Me too

Huh, de nehéz is írni erről a témáról... Szexuális zaklatás, bántalmazás… Nagyon felkavaró, nagyon megosztó. Igazából másról akartam ma írni, de folyton ez jön velem szembe. Sokat gondolkoztam rajta, hogy ismerőseimhez hasonlóan „coming out”-oljak-e én is, aztán ezt az átmenetit választom, hogy a fb-ra nem rakom ki, ide viszont írok róla.

Mert persze nekem is: ME TOO!

Két konkrét esetre emlékszem vissza. Az egyiknél igazából nem történt „semmi”, de ha a család nem lép közbe, történhetett volna. A házunk előtt egy férfi megkérdezte tőlem, hogy hol tudna itt pisilni. Felkísértem az első és második emelet közötti lépcsőfordulóba, igazából arra már nem emlékszem, hogy el is kezdett-e pisilni az illető, mert anyukám vagy nagymamám kiabált utánam, és akkor gyorsan hazafutottam. Ma is kérdés, vajon ha nem kiabálnak, mi történt volna.

A másiknál már huszonéves lány voltam. Az utcán mellém gördült egy autó, és a sofőr megkérdezte tőlem, merre van az X.Y. utca. Én elkezdtem magyarázni, de gyanús volt nekem, hogy a fickó olyan furán vigyorog. A tekintetem lejjebb esett, és megláttam, hogy épp a farkát veri. (Bocs a szóhasználatért, de mivel a téma durva, én is így fogok róla írni.)

Gyerekkoromból még egy olyan emlékem van, hogy egyik osztálytársam egy mutogatós bácsi áldozata lett. Ez eléggé nagy port vert fel a suliban, rendőrségi ügy lett belőle, de arra nem emlékszem, milyen eredménnyel zárult. Arra viszont igen, hogy a lánynak nagy megrázkódtatás volt, hogy folyton erről kérdezgették őt.

Azon gondolkozom, vajon van-e olyan nő a világon, akit a szexuális zaklatásnak soha semmilyen formája nem ért. Gyanítom, hogy nincs. Mert minimum egy beszólás a munkások mellett elhaladva vagy egy hozzánk dörgölődző férfi a négyes-hatoson, ennyit tuti fel tud mindenki mutatni. Ezt, persze sajnálatos módon, szinte természetesnek is vesszük. Ha a nagybácsi megpaskolja az unokahúga popsiját vagy a főnök beszól a titkárnőnek, ezek amolyan társadalmilag nagyjából elfogadott dolgok. (De miért??? Mi lenne, ha a titkárnő közölné egy szép napon a főnökkel, hogy szívesen dugna vele. El tudjátok egyáltalán képzelni ezt a helyzetet?)

Nekem is nehéz eldönteni, hogy hol a határ, mert sokszor úgy érzem, hogy néha a nők is túllihegik ezt. Például a beszólogatást. Számomra például a „De jó segged van!” nem feltétlenül jelent szexuális zaklatást, sokkal inkább dicséretet. A „De megbasználak!” már más kategóriába esik.

Egyik barátnőm egy érdekes piramist tett közzé. Az alján az enyhébb esetek, a csúcsán a legdurvábbak. És mivel piramis, látszik, hogy míg az igen súlyos szexuális bűncselekményekből jóval kevesebb van, addig az enyhébbekből nagyon sok.

Le is írok ide nektek közülük párat:

- Áldozattá tétel: nem kívánt szexuális érintés, nemi erőszakról szóló viccek, fotó készítése a másik beleegyezése nélkül, szexista hozzáállás, áldozathibáztatás…

- Lealacsonyítás: utcai beszólás, péniszfotók küldése, fogdosás…

- Autonómia megvonása: szexuális nyomásgyakorlás, biztonsági szó figyelmen kívül hagyása (BDSM-nél), markolászás, kiskorú megrontása…

- Konkrét erőszak: nemi erőszak, vérfertőzés…

És mi felnőtt nők még csak-csak tudjuk ezt kezelni, na de egy gyerek! Én a gyerekekkel szembeni legenyhébb szexuális abúzust is mélyen elítélem. Hiszen mi már jobban ki tudunk állni magunkért, könnyebben érvényesítjük érdekeinket, de egy kicsi…

És most konkrétan a „Me too” kampányról… Ugye ennek a lényege, hogy minden nő, akit valaha bármi módon zaklattak vagy bántalmaztak szexuálisan, kiírja az oldalára, hogy „Me too”, azaz, hogy vele is megtörtént a dolog. Bizony, sok ismerősöm kirakta ezt az oldalára, sőt volt olyan, aki megrázóan durva történetben le is írta, hogyan molesztálták, majd megerőszakolták, és ami a legdöbbenetesebb: végül őt nevezték kurvának.

