"Lányokból nem lesznek pilóták. Az
anyagmozgatás túl kemény munka egy lány számára. Egy lány ne
legyen katona. A lányok teste nem arra lett kitalálva, hogy
bányában csákányozzanak..."
Ilyen, és ehhez hasonló mondatokat
bizonyára ti is hallottatok pályaválasztás tájékán. Már
kisgyerekkortól kialakult bennünk ez az elkülönülés, hogy fiús munka – lányos munka. József Attila „Altató”-jában
Kisbalázs sem balerina vagy műkörmös szeretne lenni, hanem
tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász. És a lányok többsége sem arról
ábrándozik, hogy mozdonyt fog vezetni vagy rablókat üldöz majd,
hanem inkább óvónéni (na és persze királylány – micsoda jó
„szakma”!).
A megkülönböztetés már eleve ott
rejlik az elnevezésekben: tanítónő, titkárnő, ápolónő,
védőnő, szülésznő... Igen kevés (sajnos) a férfi tanító, és
egy ápolónak is magyarázkodnia kell, hogy ő ápoló, de azért
nem nő! A könyvtárosok, a bolti eladók és adminisztrátorok is
túlnyomóan nőneműek, és a könyvtárosok, könyvelők között
is főleg nőket találunk.
Bevallom, hogy gyerekkoromban a nőies
fodrászat mellett a villamosvezetés volt számomra szimpatikus (Csak később
tetszett meg az írás meg a lakberendezés.) Azért
villamosvezetőnek se tipikusan nők mennek, bár nekem pont van egy
olyan kedves nőismerősöm, aki ezt a foglalkozást űzi, és
mellesleg nagyon csinos és nőies.
Pedig ez az egyik ellenérv, amit
felhoznak a férfias szakmák választásakor, hogy a lányok
elveszítik nőiességüket és elférfiasodnak. Meg az, hogy a nők
testfelépítése nem alkalmas olyan foglalkozásokra, amelyeknél
túlzottan igénybe van véve a fizikumuk. Ezt cáfolja például az
a tény, hogy a hadsereg egyik különleges alakulatánál épphogy
egy nő bírja legjobban a fizikai megpróbáltatásokat, aki
civilben hosszú, szőke hajú és magassarkút is szívesen hord.
Azért ha jól belegondolunk, ez a
felosztás az ősidők óta megvolt a társadalmakban. A férfi volt
a kovács, a tímár, a csikós. A nők nem igazán szántottak
ekével vagy faragtak kapanyelet. Sütöttek-főztek, mostak,
szőttek, hímeztek, és gyermeket neveltek. Sőt, a régi időkben,
egészen az ötvenes évekig nem is volt tömeges jelenség, hogy
egyáltalán dolgoztak a nők – "a nő helye a fakanál mellett van",
így szólt a szlogen. Aztán a szocializmusban a nők már
elmehettek telefonos kisasszonynak, légiutas kísérőnek meg
gépírónőnek, sőt, akár traktorosnak is. Akkoriban ugyanis nem volt
szokatlan, ha egy nő férfias munkát végzett, nézzük csak meg a
szocreál szobrok nagydarab, masszív nőideáljait.
Ma is elég furcsán nézünk a női
rendőrökre meg kőművesekre. Bár manapság már nem csak a testi erejével
űzhet egy nő „férfias” foglalkozást, hanem az eszével is.
Villamosmérnök, tőzsdeügynök, ugye ezekről a szavakról
automatikusan egy férfi képe ugrik be? Hiszen mégiscsak az a
tendencia, hogy a nők inkább választják a kommunikáció, a
pénzügy vagy a pszichológia szakot. Pedig egyre több a női
informatikus, vegyészmérnök, sőt, a női katona is. Úgyhogy ne
lepődj meg, ha legközelebb egy nő oltja nálad a tüzet!
Tipp: Félre a sztereotípiákkal!
Ha úgy érzed, hogy férfias szakma felé váltanál – Hajrá! Ha
a lányod olyan munkát akar végezni, ami férfias, fogadd el, és
támogasd, ez az ő útja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése