Testem, vérem

Test-vér... Milyen csodálatos szó! Egy apából, egy anyából származom valakivel. Olyan ősi kötődést sugall, igaz?

Aztán jönnek a hétköznapok. Mikor pont az egy testből, egy vérből való gyerekek ölik egymást. Egy anya számára szerintem nincs annál nagyobb szomorúság, mikor azt látja, hogy a belőle született csemeték között megy a küzdelem (sokszor épp vérre menő). Általában számunkra úgy tűnik, egész apróságokon kapnak hajba, mint egy ceruza vagy egy hajgumi. Meg azon, hogy ki legyen a megmondó, kastélyt építsenek vagy rablótanyát, és ki legyen a fogó vagy a hunyó.

Legtöbbször a magántulajdon vagy a magánterület védelme a konfliktus oka, meg a felnőttkorba is átnyúló hatalmi drámák.

Szeresd a testvéredet! Segítsétek egymást! Épp nektek kellene a legjobban kitartani egymás mellett. Fájdítjátok az anyai szívemet.

Ilyen mondatokkal feddjük őket, bár azt hiszem teljesen feleslegesen. Persze, hogy nem azért csinálják ezt, hogy nekünk direkt szomorúságot okozzanak... Amúgy sem gondolom, hogy tudunk és kell bíráskodni felettük. Azzal sem értek egyet, hogy mindig hagyni kell őket, hogy maguk oldják meg a problémát, mert van olyan pont, ahol kötelességünk közbeavatkozni. Fel kell ismerni, mi az a helyzet, amikor kifejezetten jó, ha hagyjuk őket összetűzni (szóbeli nézeteltérések), viszont ha átlépnek egy határt, és pl. durva verekedésbe csapnak át, akkor igenis határozottan közéjük kell lépni, és véget vetni a csatározásnak.

Vajon tényleg azért születtek ezek a sokszor nagyon különböző emberpalánták egy családba, hogy feltétel nélkül szeressék és támogassák egymást? Nem lehet, hogy épp azért, hogy tanuljanak, tapasztaljanak? Sokszor épp a rengeteg nézeteltérés kapcsán.

Az biztos, hogy nem azért ilyenek, mert utálják egymást vagy hogy fájdítsák anyai szívünket. Én úgy érzem, hogy azoktól tudják a legtöbbet tanulni, akikkel a legszorosabb kapcsolatban, nap mint nap együtt vannak. Ahol lehet konfrontálódni és közösen csiszolódni.

A testvérek közötti kapcsolatnak is van egyfajta dinamikája. Míg babaként imádják egymást, totyogósként kezdődik a harc, mert elvette a homokozólapátomat! Ovis korban jó együtt babázni vagy legózni, de iskolásként már jön a „hülye fiúk, hülye lányok”, és egyáltalán, a „hülye öcsém/bátyám/húgom/nővérem” korszak. Kamaszként ez elmehet az egészen durva gyilkolászásig, de átfordulhat egyfajta véd és dacszövetségbe is, sokszor persze a szülők ellen irányulva.

És hogy mi marad meg ebből a kapcsolatból felnőttkorra? Szomorú, főleg a szülőknek, de van, amikor kenyértörésre kerül a sor, és düh, bosszú miatt teljesen megszűnik közöttük a kapcsolat. Sokszor egészen ellaposodhat a testvérek közötti viszony a távolság miatt, értek ez alatt fizikai vagy életmód- és életfelfogásbeli távolságot egyaránt. Nekik valószínűleg csak a felnövekedés időszakáig volt egymással dolguk. Végül vannak azok az örvendetes esetek, ahol a testvéri jó és szoros kapcsolat életük végéig megmarad, a legjobb barátokká válnak, gyermekeik együtt nevelkednek. Mindenkinek ilyet kívánok!

Tipp: Gondold át a kapcsolatodat a testvéreddel. Mi (volt) a közöttetek lévő konfliktusok oka? Ha még ma is harag van köztetek, kezdeményezz őszinte beszélgetést, és igyekezzetek békét kötni egymással!