Mire jó ez a mozgalom? Három dologban segít szerintem. Egyrészt az áldozatok kiírják magukból a megaláztatást, ezzel talán kicsit csökken bennük a fájdalom. A megbocsájtás segít a traumák feldolgozásában. Rögtön leszögezem, hogy a megbocsájtás semmiképp sem jelent felmentést, ezzel nem fogják az eseményeket meg nem történtté tenni. „A megbocsájtás nem az elkövetőnek jó, hanem az áldozatnak.”

Más szempontból pedig talán felnyitja a társadalom eddig zárt, vagy félig csukott szemét, és ráébreszti az embereket arra, hogy ezek az abúzusok mennyire gyakoriak. Valóban, nem elszigetelt jelenségről van szó, hanem mindennapos történésekről. Rengeteg nő (sőt, férfiak is!) él megaláztatásban, bántalmazó kapcsolatban, van kitéve zaklatásnak, vagy akár konkrét erőszaknak.

A harmadik a kollektív tudat. Az emberek (de tapasztalataim szerint különösen a nők) között láthatatlan kapcsok vannak. A kampányon keresztül ennek a láthatatlan energiamezőnek a segítségével talán segíteni, gyógyítani tudjuk nőtársainkat.

Ám mivel ez egy megosztó téma, egyből megjelentek az ellenzők, a kétkedők is. Például arról, hogy miért csak a nőket tekintjük áldozatnak. Hiszen vannak esetek (nem is kevés!), mikor a nők élnek a szexuális erőszak különböző eszközeivel. Zsarolnak (Akkor lesz szex, ha…), hazudnak a fogamzásgátlásról (Bevettem a tablettát! – aztán 9 hónap múlva kopogtat a gólya), sőt, akár meg is erőszakolhatnak férfiakat. Ráadásul kisfiúk, fiatal srácok válnak igen gyakran pedofil férfiak áldozatává.

Három olyan dolog van, ami miatt viszont szerintem nem túl jó ez a kampány. Az első, hogy aki elszenvedte a zaklatásokat, az könnyen beleragadhat a szenvedésbe Sokan büszkeségből írják ki a falukra a „me too”-t, de akinek alacsony az önértékelése, az inkább megszégyenülést élhet át általa. Az „áldozat” címkét magunkon viselni számomra körülbelül olyan, mint hogy „alkoholista vagyok” vagy „SNI-s a gyerekem”. Aki elfogadja a dobozra ragasztott címkét, az sosem fog tudni kikecmeregni a dobozból…

A második, hogy erősíti az ellentétet a férfiak és nők között. Nekem elegem van abból, hogy az ultra-feministák folyamatosan szítják ezt a feszültséget. A férfiak ilyenek, a férfiak olyanok. Én úgy általában szeretem a férfiakat, és nem akarom, hogy ebből újabb háború legyen, szeretnék velük békében élni.

A harmadik pedig a már fentebb említett kollektív tudat. A női kollektív tudat egy nagy fájdalom-zsák. Benne van a múlt összes sérelme, amit nők ellen valaha is elkövettek. A részeg ember erővel rámászott az asszonyára, a ruszkik végigerőszakolták a falut, a boszorkányvádak, minden! Lehet, hogy én amúgy jól elvagyok az életemmel, de ha ilyen sok nő egyszerre bedob a közös energiamezőbe egy ilyen fájdalmas témát, akkor az lehúzó is lehet számomra.

Én ebben is, mint szinte mindenben az arany középutat képviselem. Egyrészt: hadd szakadjanak fel a sebek, jót tesz az áldozatoknak a megbocsájtás, és a társadalomnak is a szemek felnyitogatása. Az önsajnálatba ragadás és a felerősödött férfi-női ellentét viszont nagyon nem.

(U.i.: Érdekes, amikor a szexuális erőszakról kerestem képeket, akkor nagyon sok fotón megjelent a befogott száj. Hát most a nők szépen kinyitották a szájukat…)
Tipp: Ha veled is megtörtént, és úgy érzed, segítenél vele magadon vagy másokon, írd ki te is az oldaladra: Me too...