Ökofalvak - másképp

Már írtam én ezekről korábban a blogomon, összeszedve a leghíresebb hazai kezdeményezéseket. Az olyan őskövületeket, mint Visnyeszéplak és Gyűrűfű, vagy az egyik leghíresebbet, Krisnavölgyet. Olyan közösségeket, ahol van egy „földesúr” vagy „kiskirály”, és olyanokat is, amelyek alulról szerveződtek.

Van, ahol a vallás az alap, és láthatóan ez a viszonylag szigorú rend virágzáshoz vezet. Másutt olyan jelszavakkal jöttek össze a lakók, mint: hagyomány-ápolás, természetközeli életmód, zöld mozgalmak, természetes építészet, önfenntartás...

Némelyikük él és úgy-ahogy virul, immáron több évtizede. Vannak, amelyek épphogy csak vegetálnak. Nagyon sokan közülük megszűntek, megint mások a kezdeti lelkesedés után rögtön elhaltak.

Mivel én kettő ilyen „ökofalut” is megismertem egészen közelről, bennük lakva, egészen más képem alakult ki róluk. Se nem rosszabb, se nem jobb, csak árnyaltabb.

Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy az emberek ezekről a közösségekről különböző helyekről szerzik be az információkat. Látnak egy fotót, ahol minden idillinek tűnik, és úgy értelmezik, hogy ott mindig ilyen az élet. Olvasnak egy cikket, ahol a valóság bizonyos szeleteit írták le – más szeleteket viszont nem. Meghallgatnak egy interjút vagy egy előadást, ami egyetlen ember szűrőjén keresztül mutatja be az adott települést. Ahol amúgy rajta kívül élnek még pár tízen-százan. Ráadásul az ember, ha a saját életközösségéről beszél, hajlamos csak, vagy főleg a pozitívumokra összpontosítani, és a negatívumokról keveset, vagy semennyit se beszélni. (Én is ilyen voltam, jelzem...)

Az biztos, hogy lakva ismerszik meg az ember. Még az sem elég tehát, ha valaki veszi a fáradtságot, és legalább lelátogat ezekre a helyekre, hogy első kézből szerezzen tapasztalatokat. Egy néhány napos ott tartózkodás, vagy egy egyhetes tábor sem nyújthat tökéletes képet, csak részleteket. 

Ha már valaki nem csak szemlélni akar, hanem tevékenyen részt is venni az adott közösség életében, az már jobb úton jár. Javaslom, hogy bármilyen vonzónak is tűnik, ne, vagy legalábbis ne csak a falunapot, közös ünnepet válassza ehhez. A legjobb a közös munka, egy kaláka például, ott mindenkiről kiderül minden. Mennyire szorgos, mennyire parancsolgató, mennyire segítőkész, mennyire link.

Vajon mi az oka annak, hogy ezek a látszólag pozitív indíttatásból született közösségek is küszködnek nehézségekkel?

Egyrészt az, hogy emberből vannak a tagjai, az ember pedig esendő. Legtöbben nem így nőttek fel, nem ilyen szellemben nevelkedtek. Hiába van meg a vágy egy egyszerűbb, természetesebb életre, a gyakorlat mutatja meg, mennyire válik be valakinek.

Másrészt az, hogy nem, vagy ritkán szerveződnek közös ismertség, esetleg korábbi együtt lakás alapján, sokkal inkább bizonyos címkék mentén. Keresztény falu, ősmagyar közösség, szupervályog település, néptáncosok társasága, vegán falu, hippi csapat, kötödően nevelők közössége... A címkék azonossága azonban még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az emberekből jó közösség válik. Sok jó fej vegából nem biztos, hogy jó vega közösség lesz.... 

A közösségi együttélést sokkal inkább határozza meg az, hogy mint személyiségek milyenek vagyunk, mint az, hogy mondjuk harcművészkedünk, vagy otthon szülünk. Pedig az ember szeme hajlamos felcsillanni: jé, ő is buddhista! De jó, ő is otthon tanulós! Nem rossz, ha vannak, közös pontok, de ennél sokkal inkább fontos az, hogy a mindennapi életben hogyan tudunk együttműködni. Hiába nagy keresztény valaki (elvileg), ha amúgy irigy ember. Hiába mondja el magáról, mekkora magyar, ha közben rosszindulatú. És hiába szabad és természetes látszólag, ha a tényleges tettei alapján inkább tűnik zsugori üzletembernek.

A”Gyüttment-fesztiválon” Csobánkapusztán augusztus utolsó hétvégéjén többek között az ökofalvakban szerzett tapasztalataimról is beszélek majd. Se nem rózsaszín, se nem szürke szemüvegen át, inkább színesen.

Tipp: Ha érdekelnek az ökofalvak, járd be az országot, és nézd meg magadnak őket. Tölts el hosszabb időt egy ilyen közösségben, és szerezz élő tapasztalatokat!