Kollégák

Soha nem dolgoztam klasszikus munkahelyen, azaz olyan cégnél, ahol sok ember van egy helyen, ahol megvan a vezérigazgató-igazgatók-osztályvezetők-csoportvezetők hiererchiája. Amikor meghallom azt a szót, hogy „kolléga”, nekem önkéntelenül is sokkal inkább a könyvekből-filmekből ismert pletykálkodó titkárnők, egymást furkáló managerek jutottak eszembe, mint egy egymást támogató közösség.

A fordításnál, írásnál az ember egyedül dolgozik, a magántanításnál, coachning-nál nincs ott más, csak a tanítvány vagy az ügyfél. Saját magam főnöke vagyok, nincsenek kollégáim. Ez egyrészt jó, mert nyugi van, nincs beleszólás semmibe, de aki nem eléggé önálló és határozott személyiség, az könnyen érezheti magát magányosnak egy ilyen munkaformában.

A tanári munkáim során ugyan voltak munkatársaim, de velük inkább mondhatom, hogy egy helyen dolgoztam, semmint együtt, egy csapatban. A nyelviskolában jöttek-mentek a hozzám hasonló nyelvtanárok, és köszönésnél több kapcsolat nem volt köztünk. A közoktatásban már volt tanári szoba meg értekezletek, de akkor sem úgy él bennem ez az időszak, hogy mi valami hű de sok időt töltöttünk volna egymással. Néhányan megmaradtak közülük fb-ismerősnek és ennyi.

Sok év kihagyás után nemrég álltam vissza a klasszikus értelemben vett munka világába. Az izgalom és örömteli várakozás mellett természetesen jócskán volt bennem aggodalom is. Például az elektronikus naplótól, az égetnivalóan rossz kölyköktől ( J ), és, bármily furcsa is, a kollégáktól. Vajon csupa fásult, kiégett arcot fogok látni? Feszült lesz a hangulat a tanáriban? Kakukktojásnak fogom magamat érezni közöttük, mert az enyémtől eltérő a habitusuk vagy az életszemléletük?

Megmondom őszintén, csalódtam – de pozitívan. Egész jó fejek! A szünetekben sokat beszélgetünk egymással a tanáriban, vagy ha ügyelünk, akkor a folyosón, jó idő esetén a kertben. „Nálad milyen X? Hogy kezeled Y-t? Te ezt milyen módszerrel tanítod? Van ötleted arra, hogy…?” Ha valaki maga alatt van, mindig akad olyan kolléga, aki meg tudja vigasztalni. Velem is történt olyan, hogy a minősítésemre való készülés során csalódás ért, vagy úgy éreztem, nem bírom már ezt a nyomást, és akkor nemcsak személyesen kaptam tőlük vigasztalást, de a később levelek formájában is. A munkatársak esetében tehát nemcsak a kommunikáció, hanem a támogatás is fontos. A harmadik pedig a humor. Ha jó a hangulat, attól igazi csapattá kovácsolódhatnak össze a munkatársak.

Most már tudom, érzem: a jó kolléga kincseket ér! Annyira sok nehézség van a tanári (és gondolom minden más egyéb) munkában, legalább az együtt dolgozók tartsanak össze!

Tipp: Gondold végig, milyen viszony van közted és kollégáid között! Mit tudnál tenni, hogy a kapcsolatotok javuljon? Hogyan lehetne az egy helyen dolgozó egyéneket munkatársi közösséggé formálni?