Az otthon szíve szerintem a konyha. Ez már a régi időkben
is így volt, amikor őseink jurtákban éltek. Akkor persze nem létezett még külön
hálószoba, nappali, étkező, konyha, gyerekszobáról vagy dolgozószobáról ne is
beszéljünk – egy térben tartózkodott a nagycsalád. De a jurta közepén a tűz
égett, ahol az ebéd főtt, tehát ez volt ennek a kerek otthonnak a szíve-lelke.
Aztán ha tovább megyünk a történelemben, a száz évvel
ezelőtti parasztházakban szintén a konyhát találjuk a ház közepén. Mindenki ismeri
a hosszú parasztházakat: a tornácról belépünk a pitvarba, majd egyből a
konyhába. Ettől balra-jobbra találjuk a két szobát, vagy a szegényebb házaknál
egy szobát és egy kamrát. De a lényeg, hogy a középpontban mindig a konyha áll.
Régebben a füstös konyha, utána a nyitott kéményes konyha, végül pedig
feltalálták a zárt kéményt. Mint az emberi testnek a szív, a falusi házaknak a
kemence adta a meleget, és a meleg ételt.
Régi főúri villákban vagy nagypolgári lakásokban külön állt
az étkező, és külön konyha. A konyha a cselédek meg a szakácsnő helye volt, és a
személyzet itt is étkezett. Az ebédlőben pedig a család fogyasztotta el a villásreggelit
vagy az estebédet, ahová a konyhából hozták be az ennivalót, és ott szolgálták
fel.
Amikor a második világháború után megkezdődött a lakásépítési
program, panelházak tömegét építették fel, és rengeteg lakótelep létesült. Az
volt a lényeg, hogy minél több családnak tudjanak lakhatást biztosítani, és
hogy ezek minél komfortosabbak legyenek folyóvízzel, távfűtéssel. Viszont iszonyatosan
kicsi helyiségeket terveztek ezekbe a lakásokba, így a konyha lett az,
amelyiken a legtöbbet spóroltak. Az addigi hatalmas, szinte lakókonyhák nagyon
pici helyiségekké változtak.
Én is panellakásban nőttem fel, ahol a konyha szerintem nem
volt több hat-hét négyzetméternél. Étkező természetesen nem fért bele; egy
pultot erősítettek a falhoz, így az emberek nem tudtak egymással szemben
étkezni és közben normálisan beszélgetni, csak a fal felé fordulva. Mondanom
sem kell, hogy ez mennyire megöli a személyességet. Mi először megpróbáltuk a
közlekedő helyiséget ebédlőként használni, később az egyik szobában
bonyolítottuk le a vasárnapi ebédeket és az ünnepi étkezéseket, de hétköznap
mindig annál az utálatos pultnál ettünk.
Amikor a rendszerváltás után bejöttek a divatba nyugati típusú
házak, népszerű lett nálunk az amerikai konyha, azaz ahol a konyha, az étkező,
és a nappali is egy térben van. Szerintem ez nagyon jó dolog, így együtt lehet
az otthonnak a szíve ez a komplex nappali tér. Már nem különül el a konyha és
az étkező, a két funkció egyben van, térelválasztás nélkül. Így ha valamit
elfelejtettünk rátenni az asztalra, elég csak hátra fordulni a konyhapulthoz,
és levenni onnan. Terítéskor közvetlenül az étkezőasztalra tudunk
pakolni a konyhaszekrényből.
Ha vendégek jönnek, akkor ők leülhetnek a kanapéra,
míg a háziasszony az utolsó simításokat végzi az ételen. Neki azonban nem kell
elszigetelődnie a társaságtól; miközben a konyhában sürög-forog, ugyanúgy tud
velük beszélgetni, mintha ő maga is ott ülne a dohányzóasztal mellett.
Az Otthon rovatban legközelebb a konyha legpraktikusabb és
ergonomikusabb berendezéséről fogok írni.
Tipp: Neked milyen
a konyhád? Elszigetelt apró helyiség Vagy étkezővel egybeépített konyha?
Esetleg amerikai jellegű nagy tér? Hogyan tudnád megoldani, hogy a két-három
elkülönült funkció minél harmonikusabb összekapcsolását?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése