A női génekbe
mintha bele lenne kódolva a gondoskodás. A férjek felé irányuló odafigyelés, a
gyerekek nevelése, az idős szülők ápolása mind női minőség. Vajon ebből fakad,
hogy a „gyengébbik” nem képviselői teszik ki a segítői szakmabéliek nagy
részét?
Korábban már
foglalkoztam a tipikus női foglalkozásokkal, és úgy találtam, igen sok köztük a
segítői jellegű. Ápoló(nő), szülész(nő), dúla, dadus, idősgondozó, szociális
munkás, mentálhigiénés szakember… Talán csak az orvosok és a lelkészek köre nem
nőiesedett el, esetleg a pszichológusok között találunk még szép számmal
férfiakat. Igencsak furcsa amúgy, hogy pont a nőgyógyászok között találunk
kevés nőt. Örvendetes viszont, hogy református vagy evangélikus körben már női
lelkészek is tevékenykednek (igencsak üdvözölném a katolikus papnők
megjelenését is!).
Kedvenc lelkésznő-barátném: Körmendy Petra |
A sztár-pszichológusok Bagdy Emőkét kivéve szinte mind férfiak (Vekerdy, Popper,
Ranschburg), viszont a terápiás szoba nyugalmában a nők nagyobb valószínűséggel
nyílnak meg egy női lélekgyógyász előtt.
Az ilyen hivatást
választók nevükből adódóan elhivatottságot éreznek az emberek segítésére. Ezen
szakmák többségére egyáltalán nem jellemző a magas fizetés, a nagy társadalmi
megbecsülés, a fényes karrier, szóval az ő esetükben tényleg hihető, hogy azért
választják szakmájukat, mert őszintén szeretnek másokat támogatni. Kisbabákat,
gyermekeket, nőtársaikat, fele-barátaikat.
De vajon honnan
ered ez a fajta vonzódás? Létezik egy olyan kifejezés, hogy „altruizmus”. Ez
tulajdonképpen azokat jelenti, akik akár saját kárukra is segítenek másokat. Ez
a fajta önfeláldozás már egyes állatfajoknál is megfigyelhető, mikor a nőstény
párzás után megeszi a hímet, vagy a kicsinyek elpusztítják az anyjukat.
Életüket és vérüket a faj fennmaradásáért. Emberek esetében az altruizmus leginkább
családban, vérségi rokonok esetében fordul elő, hiszen egy anyatigris is vérét
adná a gyerekéért.
Egyesek szerint
a segítő szakmák választása igazából az altruizmus anyagi világban való
megtestesülése. Jellemző ezekre az elhivatottság-érzet, a küldetéstudat. A
segítő hivatás mellett döntők empatikusak, nagy a beleérző- képességük. Megvan
azonban annak a veszélye, hogy nehezen tartanak távolságot, képtelenek
megtartani az objektivitást, és óhatatlanul is belevonzódnak érzelmileg a másik
ember vagy csoport világába. És akkor jön a nagy mumus, a kiégés.
Pedig itt is meg
lehet oldani az egyensúlyt. Az igazi segítő nem úgy segít, hogy mindent
megcsinál a másik helyett. Persze ez nem érvényes mondjuk egy idősgondozóra,
ahol pont az a cél, hogy a testileg-szellemileg leépült öregeket támogassa az
illető utolsó éveiben. Ott már nem kell nevelő célzattal megmutatni, hogyan
kell fogni a kanalat, ott pelenkázás megy és nyáltörlés.
Ideális esetben a
segítő ott van, ahol épp lennie kell, de nem erőszakolja rá magát a másikra,
hanem hagyja, hogy az illető maga kérjen segítséget. Nem hagyja, hogy leszívják
az energiáját, nem úgy ad valami pluszt, hogy közben ő veszítsen, gyengüljön. Örök érvényű
igazság: Ne halat adj, hanem hálót!
Tipp: Ha segítő hivatásod van, próbáld magadat
egyszer kívülről megfigyelni. Nézd meg, vajon valódi segítséget adtál-e, amitől
az illető élete jobb lett és tovább tudott haladni az útján? Vagy csak egy
mankót, amit örökké használni fog, ahelyett, hogy saját lábra álljon?
U.i.: Ilyen segítő szakma egyébként a life coach is
(ez itt a reklám helye)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése