Alkotó anyukák

Egyre több anyuka fog bele valamilyen alkotó tevékenységbe. Csak a saját ismeretségi körömben számtalan olyan nőről tudok, aki amellett, hogy édesanyák (legtöbbjük sokgyerekes-nagycsaládos), még kreatívkodnak-önkifejeznek is. A teljesség igénye nélkül: használt pólóanyagokból rongyszőnyeg szövése, kisállatok és népi viseletek varrása, gyapjúfestés, rokkával fonás, selyemre mandala-festés, kristályokból ékszer-készítés, mázas kerámiázás, vagy kötés, horgolás, agyagozás, batikolás... Meg ott vannak az olyan tevékenységek, mint mézeskalács-sütés, rügy-elixír-készítés, rózsavíz-gyártás, na és persze az én nagy kedvencem: az írás. Ez utóbbiak nem tartoznak a kézművességhez, viszont mindenképpen teremtő cselekvések.

Tele van az internet az alkotó anyukák honlapjaival, blogjaival, fb-oldalaival. Mintha robbant volna a bomba, és az ország asszonyai hirtelen (legalábbis az utóbbi években) mind alkotásba fogtak volna.

Vagy ez egyáltalán nem is újdonság? Hiszen régen is így volt ez, csak most ráhúztuk erre az „önmegvalósítás” címkéjét, ráadásul az internetnek (kreatív magazinoknak, főzőműsoroknak, stb.) köszönhetően érezzük úgy, hogy az alkotó anyukák létszáma egyre csak nő. Hiszen a régi időkben minden lány megtanulta a létfenntartáshoz szükséges alapkészségeket, és mint asszony ezeket rendszeresen gyakorolta. A kerti munkák, a háztartás és a gyereknevelés mellett kabátkát kötött a babának, megszőtte az abroszt, szoknyát varrt magának, nadrágot az urának. (A férfi meg a földeken és az állatokkal végzet munka mellett faragott, kovácsolt, bőrözött, vagy bútort meg szerszámot barkácsolt.)

Talán itt a különbség: hogy akkoriban meg KELLETT szőni azt az anyagot, mert nem volt textilbolt, meg kellett varrni a ruhát, mert nem volt konfekcióáru, ki kellett égetni azt a csuprot, mert nem volt vasedény.

De tényleg minden kötelező volt? Ha így volna, miért nem sima, egyszerű, rövid idő alatt elkészíthető öltözékek és lakástextilek készültek azokban az időkben? Mire a sok virágminta, keresztöltés, díszes hímzés? Azért annak a kornak az asszonyai nem tagadták meg női mivoltukat és a puszta praktikumot „felruházták” esztétikummal (és igencsak beszédes szimbólumokkal!). A kemencét és a házfalat pingálással, a tojást festéssel, az inget hímzéssel. Úgy kerültek a kredencre a csipketerítők, mint manapság a batikolt függönyök a karnisra. A régi korok asszonya csuhéból készített babát, a maié pedig rongyból meg fonalból.

Csak a köntös változik, a lényeg a mélyben ugyanaz marad. Mi nők mindig is szépítettük (férfiszemmel sokszor nem is praktikus dolgokkal) magunkat (mert ugyan kinek kényelmes egy sokrétegű népviselet?) és otthonunkat (a sok porfogó csipkével). Ma hennafestéssel díszítjük magukat (ami a mosogatásnál úgyis lekopik), a hálószobába pedig takaríthatatlan álomfogókat, szélcsengőket és kristályokat helyezünk. Miért? Csak, mert a végeredmény szép. És mert alkotás közben gyógyul a lelkünk, helyre rendeződnek gondolataink, lenyugszanak indulataink...

Tipp: Te milyen alkotó folyamatban tudod legjobban kiteljesíteni önmagadat? Gondolj egy olyan tevékenységre, amit még sohasem próbáltál ki, és alkoss valamit ennek az általad ismeretlen technikának a segítségével!