Szőr

1980-as évek vége, 90-es évek eleje. Én akkor voltam kamaszlány. Visszanézve a fotókat, egész szépecske lányka. Természetesen, úgy, ahogy a Jóisten megteremtett. Vastag szemöldökkel, és szőrrel mindenütt. Egészen addig nem volt vele gondom, amíg egy srác, akinek elvileg talán tetszettem, nagy poénként meg nem eresztette a következő mondatot: „Olyan a lábad, mint egy őzikéé.” Először bóknak vettem, de aztán hozzátette: „Nem azért, mert annyira karcsú, hanem mert annyira szőrös.”

Na, ez betette a kaput! És elindított a változás útján. Egyrészt ettől a pillanattól kezdve a fiú elásta magát nálam, másrészt ekkor kezdődött meg az a szőrtelenítési folyamat, ami egészen a mai napig tart.

Akkoriban a gyantázás volt a menő. Anyukám el is kísért a lakótelep kocka-épületében lévő kozmetikába, ahol a fehér köpenyes nő kis láboskában melegítette a nem túl bizalomgerjesztő sötét trutymát. Már ez önmagában eléggé elborzasztott, hát még amikor a tűzforró massza a lábamra került. Azt hittem, eljött a vég, pedig ekkor kezdődött csak a haddelhadd: a tépkedés. Illemtudó lányként az öklömet gyömöszöltem a számba, nehogy az üvöltésemtől zengjen az egész óbudai paneldzsungel.

Aztán persze szép lassan hozzászoktam a kb. havonkénti tortúrához. Főleg hogy később elkezdtem komolyabban pasizni, tehát eljött az idő, amikor a bugyi körülötti területet is kezelésnek kellett alávetnem. Az ottani érzékenyebb bőr miatt ez még szörnyűségesebb volt, mint a láb-szőrtelenítés. Az pedig visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy már 18 éves is elmúltam, amikor életem legelső hónalj-gyantáztatásán (kínzásán) túlestem.

Manapság persze ennél sokkal korszerűbb a gyantázás a patronos megoldásnak köszönhetően, textilcsíkokkal tépdesi ki a kozmetikus a szőrt, ráadásul van otthon használható, és hideg gyanta is (ez utóbbi nekem amúgy totális kudarc volt).

Édesanyám a hetvenes években a kor divatjának megfelelően vékony csíkra szedte ki a szemöldökét. Emlékszem, mindig intett ettől engem, nehogy később megbánjam a kiszedett vonalat. De az én szemöldököm nem átlagos volt, hanem boszi-pamacs. Középen is némileg összenőve, alul szinte a szemhéjig leérve. Ahogy nőiesedtem, egyre kevésbé tetszettem magamnak. Először titokban csentem el a csipeszt, és a fürdőszobába zárkózva csipkedtem ki a nemkívánatos szálakat, aztán már legálisan alakítottam egyre keskenyebbé a vonalát.

A szemöldök-kiszedése persze nem ördögtől való dolog, de tényleg arra kell figyelni, hogy kósza divathullámoknak hódolva az ember ne essen abba a hibába, hogy egyszer nagyon megritkítja, és aztán hiába akarja mégis visszanöveszteni, esetleg mégsem nő vissza. Amúgy ma már mindenre van megoldás: a fenti tévedés korrigálására, vagy a ritkás szemöldök sűrűbbé tételére, a nem tetsző ív módosítására ott a szemöldök-tetoválás.

Később más módszerekkel is kísérleteztem. Hiszen a gyantázás drága és fájdalmas. Kipróbáltam a krémet, ami azon kívül, hogy nagyon büdös, azért sem tetszik, mert az a sok vegyi anyag mind belekerül a szennyvízbe, és rombolja a környezetet.

Epilátor egyetlenegyszer volt a kezemben, de az első húzós pillanatok utána rögtön ki is kapcsoltam a szerkezetet. Mert az oké, hogy tartósan szőrtelenít, na de milyen áron! A gyanta is fáj, egy pillanatig, míg a csíkot letépik, de az epilátorral vagy fél óráig kell végigmenni a területen, mire tökéletesen sima lesz. Ezt csak mazochistáknak ajánlom.

