2017. július 29., szombat

Baba-Mama-Papa Alom

Amikor múltkor az érintések fontosságáról, a baba-szülő bőrkontaktusról írtam, a szoptatáson és a hordozáson kívül az együtt alvást említettem meg.
Az a baj, hogy valahogy a közös ágyban alvás az emberekben önkéntelenül is a szegénység képzetét kelti. Öreganyáink aludtak fejtől-lábtól hármas-négyen is egy ágyban a régi parasztházakban. A hatvanas-hetvenes években aztán jöttek a babaágyak (járóka, hempergő és hasonló szörnyűségekkel együtt), és mi szép lassan természetesnek vettük azt, hogy a kisgyereknek rácsok mögött van a helye. Ami furcsa, hogy mostanában pont a tudatosabb társadalmi réteg fedezte fel magának, hogy ez mennyire nem oké így, és hogy ehelyett mennyivel jobb az egy kupacban alvás.
Nálunk eleve külön gyerekszoba hiánya, a házaink mérete és elrendezése miatt szóba se jöhetett. De a nagyobbik gyerekeimmel még használtunk a rácsos ágyat, mert… Mit tudom én miért, mert azt írta a dr. Spock! Aztán meg szenvedtünk miatta nem keveset. Főleg én, persze.
Különösen az éjszakai felébredésekkor szentségeltem, mikor ki kellett kászálódnom a jó meleg paplan alól, odamenni a babához, kivenni az ágyából, betenni a mi ágyunkba, és ezután jöhetett a szoptatás. Ennek végeztével aztán babát (aki sok esetben bealudt a szopizásba) ki kellett venni az ágyunkból (nekem újra kikászálódni a jó meleg paplan alól), visszatenni az ágyába, visszamászni az ágyunkba. Igen nagy volt az esély, hogy a felemeléskor vagy a letevéskor a baba felriadt, felsírt, és kezdődhetett újra előről az egész. Ördögi kör.
Nézzük csak, kinek jó, ha a baba a mamája (esetleg a papája) mellett alszik. A babának mindenképp, odasimulhat anyukája-apukája bőréhez. Álmában is érezheti, hogy szeretik, és hogy biztonságban van. Az anyának meg azért, mert nem kell kikelnie az ágyból, hanem elég csak oldalra fordulnia, és máris indulhat a szoptatás. Ha elszundított a baba, nem kell őt sehova átpakolásznia, arról nem is beszélve, hogy a mama is simán belealudhat a szopizásba. Még nagyon jó benne, hogy a testvérekkel is egy alomban lehet a babus. Ehhez ajánlott már egy extra nagy ágy. Mi például a jurta felénél egy megemelt, félkör alakú dobogót csináltunk, és azon aludt a héttagú család minden tagja.
Lássuk a parákat, amiket az együtt-alvással kapcsolatban szoktak mondogatni. Agyonnyomjuk a gyereket! Szerintem az emberben megvan az az önkéntelen reflex, hogy ez ne következhessen be. Mint ahogyan az ágyról sem szoktunk lezuhanni, mert valamiféle reflex ebben megakadályoz. A másik, hogy annyira el lesz így kapatva a gyerek, hogy később nem akar majd saját ágyban, saját szobában aludni. Látott már valaki kamasz-gyereket a szüleivel együtt aludni? Na ugye! Csakúgy, mint az ujjszopásról és a bepisilésről, egészséges gyerek erről is idejében le tud szokni. Sőt, ha már igazán nagylánynak/nagyfiúnak érzi magát, ő maga fogja ezt kérni.
Most pedig kicsit magam ellen fogok beszélni, és összeszedem, mi az, ami NEM jó az együtt-alvásban. Például az, hogy a baba túlzottan érzi anyja minden rezdülését, és sokkal nagyobb az esélye, hogy annak önkéntelen mozdulatára, hangjára felriadhat. A mamát (papát is persze!) érhetik orrba öklözések, arcon csapások, hasba rúgások, sőt, könnyen elképzelhető, hogy reggelre a padlón találják magukat. Az tény, hogy ha a mama jól ki akarja pihenni magát, nem árt néha külön aludni a babától.
Ami nagyon nem jó szerintem, hogy ha az apuka az egész szoptatós időszakban külön ágyon alszik. A szülés után eleve mellőzöttnek érezheti magát, de így aztán végképp elkülönül a családtól. Az nem kifogás, hogy másnap neki korán kell kelnie, és dolgoznia kell. A babával az anya is korán kel, és a gyerekezés is igencsak fárasztó „munkának” tekinthető. Másrészt az a tapasztalatom, hogy éjjel felsíró gyerekre a mamák sokkal könnyebben felriadnak, mint a papák. Láttam én már üvöltő gyerekeivel körbevett apukát, aki édesdeden aludta álmát.
Ha már az apukáról van szó, igen kényes kérdés az együtt-alvás és a szex összeegyeztetése. Vannak, akik arra esküsznek, hogy ott a sötétben, alvó gyerekek között is kiválóan lehet szeretkezni. De mi van, ha felébrednek? Tudjuk-e/tudják-e kezelni ezt a helyzetet? Aki pedig hangosabb, aktívabb, annak már végképp nehezen elképzelhető ez a megoldás. Ilyenkor jön az, hogy a klasszikus ágy helyett a nappali kanapéja vagy a fürdőkád (konyhapult, előszoba-padló, stb.) lesz a szerelmeskedés helyszíne. Ha úgy fogjuk fel, ennek még kamaszos romantikája is van.
Nálunk most már mindenki nagy lett, néhány éve külön alszanak tőlünk a gyerekek. Néha nosztalgiával gondolok az alom-időszakra, de most már örülök neki, hogy ők a tetőtérben, külön kuckókban, mi pedig a saját hálószobánkban térünk nyugovóra.
Tipp: Ha kisbabád van, mindenképp aludj vele együtt! Vagy legalábbis tegyetek egy kísérletet, hogy érezd ennek jótékony hatásait. Nincs is jobb az álomszagú bababőrnél.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése