Ikigai - amiért érdemes reggel felkelni

Ikigai – ez egy japán szó, ami körülbelül annyit tesz: az élet értelme. Más megközelítésből: az, amiért reggel érdemes felkelni.

Ha te reggel felkelsz, mi az, ami kimozdít az ágyból? Talán az: vajon ma milyen csodák várnak rám? Ma mit tehetek hozzá a világhoz? Ma mi fog örömet okozni, és én milyen örömet okozhatok másoknak? Miben fogok tudni előrelépni, fejlődni?

Vagy inkább a szokásos gondolat: ma is egy ugyanolyan dögunalom nap jön, mint a többi?

Az emberek nagy része sajnos utálja, unja a munkáját. Egy megszokott rutinnak tartja, amit el kell végeznie, mert ezért kapja a fizetését, ezért úgy-ahogy megcsinálja. Mindenki látott már unott arccal kiszolgáló eladót, a terméket gépiesen rakodó gyári munkást, a számokat rutinszerűen írogató adminisztrátort.

Ha megkérdezik tőle: Te miért vagy x. vagy y.? A válasz: valamiből meg kell élni. Mert ezt tanultam középiskolában. Mert ez a munka adódott a közelemben. Stb. Örömről, tehetségről, világmegváltásról egy szó sem esik. És sokan így élnek le akár évtizedeket is!

Mi lenne, ha jó, sőt, kiváló lenne a munkájában? Mi lenne, ha élvezettel végezné el? És mi lenne, ha olyat dolgozna, ami a világ hasznára is válik?

Vannak kiemelkedő tehetségek. A szerencsésebbeknél már fiatalkorban megmutatkozik a tehetség, és akkor ezt kibontakoztathatják. De tévedés, hogy az adottság az csak úgy jön, és aztán nem kell érte semmit tenni. Még a legtehetségesebbeknél is szükség van szorgalomra, kitartásra.

Sajnos sok olyan gyerek van, akiknél felismerték, hogy tehetségesek valamiben, és ráállítják őket egy adott pályára De mi történik, ha egy idő után már nem akarja ezt csinálni? Ha már nem érdekli, nem motiválja az, amit gyerekként, kamaszként szívesen csinált? Ha váltanának, akkor jön az össznépi kétségbeesés. Ezt nem teheted! Mennyi időt, energiát, pénzt öltünk bele!

A másik, ha valakinek megvan valamihez a tehetsége, mégsem tud vele a világ javára válni. Nem mindegy, hogy a fürdőszobában énekel áriákat, vagy egy színpadon. Van tehetséges festő, aki a saját szobája falát borítja el festményeivel, és van, aki kifesti egy gyerekkórház falát, hogy gyógyuljanak a kis betegek.

Van, akinek szuper hobbija van, amiben ki tud teljesedni. Ötször körbefutja a Margitszigetet, gyönyörű kardigánokat horgol magának, vagy végigcsinálja az Országos Kéktúrát. De hogyan tud ebből jövedelmet szerezni? Mondjuk keressen szponzort a futáshoz, túrához, esetleg írjon könyvet az eddigi tapasztalatairól, adja el a kardigánokat a Meskán, szervezzen horgoló workshopot, tartson előadást a sportos életmódról, stb.

Sokaknál életük közepe táján jön a nagy felismerés, hogy eddig csinálták azt, amit a szüleik nyomattak, a tisztességes szakmát, amit a külvilág elvárt. „Na de most! Nézzük csak, mit is szeretnék igazán?” És ilyenkor lesz a közgazdászból nemezelő, az orvosból cukrász, a mérnökből szociális munkás. Érdekes módon főként kreatív és segítői szakmák felé váltanak az emberek. Ritkábban hallom, hogy negyvenes nő hirtelen elvégezte a jogi egyetemet, mint azt, hogy mondjuk dúlává képezte át magát.

Vannak, akik elhivatottságot éreznek, hogy másokat szolgáljanak. Hajléktalanokat takarnak be, ételt osztanak a Blahán, drogosok tűcsere-programjában segédkeznek… Szép és jó az önkéntes munka, de ha közben felkopik az illető álla, és nem tudja kifizetni a sárga csekkeket?

Az eddigiekben tehát külön szedtem a munka, a tehetség, a hobbi és a szolgálat témáit. De hogyan lehetne ezeknek az egységét megteremteni? Nem lehetne metszéspontokat találni?

Ha valaki jól csinálja a munkáját, amiért fizetést kap (általában papírja is van róla, bár ez nem minden esetben van így), akkor beszélhetünk szakmáról. Ha pedig a társadalom számára szükséges feladatot végez, akkor az a hivatás. Ha a tehetséges illető szereti is csinálni, amit csinál, hívjuk passziónak. Ha olyat csinál, amihez kedve van, de az emberiséget is szolgálja, az a küldetés. Ha pedig meg is fizetik a világ szolgálatáért, akkor újra visszakerültünk a hivatáshoz.

Nekem mindig is az volt a szlogenem, hogy az ember csinálja azt, amit szeret, amiben jó, és amihez a világot szolgálja. Ha pedig pénzt is kap érte, az a legnagyobb királyság. Tehát a szakma, a hivatás, a küldetés és a passzió közös metszéspontja az Ikigai. Azaz: amiért érdemes reggel felkelni.

Tipp: Nézz magadba: Szereted a munkádat? Örömet okoz? Kihívást jelent? Hozzáteszel valamit a világhoz a munkád által? Sikeres vagy benne? Meg tudsz belőle élni? Ha bármelyik kérdésre is „nem” a válasz, akkor itt az ideje a váltásnak!

(Írásomat Ballagó Petra ihlette - köszönöm!)