A végleges szőrtelenítés igazán csábítóan hangzik. Viszont marha drága, és a reklámoknak nem szabad bedőlni, egyetlen alkalomtól természetesen nem tűnik el az összes szőrszál. Ráadásul ami a borsos árán kívül még nagyon ellene szól számomra, az az a tortúra, ami ezt megelőzi. Egy ismerősöm mesélte: egész nyáron át tilos volt, hogy nap érje a szőrteleníteni kívánt területeket, tehát hetekig, hónapokig nem mehetett ki a szabadba trikóban, rövidnadrágban, lenge szoknyában, pláne nem fürdőruhában. Megéri?

Ha belegondolok, hogy a múltban a nők mit meg nem tettek a sima bőrért… Kígyóvér és kecskeepe – hogy csak kettőt említsek az ősi anyagok közül. A cukorból és méhviaszból készült „gyantát” viszont szerintem simán elirigyelhetnénk Kleopátrától. A középkorban a homlokkopasztást macskavizelettel végezték, és a szemöldök teljes kitépkedése mellett a szempilláikat is eltávolították. Ha azt hiszitek, hogy az intim szőrtelenítés újkori divat, hát nagyon tévedtek: már a viktoriánus korban ez volt a menő. A csupasz lábak trendje pedig a miniszoknya elterjedésével esett egy időbe.

Bevallom, én magam a jó öreg borotvára esküszöm. Egyrészt olcsó, ha az ember nem egy-két használat után dobja el, hanem csak akkor, ha tényleg kezd eltompulni a pengéje. Másrészt viszonylag környezetbarát, a kukában alkalmanként landoló használt pengét kivéve. Nem kell hozzá otthonról elmenni, zuhanyzás közben villámgyorsan megoldható. Néhány perc, és kész is.

A reklámokkal ellentétben tök mindegy, hogy rózsaszín vagy kék a színe, semmi szükség speciális női borotvára. Szinén egyre megy, hogy mivel puhítja az ember a szőrt, nem kell habot venni hozzá, elég egy sima szappan is. Meg kell nedvesíteni a bőr-felületet, jól felhabosítani a szappant, és utána pikk-pakk lehúzni. Van egy nagyon jó javaslatom. Ha szoktál együtt fürdeni a pároddal, próbáljátok ki, hogy ő borotváljon le téged. Nagyon intim, sőt, erotikus élmény (saját tapasztalat)!

Egyáltalán, minek az a totális simaság? Miért nem jó, ha azok a szőrök ott vannak? Sajnos tényleg a közízlés hatását kell most megemlítsem. Manapság tényleg szinte mindenki megütközik, ha meglát egy szoknyából kivillanó szőrös lábat, trikóból kikandikáló hónaljszőröket, vagy a strandon a bikiniből előbukkanó szőrszálakat. Az intim részeknél azért megoszlik a vélemény, van, aki a nulla-szőrre esküszik, mások viszont a kis csíkra.

Fontos még szólnom a férfiakról. Vagy azt hittétek, eddig csak a nőkről írtam? Tulajdonképpen igen, mert a szőrtelenítés divatja persze először a nőknél hódított teret. Aztán úgy 10-20 évvel ezelőtt megkezdődött a hímneműek csupaszítása is. Megmondom őszintén, nekem (amolyan indiános hatásra) korábban tetszettek a sima bőrűek, a szőrös férfiak pedig kifejezetten taszítottak. Ízlésem azóta megváltozott, és mostanság sokkal férfiasabbnak tartom azt, ha valakinek szőrös a mellkasa, a hónalja, az intim részekről nem is beszélve. Az rendben van, hogy léteznek olyan férfiak, akiket a természet nem áldott meg erős szőrzettel. Na de akiket igen, az minek akar tőle megválni? (Kivéve talán a majomszerű hát-szőrzetet.)

Mindegy is, hiszen a szőr-kérdés legalább annyira megosztó jellegű, mint az otthonszülés vagy a politika. Véleményemet ebben is egy kifejezés jellemzi legjobban: „Aranya középút”.

Tipp: Ne hallgass se a divatra, se a barátnődre; találd meg a bőrtípusodnak, pénztárcádnak és ízlésednek legmegfelelőbb szőrtelenítési módszert! Sőt, ha neked bejön a szőr, vállald fel bátran!