egyre több gyerekkel egyre kisebb térbe (először ház, majd jurta) költöztünk. De aki nagyobb térben él, annak sem kell feltétlenül tárgy-gyűjtővé válnia.

Jómagam nem vagyok az extrém minimalizmus híve, amikor egy embernek van két nadrágja és három pólója, és nulla dekoráció a lakásban, mert az minek. Ésszerű keretek között igenis hozzátartozik az otthonhoz a dísztárgyak látványa, ám a túlzsúfoltság nemcsak hogy a szemet zavarja, de a takarítást sem könnyíti meg.

Én olyan ember vagyok, akinek szép rendben (méghozzá szín-sorrendben!) sorakoznak a ruhái a szekrényben, akinek a trikói véletlenül sem keverednek a szoknyákkal, és aki csak egyféle dezodort és kétféle krémet használ. A tankönyvek szépen elkülönülnek a művészeti albumoktól, és kis kosarakban tartom a karkötőket vagy a smink-cuccokat. Könnyen megtalálom a kiskanalakat (hacsak a gyerekek véletlenül nem épp a villákhoz rakták őket), és ha gyufára, mosogatószivacsra vagy cipőkefére van szükség, rögtön tudom, hol keressem őket.

Sajnos sok családban ez nem evidencia. Te szívesen vagy olyan otthonban, ahol a mosogatóból folyik ki a szennyes edény, ahol hol egy legóra, hol egy kismacskára lépsz rá, és ha le akarsz ülni, akkor ruhakupacokat kell odébb raknod? Mert én nem!

Természetesen ha még pici babád van, ezt a fajta rendet lehetetlenség megvalósítanod. Csöppet se érezd magadat „szaranyának”, ha a totyogósod lerántja a könyveket a polcról, és szanaszét dobálja az építőkockákat. De amikor az a totyogós már kicsit nagyobb lesz, szoktasd őt is rendre, úgy neked is könnyebb lesz azt megtartanod.

Nálunk például az a rend, hogy a gyerekek játékot nem hoznak le a közös térbe (a gyerekszobák fent vannak a tetőtérben). Az ajtó előtt levetett cipőt berakják az előszoba-szekrénybe, hogy ne essünk hasra a lábbelikben. Fürdés után kiterítik a törülközőjüket a teraszra. Evés után a tányért-evőeszközt a mosogatóba teszik, a kajákat meg vissza a hűtőbe.

Nehogy azt higgyétek, hogy csoda-gyerekek ám, ezt sokszor nem maguktól csinálják, folyton szólni kell, de ahogy telik az idő, azt vesszük észre, hogy egyre többször önállóan is rendet raknak. Volt, hogy döbbenten hallgattuk a földszinten, amint odafent bekapcsolták a porszívót, és saját indíttatásra kitakarítták a szobáikat. Rend lett és tisztaság.

Ha én ötgyermekes anyaként ezt megvalósítottam, miért ne menne neked is?

Tipp: A fenti „konmaris” lépéseket kövesd, és nemsokára teljes lesz a rend az otthonodban. a tárgyakkal meg kifelé! De azonnal!

Ősz a veteményesben

Megmondom őszintén, én a kert szempontjából örülök, amikor a nyár után elérkezik az ősz. Ugyanis a nyári kerti munkálatok nem tartoznak a kedvenceim közé. Pedig tavasszal minden olyan izgalmasan kezdődik! A télen elkészült tervek alapján kialakítjuk a veteményest, felássuk (ez persze nem annyira izgalmas, de szerencsére nálunk ez férfimunka), vetünk, ültetünk. Minden új, mi teremtjük ekkor meg, hogy fog kinézni a kert, és mi fog benne teremni. Persze azért a természet is közbeszól, és mondjuk az agyagos talajban nulla darab retek fejlődik ki, a csigák megrágják a káposztát, vagy elveri a jégeső a brokkolit (sajnos mind saját példa).

Nyáron viszont a fenntartásé és a várakozásé a főszerep. Kinő, aminek nőnie kell, mi meg főként gazolunk és locsolunk (ez utóbbi sem túl izgalmas feladat, de ezt meg nálunk a gyerekek szokták csinálni). Végül is jó érzés látni a földből kibújó hagymát, a sarjadó répát, jó tapasztalni, hogy bokrosodik a bazsalikom, és lehet rágcsálni a borsót. Számomra mégis amolyan unalmasabb időszak ez.

De aztán beköszönt a nyár vége, eljön az ősz, és sorra lehet betakarítani a termést, felszedni a növényeket, begyűjteni a magokat. A kora nyári borsó, saláta, spenót után a nyár folyamán folyamatosan lehetett szedni a kertből a répát és a fűszernövényeket. Ősszel, a télre készülődve már inkább ezek leszárítása zajlik. Kapor-csokor lóg a teraszon, az aszalótálcán pedig petrezselyem szárad. Kiszedjük a földből a hagymát, elrakjuk télire homokba a sárga- és fehérrépát.

Meglepetések is érhetik az embert, mikor például a gyom között friss borsóra bukkan. Rájön, hogy nyáron, mikor leszedték a termés nagyját, az óhatatlanul elpotyogtatott szemek közül néhány a földbe került, majd másodszorra is kihajtott, virágzott, és szép zöld borsókat érlelt. 

Az ősz elejének hálás növényei a cukkini, patisszon (csillagtök) és a padlizsán. Nálunk folyamatosan virágzik, érik, növekszik. Alig igényel törődést, és a hatalmas levelei között óriási zöldségeket érlel. Talán már kezdi is unni a család a sok cukkinit! Épp ezért ezekből is fogok eltenni télire, csakúgy mint leveszöldségből is. (A hüvelyesek nyár óta kis csomagokban várják a fagyasztóban, hogy elérkezzen számukra az idő.)

A felmagzott spenót, saláta magjait be lehet gyűjteni, legalább nem kell ezeket se megvenni. Amikor már minden elérett, és száradnak a levelek, a szárak, ki lehet huzigálni őket a földből, ezzel is gyarapítva a komposztot. Mulccsal vagy érett komposzttal érdemes télire betakarni a talajt, hogy következő tavaszra sokkal jobb minőségű legyen a föld.

Télen pihengetünk, tervezgetünk, aztán pikk-pakk eljön újra a tavasz, és vele az ásás, vetés, ültetés… Szép ez a körforgás!

Tipp: Számodra az ősz csak a lehullott falevelek összegereblyézéséről szól? Legyen veteményesed, és megtudod, mennyi izgalmas dolgot rejt a termesztési időszak vége.