Multifunkcionális nők

A „Hivatás” rovatba kerestem valami jó témát, amikor beugrott, hogy igazából ez az egész női lét nekünk egy hivatás. Nem, inkább nagybetűvel írom: Hivatás! Méghozzá igencsak összetett hivatás. Számtalan szakmához kell értenünk, legalább alapszinten.

Babát ápolunk, tehát csecsemőgondozók vagyunk, kisgyermekeket nevelünk, tehát úgymond óvó néniként is helyt állunk, és ha kikérdezzük a leckét, segítünk a házi feladatban, pláne ha otthontanulósok vagyunk, akkor már botcsinálta (vagy akár professzionális) pedagógusok is lehetünk. Borogatás, gyógytea, sebtapasz – egy nő feladata a beteg gyerekek (sokszor férjek!) ápolása. Akárha nővérek, vagy orvosok volnánk, némelyikünk kiegészítve gyógynövény-szakértői ismeretekkel.

A háztartás nagy része, sokaknál egésze a nők feladata. OKJ-s papír nélkül takarítunk, szakácsvizsga nélkül készítjük el az ebédet. József Attila mamája mosónő volt, mi is azok vagyunk, szerencsére teknő, sulykoló és faszenes vasaló nélkül, immáron gépekkel segítve. Ha kertet gondozunk, egy hivatásos kertész vagy egy mezőgazdaság munkás feladatait igyekszünk ellátni.

Többnyire mi fizetjük be a csekkeket, mi intézzük a banki ügyeket, mi tárgyalunk a hivatalokban. Tehát adminisztrátorok, ügyintézők, postások is lehetnénk. Kocsival visszük a gyereket edzésre, fuvarozzuk szakkörre, tehát sofőrök is vagyunk. (Már aki, nekem se jogsim, se autóm).

Itt persze a hagyományos szerepeket saját maguk ellátó nőkről írok, nem azokról, akiknek a babája többet találkozik a bébiszitterrel, mint a saját anyjával, akinek a gyereke már egy évesen bölcsibe jár, akihez bejárónő jár be, vagy akinek a füvét kertész nyírja.

Volt, aki megvizsgálta, hogy egy átlagos nő (amilyen persze nem létezik) egy héten mennyi időt tölt mosással, babaetetéssel, mosogatással, pelenkázással, takarítással, leckekikérdezéssel, zokni-stoppolással, stb. Ezek után kiszámolta, hogy ha ezeket a feladatokat profi szakács, varrónő, baby-sitter vagy takarítónő végezné el, az mennyi fizetséget kapna érte. Szerintem persze hülyeség ezt így forintosítani, de azért a vizsgálatból jól látszott, mekkora mennyiségű „láthatatlan” munkát végzünk mi nők nap mint nap. Amiért egy fillért sem kapunk. Bár az anyagi megbecsülés hiányánál számomra sokkal rosszabbul esik a társadalmi megbecsülés hiánya, sőt, a társadalom lenézése: csak háztartásbeli, csak egy anya…

Hozzáteszem, ha anyagilag megtehetném, csomó dolgot akkor se bíznék másra. Én szeretek reggel korán felkelni, rendet rakni, kisöpörni – mert miközben a ház tisztul és rendeződik, úgy tisztulok és rendeződök belül én magam is. A nagytakarításnál azért elfogadnék egy napra egy segítőt magam mellé. Tutira nem fizetném be a gyerekeket menzára, szeretek nekik minden nap házi kosztot sütni-főzni. De azért jól esik, amikor havonta egyszer kijön hozzánk a Nagymami, és hozza a finom ebédet meg sütit. Egyre jobban szeretek tenni-venni a kertben. Miért bíznám ezt a szöszmötölést másra? Kertészkedés közben kint vagyok a jó levegőn, mozgok, barnulok, és közben még a madarak csicsergését is hallhatom. Azért valaki lekaszálhatná a füvet.

A vicces (vagy épp szomorú) az, hogy ha otthonról nem hozza valaki a mintát, akkor nem tanulhatja meg elsajátítani ezeket a „szakmákat”. Az iskolában tanulnak irodalmat, matekot és biológiát, de csecsemőgondozást, háztartási ismereteket, hivatali ügyintézést vagy kertészkedést nem. Aki minden tantárgyból minimum kettes jegyet kap az érettségin, azt hivatalosan érettnek nyilvánítják az életre, még akkor is, ha soha életében nem porszívózott ki, nem sütött meg egyetlen palacsintát sem, és a kezébe se fogott egy kisbabát sem. Vajon érett voltam-e én a jeles érettségimmel, amikor otthonról 18 évesen elköltözve még egy rántást se tudtam összehozni?

Ha valaki az édesanyjától, jobb esetben nagymamájától, extrém esetben a dédimamájától nem lát jó példát a háztartás vezetésére, a gyereknevelésre, a kertészkedésre, azaz ha hiányzik a korai bevésődés, akkor később csak kínkeservesen fog sikerülnie ezeket magáévá tenni. Én együtt éltem anyukámon kívül a nagymamámmal is, sőt, 15 éves koromig a dédnagymamámmal is. Mégis a tanulás volt az egyetlen feladatom, soha nem kellett a házmunkában segítenem, ráadásul a lakótelepi panellakás körül persze kertünk se volt. Így hát sok-sok év alatt, könyvekből, internetről, mások tapasztalata alapján kellett magamnak mindent megtanulnom. Mennyivel jobb a gyerekeimnek, akik pici koruktól fogva ebbe nőnek bele! Lehet hogy a nagylányom utálta, amikor neki kellett a húgait pesztrálnia, sokszor húzzák a szájukat, ha gyomlálni kell, és a heti egy mosogatás sem tartozik a kedvenceik közé. Mégis, ha felnőnek, fognak tudni babát gondozni, kertészkedni, háztartást vinni.

Ha valaki örökbe akar fogadni egy gyereket vagy hivatásos nevelőszülő lenne, akkor komoly alkalmassági vizsgálaton kell keresztülmennie, el kell végeznie egy felkészítő tanfolyamot, viszont ha csak úgy szimplán anyukává válunk, akkor a saját babánk gondozásához, a gyerekneveléshez nem kapunk ilyen útmutatót.

A fent említett szakmákat hosszú ideig tanulják a diákok, vagy OKJ-s képzésben, vagy középiskolában, de sokukat főiskolán-egyetemen. A nők persze ezeket a szakmákat úgymond „dilettáns” módon űzik. Semmiképp sem várható el, hogy begipszeljünk egy törött lábat, de egy seb ellátása már a profilunkba vág. Nem kell ötfogásos vacsorát kanyarítanunk, de egy alapebéd összeállítása már a mi feladatunk. Lehet, hogy nem lesz mintagazdaságunk, de legalább finom zöldségek teremnek a kertünkben.

Szerintem azért is tök menők vagyunk, mert mi ezeket a különböző hivatásokat akár egyidejűleg is tudjuk végezni. Lásd. polipkarú anya… Ja, és mellette legyünk még dögös testű csajok, és szuper szeretők is. Nekem sikerült, kérdezzétek a férjemet...

Tipp: gondold át az életedet, szedd össze, miféle szerepekben nyilvánulsz meg nap mint nap, majd feleltesd meg őket egy-egy szakmának. Rá fogsz jönni, hogy te is hivatásos multifunkcionális nő vagy.