Az a baj, hogy ez az orgazmus témát eléggé elrontották. Anyáink-nagyanyáink
korában azzal, hogy akkor szó se volt olyanról, hogy a nő egyáltalán élvezi,
élvezheti a szexet. Az odaadás kötelesség volt, a feleség a férjnek, a szajha a
kuncsaftnak, a cselédlány az úrfinak nyitotta szét a combjait, de azt a kutya
se kérdezte meg tőlük, hogy: „Jó volt?” Egyáltalán, minek kellett ezt megkérdezni,
hisz egyrészt úgyis tök mindegy, akkoriban csak a férfi élvezete volt a lényeg.
Másrészt meg: az úgyis látható, hallható, érezhető…
Háhá, ez is nagy csapda! Mert kutatások szerint a nők nagy
százaléka bizony megjátssza az orgazmust. Fel nem fogom, hogy ebben mi a jó. A
helyzet tehát ez: a férfi csinál valamit valahogyan, erre (kamu) élvezkedő
sóhajokat és sikolyokat kap, s ebből persze azt gondolja, hogy jó az, amit
tesz. Tehát, a visszajelzésekből úgy véli, hogy ő a szuper szerető, ezért mindig
mindent ugyanúgy fog csinálni. A megjátszások tovább folytatódnak, a belső
elégedetlenség viszont nőttön nő. És vagy beletörődés, fásultság, frigiditás
lesz belőle, vagy X év után egy nagy veszekedés közepette robban ki a
feleségből, hogy: „El se tudok tőled élvezni!”.
Hát minek játszotta meg? Miért nem mondta, hogy úgy nem jó?
Miért nem mondta, mutatta, jelezte akárhogyan is, hogy másképp lenne jó? A
párkapcsolatok tönkremenésének egyik fő oka a nem létező vagy igen gyatra
kommunikáció. És ennek egyik sarkalatos terepe a szex. Nem mondjuk el, hogy ez
egyáltalán nem is esik jól, meg hogy igazából arra vágynánk, hogy… Pedig csak
nyíltan ki kéne mondanunk. Ha a saját szerelmünkkel nem merjük ezeket közölni,
akkor az a kapcsolat halálra van ítélve. Szeretkezés közben egy-egy szóval,
mozdulattal jelezni, mi esne jól, ez volna az üdvös – mindkét fél érdekében.
Ehelyett magunkban tartjuk, azt várjuk, a másik majd csak kitalálja (honnan a
frászból találná ki?). Így persze lőttek az elélvezésnek.
Egyáltalán: Elélvezni vagy élvezni? Ez (is) itt a nagy
kérdés. A másik ugyanis, amivel az orgazmus témáját ennyire elrontották, az
pont az, hogy ekkora hangsúlyt helyeztek rá. Az vált a szexuális együttlétek
központi kérdésévé, hogy „elélveztessük” a másikat. Könyvek, oktató videók
tömkelege van a piacon, melyek azzal foglalkoznak, hogyan okozzunk tökéletes,
akár dupla vagy tripla orgazmust a párunknak.
Miért nem lehet egyszerűen szerelmesen együtt lenni a
másikkal, és élvezni azt, ami éppen jó? Belemenni az eseményekbe, sodródni az
árral, nem kitűzni célt magunk elé. Szerintem a legjobb szeretkezések azok,
amikor nem találjuk ki előre, hogy akkor most kézzel vagy nyelvvel, esetleg
ebből vagy abból a pózból… Hanem ahogy épp jön.
Most mi a fontosabb: hogy jöjjön egyetlen rövid csúcspont,
egyetlen röpke kéj, vagy egy hosszú ideig tartó örömérzés?
Az eksztázist épp maga a belefeledkezés adja, belefeledkezni
pedig nem lehet úgy, ha az ember egy előre kitervelt menetrend szerint akar
haladni. Az akarat amúgy is a jó szeretkezés halála. Csak egyet kell akarni:
örömöt szerezni a másiknak. Ha önzetlen a párunk, úgyis bőségesen viszonozza
azt. (Ha nem az, és nagyon nem kapjuk vissza azt, amit adunk… Nos erről megvan
a véleményem, szerintem az egy halott kapcsolat). És ha adunk is, viszont
kapunk is, akkor lesz élvezet is, és, jó esetben, elélvezés is.
Tipp: Ma estére csak
egyet tervezz el: hogy boldogan fogtok szeretkezni. A „hogyan?”-t bízd az „itt
és most”-ra. Mindig adj önzetlenül, és jelezd a párodnak, neked mi és hogyan
esne jól! Élvezetes szerelmeskedést kívánok minden kedves olvasónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése