Gyerekmunka

A következő gondolataimat egy komment-csata ihlette. Azt mertem egy poszt alá megjegyzésbe írni, hogy nálunk a gyerekek előbb megágyaznak és utána kapnak reggelit. Az egyik hozzászóló szerint ez gyerekmunka, ráadásul éheztetem őket.

Huh... Hová jutottál te szentséges világ? A régi időkben teljesen természetes volt, hogy a gyerekek kiveszik a részüket a feladatokból! A fiúk mentek az apjukkal a szőlőbe, a szántóföldre meg az állatokhoz. A lányok pedig a sütés-főzésben, a veteményesben és a gyerekfelügyeletben segédkeztek az anyjuknak. Erre ma mi van? Nehogy a gyerek megfogja a fakanalat! Nehogy ő takarítsa fel a szobáját. Még megárt!

Ez a poszt szervesen kapcsolódik a „Vattába csomagolt nemzedék” című íráshoz, amikor is arról értekeztem, mennyire túlvédik, elkényeztetik a mai szülők a gyerekeiket. A túlzott féltés nemcsak a sérülésektől való megóvást jelenti („Ne fuss!” Istenem, egy gyerek ne fusson... „Ne mássz fel!” Egy gyereknek életeleme a mászás... stb.), hanem a fizikai munkától való megkímélést is.

Nálunk gyerekkoromban az volt a jelszó „Te csak tanulj!” Három nő nevelt fel: édesanyám, nagymamám és dédimamám. Mire felkeltem, már el volt készítve a tízórai, mire hazaértem az iskolából, már ki volt porszívózva a lakás, kimosva a ruhák, fenekem alá téve az ebéd. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy elővegyem a könyveket, füzeteket, és tanuljak. A tűzhelynek a közelében se jártam, és nem tudtam volna beindítani egy programot a mosógépen.

Akkor kényelmesnek tűnt ez az élet, utána viszont annál nagyobb szívás lett. Elég hamar elkerültem ugyanis otthonról úgy, hogy a házimunkában szerzett jártasságom konkrétan a nullával volt egyenlő. Azt se tudtam, hogy kell rántást készíteni. Rengeteg kaját elrontottam, dobtam a kukába, mire valamennyire belerázódtam a háztartás vezetésébe. Ha az engem felnevelő három (amúgy nagyon cuki, de engem marhára elkényeztető) nő kicsit szigorúbban, következetesebben szeretett volna engem, akkor felvértezve indultam volna neki a nagybetűs életnek.

Ez az egyik oka annak, hogy szerintem a gyerekeknek minél hamarabb és minél többféle házi és ház körüli munkából ki kellene venni a részüket. Hogy ne éljék át azt, amit nekem kellett 18 évesen. Hogy fel legyenek készülve az életre. Az ÉLET-hez mitől tartozik hozzá jobban az irodalom meg a kémia, mint a begyújtás és a mosogatás? Persze fontos Petőfi munkásságát ismerni, nem árt tudni, mikor volt a mohácsi vész, és hátha egyszer az életben a kovalens kötésről tanultakat is fogja tudni hasznosítani az ember (nekem eddig még nem adódott rá alkalmam), de azért tudjon már az életbe kikerült emberke egy süteményt megsütni, vagy gyújtóst hasogatni.

A másik ok pedig, akármennyire is önzésnek hangzik, igenis a szülő megsegítése. Hogyan tanul a gyerek empátiát, együttérzést, hogy lesz belőle közösségben (a család a legkisebb közösség) gondolkodó, másokat támogató lény, ha azt tapasztalja, hogy az anyja, apja egész nap érte gürizik, a segge alá rak mindent, és neki a kisujját se kell mozdítania? Felnő egy elkényeztetett nemzedék, aki már csak rendelni tudja az ételt a gyorskajáldából, gép mosogat el helyette, és azt se tudja, hogy kell megfogni egy kapát.

Ha azt a mintát látja egy gyerek otthon, hogy a szülő egy mártír, akkor ő maga is szépen ugyanezt a példát fogja követni a saját életében, és saját családja rabszolgája lesz. Avagy épp ellenkezőleg, magasról le fog tojni másokat, és a szülei, akik anno kinyalták a gyerekük popsiját, majd arra eszmélnek fel öregkorukban, hogy nincs mellettük senki, az imádott gyerekek magukra hagyták őket, max. bedugják egy otthonba vagy egy elfekvőbe.

Természetesen nem az van ilyenkor, hogy a szülő a lábát lógatja, és parancsokat osztogat, hogy ezt hozd be, azt vidd ki, s közben ő nem csinál semmit. A házi és ház körüli munka nagy részét a szülő végzi, de ebbe életkoruknak és képességeiknek megfelelően a gyerekek is bekapcsolódnak. A fiúk is tanuljanak meg főzni, és a lányok is gyűjtsék össze a fát. Az pedig egyenesen természetes, hogy a maga terét mindenki maga rakja rendbe, maga pakolja el a szanaszéjjel heverő játékokat, és igenis, maga ágyaz be.

Ráadásul közben annyi jó dolgot lehet csinálni. Dagasztjuk a tésztát és énekelünk. Mesélek a gyerekkoromról. Favágás közben pedig sort lehet keríteni férfias témák megbeszélésére.

A házimunkában való részvétel nem feltétlenül jelent a gyerekek számára nyűgöt, robotot! Nézzünk csak meg egy kis 2-3-4 éves gyereket, mit csinál. Fogja a kis söprűt, és mikor az anyja takarít, őt utánozva söpröget. A konyhaszekrény aljából kipakolja a lábasokat és fakanállal keverget, játék ennivalókat készít. Amikor az anyja tésztát nyújt, ő akarja kiszaggatni a pogácsákat. A kisfiú meg fejszét kér karácsonyra, hogy ő is fát vághasson, mint az apja (saját fiam példája).

A nagyobbaknál, főként a kamaszoknál már persze kevésbé megy ez az önkéntes segítés, ők sokszor húzzák a szájukat, és százszor is megkérdezik, hogy miért. Miért kell fát behozni? Hogy ne fagyjunk meg! Miért kell elmenni a boltba? Hogy legyen kaja! Istenem... Szerintem határozottan ragaszkodni kell ahhoz, hogy valamennyivel ők is járuljanak hozzá a házimunkához. A saját és szüleik érdekében egyaránt. 
Tipp: Vond be bátran a gyermekeidet a házimunkába! Süssetek együtt, segítsenek a teregetésben, takarítsatok ki játékosan! Neveld őket az életre!