Az otthon szíve - a konyha

Az otthon szíve szerintem a konyha. Ez már a régi időkben is így volt, amikor őseink jurtákban éltek. Akkor persze nem létezett még külön hálószoba, nappali, étkező, konyha, gyerekszobáról vagy dolgozószobáról ne is beszéljünk – egy térben tartózkodott a nagycsalád. De a jurta közepén a tűz égett, ahol az ebéd főtt, tehát ez volt ennek a kerek otthonnak a szíve-lelke.

Aztán ha tovább megyünk a történelemben, a száz évvel ezelőtti parasztházakban szintén a konyhát találjuk a ház közepén. Mindenki ismeri a hosszú parasztházakat: a tornácról belépünk a pitvarba, majd egyből a konyhába. Ettől balra-jobbra találjuk a két szobát, vagy a szegényebb házaknál egy szobát és egy kamrát. De a lényeg, hogy a középpontban mindig a konyha áll. Régebben a füstös konyha, utána a nyitott kéményes konyha, végül pedig feltalálták a zárt kéményt. Mint az emberi testnek a szív, a falusi házaknak a kemence adta a meleget, és a meleg ételt.

Régi főúri villákban vagy nagypolgári lakásokban külön állt az étkező, és külön konyha. A konyha a cselédek meg a szakácsnő helye volt, és a személyzet itt is étkezett. Az ebédlőben pedig a család fogyasztotta el a villásreggelit vagy az estebédet, ahová a konyhából hozták be az ennivalót, és ott szolgálták fel.

Amikor a második világháború után megkezdődött a lakásépítési program, panelházak tömegét építették fel, és rengeteg lakótelep létesült. Az volt a lényeg, hogy minél több családnak tudjanak lakhatást biztosítani, és hogy ezek minél komfortosabbak legyenek folyóvízzel, távfűtéssel. Viszont iszonyatosan kicsi helyiségeket terveztek ezekbe a lakásokba, így a konyha lett az, amelyiken a legtöbbet spóroltak. Az addigi hatalmas, szinte lakókonyhák nagyon pici helyiségekké változtak.

Én is panellakásban nőttem fel, ahol a konyha szerintem nem volt több hat-hét négyzetméternél. Étkező természetesen nem fért bele; egy pultot erősítettek a falhoz, így az emberek nem tudtak egymással szemben étkezni és közben normálisan beszélgetni, csak a fal felé fordulva. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire megöli a személyességet. Mi először megpróbáltuk a közlekedő helyiséget ebédlőként használni, később az egyik szobában bonyolítottuk le a vasárnapi ebédeket és az ünnepi étkezéseket, de hétköznap mindig annál az utálatos pultnál ettünk.

Amikor a rendszerváltás után bejöttek a divatba nyugati típusú házak, népszerű lett nálunk az amerikai konyha, azaz ahol a konyha, az étkező, és a nappali is egy térben van. Szerintem ez nagyon jó dolog, így együtt lehet az otthonnak a szíve ez a komplex nappali tér. Már nem különül el a konyha és az étkező, a két funkció egyben van, térelválasztás nélkül. Így ha valamit elfelejtettünk rátenni az asztalra, elég csak hátra fordulni a konyhapulthoz, és levenni onnan. Terítéskor közvetlenül az étkezőasztalra tudunk pakolni a konyhaszekrényből. 

Ha vendégek jönnek, akkor ők leülhetnek a kanapéra, míg a háziasszony az utolsó simításokat végzi az ételen. Neki azonban nem kell elszigetelődnie a társaságtól; miközben a konyhában sürög-forog, ugyanúgy tud velük beszélgetni, mintha ő maga is ott ülne a dohányzóasztal mellett.

Az Otthon rovatban legközelebb a konyha legpraktikusabb és ergonomikusabb berendezéséről fogok írni.

Tipp: Neked milyen a konyhád? Elszigetelt apró helyiség Vagy étkezővel egybeépített konyha? Esetleg amerikai jellegű nagy tér? Hogyan tudnád megoldani, hogy a két-három elkülönült funkció minél harmonikusabb összekapcsolását?