Deákné vászna

Hihetetlen, mennyit melóztak dédanyáink, mire tiszta és sima lett a család ruhája! Sulykolás a patakban, mángorlás, keményítés, kékítés… Mennyivel könnyebb dolga van egy mai háziasszonynak. Van automata mosógép, szárítógép, vasaló…

Nem kell a jéghideg patakban állva, kézzel kisulykolni a mocskot a ruhákból, nem kell mángorlóval simítani a textíliákat. A keményítést ma már csak azok ismerik, akik néptáncolnak, és azt szeretnék, hogy a pendely jól álljon rajtuk, vagy akik nagyon kényesek a kézimunkáikra. Az meg viccesnek tűnik, hogy a kékítővel fehérítették a sárgás ruhát, és már csak a „Mama” őrzi az utókornak, hogy „kékítőt old az ég vízében”…

A mosásról már írtam korábban, tudjátok, mosószer helyett mosószóda vagy mosódió, öblítő helyett ecet és/vagy mosóparfüm. De mi történik a ruhával, miután kiszedjük a mosógépből? A legtöbb háztartásban ma már nemcsak a mosogatógép a természetes, hanem egyre gyakoribb a szárítógép is. Én, mint a viszonylag hagyományos háztartás híve mindkettőt úri huncutságnak tartom. Szerintem amennyi időt eltöltenek a szennyes edény elöblítésével, bepakolásával, majd a gép kipakolásával, annyi idő alatt már rég elmosogathattak volna.

Ugyanígy vagyok a szárítással is. Nem veszek igénybe gépi segítséget ahhoz sem, hogy a hajunk megszáradjon. Mesterséges hőfok, felesleges elektromos energia, árampazarlás. Nyáron a napon, télen a kályha melegénél ugyanúgy megszárad a haj.

És ugyanez a helyzet a ruhák szárításával is. Én annyira maradi vagyok, hogy számomra szép a szárítókötélen lógó ruhák látványa. El tudnátok képzelni például olasz városkát a szűk sikátorok fölé kihúzott kötélen száradó ruhák jelenléte nélkül?

Szóba jöhet tehát a kötél-csipesz kombináció is, de jó szolgálatot tehet egy összecsukható-kinyitható szárító is. Ezt az ember mindig átrakhatja arra a részre, ahol épp süt a nap. Kiviheti a teraszra, ahol eső nem éri, viszont a meleg az igen. Nyirkos, hideg időben pedig be lehet vinni a ház egyik eldugottabb sarkába. Sőt, van, akinél létezik háztartási helyiség is, az ilyen mázlisták ide teregetnek.

Vigyázat! A sötét ill. színes ruhákat a közvetlen napfény kifakíthatja. Ahol a ruha alatt húzódott a kötél, ott jobban kivilágosodik az anyag, és egy csík marad rajta.

Az pedig milyen érzés, amikor az ember leszedi a megszáradt ruhákat, és beleszagol? A napfénynek és a friss levegőnek az illatát semmiféle géppel nem lehet helyettesíteni.

És mi a helyzet a vasalással? Számos ismerősöm, akinek a férje minden nap öltöny-nyakkendő kombóban jár dolgozni, naponta vasalja az ingeket. Én szerencsés vagyok a férjemmel: a barlangokban és a hegycsúcsokon nincs szükség vasalt ruhára.

Azaz: sosem vasalok! A saját trükköm: egyszerűen felakasztom a ruhákat, így az anyag szépen kilógja magát. Persze attól is függ, milyen anyagból készültek, mert míg a pamuttal vagy a gyapjúval nincs gond, addig mondjuk egy lenvászon vagy selyem vasalásért kiálthat.

Női praktika, hogy ha hajbalzsam, ecet és víz keverékét permetezzük a ruhákra, akkor kisimulnak a gyűrődések.

A ruhák illatosak maradnak, ha a fehérneműs fiókba illetve a polcokra szappant vagy levendulás zsákocskát teszünk. És ezzel már vissza is kanyarodtunk dédanyáinkhoz…

Tipp: Ha van is szárítógéped, most próbáld meg, hogy kint szárítod ruháidat a friss levegőn, a napon. Ugye, mennyivel másabb érzés egy ilyenbe utána belebújni, egy ilyen ágyneműbe belefeküdni?