Hivatása: Segítő

A női génekbe mintha bele lenne kódolva a gondoskodás. A férjek felé irányuló odafigyelés, a gyerekek nevelése, az idős szülők ápolása mind női minőség. Vajon ebből fakad, hogy a „gyengébbik” nem képviselői teszik ki a segítői szakmabéliek nagy részét?

Korábban már foglalkoztam a tipikus női foglalkozásokkal, és úgy találtam, igen sok köztük a segítői jellegű. Ápoló(nő), szülész(nő), dúla, dadus, idősgondozó, szociális munkás, mentálhigiénés szakember… Talán csak az orvosok és a lelkészek köre nem nőiesedett el, esetleg a pszichológusok között találunk még szép számmal férfiakat. Igencsak furcsa amúgy, hogy pont a nőgyógyászok között találunk kevés nőt. Örvendetes viszont, hogy református vagy evangélikus körben már női lelkészek is tevékenykednek (igencsak üdvözölném a katolikus papnők megjelenését is!). 

Kedvenc lelkésznő-barátném: Körmendy Petra

A sztár-pszichológusok Bagdy Emőkét kivéve szinte mind férfiak (Vekerdy, Popper, Ranschburg), viszont a terápiás szoba nyugalmában a nők nagyobb valószínűséggel nyílnak meg egy női lélekgyógyász előtt.

Az ilyen hivatást választók nevükből adódóan elhivatottságot éreznek az emberek segítésére. Ezen szakmák többségére egyáltalán nem jellemző a magas fizetés, a nagy társadalmi megbecsülés, a fényes karrier, szóval az ő esetükben tényleg hihető, hogy azért választják szakmájukat, mert őszintén szeretnek másokat támogatni. Kisbabákat, gyermekeket, nőtársaikat, fele-barátaikat.

De vajon honnan ered ez a fajta vonzódás? Létezik egy olyan kifejezés, hogy „altruizmus”. Ez tulajdonképpen azokat jelenti, akik akár saját kárukra is segítenek másokat. Ez a fajta önfeláldozás már egyes állatfajoknál is megfigyelhető, mikor a nőstény párzás után megeszi a hímet, vagy a kicsinyek elpusztítják az anyjukat. Életüket és vérüket a faj fennmaradásáért.  Emberek esetében az altruizmus leginkább családban, vérségi rokonok esetében fordul elő, hiszen egy anyatigris is vérét adná a gyerekéért.

Egyesek szerint a segítő szakmák választása igazából az altruizmus anyagi világban való megtestesülése. Jellemző ezekre az elhivatottság-érzet, a küldetéstudat. A segítő hivatás mellett döntők empatikusak, nagy a beleérző- képességük. Megvan azonban annak a veszélye, hogy nehezen tartanak távolságot, képtelenek megtartani az objektivitást, és óhatatlanul is belevonzódnak érzelmileg a másik ember vagy csoport világába. És akkor jön a nagy mumus, a kiégés.

Pedig itt is meg lehet oldani az egyensúlyt. Az igazi segítő nem úgy segít, hogy mindent megcsinál a másik helyett. Persze ez nem érvényes mondjuk egy idősgondozóra, ahol pont az a cél, hogy a testileg-szellemileg leépült öregeket támogassa az illető utolsó éveiben. Ott már nem kell nevelő célzattal megmutatni, hogyan kell fogni a kanalat, ott pelenkázás megy és nyáltörlés.

Ideális esetben a segítő ott van, ahol épp lennie kell, de nem erőszakolja rá magát a másikra, hanem hagyja, hogy az illető maga kérjen segítséget. Nem hagyja, hogy leszívják az energiáját, nem úgy ad valami pluszt, hogy közben ő veszítsen, gyengüljön. Örök érvényű igazság: Ne halat adj, hanem hálót!

Tipp: Ha segítő hivatásod van, próbáld magadat egyszer kívülről megfigyelni. Nézd meg, vajon valódi segítséget adtál-e, amitől az illető élete jobb lett és tovább tudott haladni az útján? Vagy csak egy mankót, amit örökké használni fog, ahelyett, hogy saját lábra álljon?

U.i.: Ilyen segítő szakma egyébként a life coach is (ez itt a reklám helye)!