2017. szeptember 28., csütörtök

Mell

Ez az a testrész, amivel a nők nagy része nem szokott elégedett lenni. Mert hogy túl pici. Vagy túl nagy. Nem kerek, inkább hegyes. És lóg. Plöttyedt, petyhüdt. Nem olyan szép méretes, kerek, feszes, mint amilyet a modelleken lehet látni.
De miért kellene nekünk úgy kinézni, mint a modelleknek? Hús-vér nők vagyunk, sokan várandósságokon, szoptatásokon túl. Nem szabadna bedőlni az amerikai álomnak, ami a szilikonra alapozza magát.
Bajban vagyunk ám az elnevezésekkel is. Emlőnek csak az orvosok nevezik, kebelnek meg néhai költőink. A kislányok ciciként (cickó) emlegetik, Fekete Pákó pedig didiként, amit oda kellene neki adni… Dédim például didkónak hívta, bár ő annyira szemérmes volt, hogy előtte még a „punci”vagy „nuni” szavakat sem lehetett kimondani, ő azt „testikének” hívta…
A férfiak szerint van egy nagyság-sorrend: a cici, a mell, a kebel, a csöcs, a tőgy, és aztán a „hű b… meg!”. És ahogyan a testalkatból is valakinek a karcsú, valakinek az egész vékony, másnak a teltebb, sőt, akad, akinek az egészen kövér jön be, ugyanúgy van férfi, aki az egészen kislányos apróságokért bolondul, amelyek kis almaként simulnak a tenyerükbe, más pedig az óriási mellekért, melyek között el lehet veszni.
Akinek tényleg épphogy kiemelkedik valami ott elöl, joggal érezheti magát kevésbé nőiesnek, mint akinek dúsabbak a keblei. De nehogy azt higgyük, hogy a bögyösebbeké a világ! Ismerősöm, akinek jóval nagyobb a melle az átlagnál, azért panaszkodott, hogy a férfiaknak folyamatosan csak a szex jut róla az eszébe, semmi más. Pedig ő egy tök hétköznapi, szolid nő, az igaz szerelmet keresi, és mégis… Aki ránéz, egyből a hatalmas melleket látja, és nem a mögöttük megbújó érző szívet. A nagy kebleket egyébként a férfiak tudat alatt a termékenységgel azonosítják, lásd. Willendorfi Vénusz.
A kis mell előnye lehet, hogy nem annyira súlyos, így kevésbé hat rá a gravitáció. Hátránya viszont, hogy alig lehet ebben a méretben jó melltartót kapni. Az enyém épphogy A-s (A-mínuszosnak szoktam hívni), és mikor egyszer be akartam szerezni egy szexisebb darabot, bizony jó néhány üzletet végig kellett járnom.
A nagy mellűek közül sokan arra panaszkodnak, hogy fáj a hátuk a nagy súly cipelése miatt. Nehezebb lehet így mozogni, gondoljunk csak a futásra, amikor fel-alá ugrálnak a súlyos mellek. Hason aludni se lehet túlzottan kényelmes, ha az ember alatt hatalmas mellek vannak.
A nőket persze a méret is zavarja, de még inkább a forma. A modellek melle inkább gömbölyű, ez van ideálisként elfogadva, ezért a hegyes mellűek önbizalma alacsonyabb lehet (pedig nekem ez a forma egyfajta hetykeséget, jópofaságot sugároz). Akiket pedig körte alakkal áldott meg (avagy szerintük: sújtott) az ég, az örök elégedetlenek csoportjába tartoznak.
A lógó melleket persze bele lehet pakolni szexis melltartókba, és akkor igencsak dögösen mutatnak. A kis melleken is nagyon sokat tudnak dobni a mindenféle trükkös melltartók: push-up, szivacs, zselés, ki tudja még micsoda… De azért ne feledjétek, hogy álmaitok férfija egyszer csak ki fogja őket csomagolni, és ekkor szépen lelepleződtök.
A mell megereszkedése az idő elteltével némileg természetes folyamat, mivel a bőr veszít rugalmasságából. Egyes szakemberek szerint úgy tehetünk ellene, ha minél kevesebbszer viselünk melltartót, így a mell edzésben maradhat. A folyamatos fogyás-hízás, a mozgáshiány, a dohányzás mind felelősek lehetnek a mell megereszkedéséért.
Na és akkor ott van a mellbimbók fontos kérdése is. Mert lehet, hogy a mell formája még csak-csak, de a bimbó túl sötét. Világos, alig látszik. Apró, mint egy serdülő lánykának. Hatalmas, tenyérnyi. Lapos, befelé forduló. Annyira kiugró, hogy majd kiszúrja a pólót.
Ezeknek a nőknek sosem tetszik semmi! Pedig a férfiak nagy része a természetes szépségre teszi le a voksát.
Ennek ellenére sokan, egyre többen fekszenek kés alá az elégedetlenkedők közül. Ha valakinek tényleg az implantátum hozza meg az önbizalmát, hát hajrá. Azért érdemes megfontoltan dönteni. Van olyan barátnőm, aki a 3. szülése után szilikont tetetett a cicijébe. Aztán elvált, és az új párjától lett egy babája. Nagy nehézségek árán sikerült csak a szoptatás… A műtét után sokáig fáj a vágás helye, és a heg örökre megmarad.
Egyébként, csak megsúgom: a férfiaknak nagyjából tök mindegy, csak legyen melle a nőnek. Ha egy hölgy megtetszik egy férfinek, pláne ha bele is szeret, biztosan nem fog belőle kiszeretni azért, mert a melle nem pont olyan, mint egy világsztáré. Mint ahogyan mi nők sem állunk ott egy vonalzóval centizgetve, hogy a kiszemelt férfi mérete mennyire tökéletes. Ugye?
Tipp: Tudom, unalmas közhely, de fogadd el a melledet olyannak, amilyen. Ha nem megy, irány a pszichológus vagy a plasztikai sebészet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése